Az észak-írországi Belfast egyik bevásárlóközpontjának, a Kennedy Centre-nek üzletében a vezetők úgy döntöttek, keddtől egy órán át csak az idős vásárlóknak lesz nyitva. Az Iceland nevű élelmiszerbolt arra kéri a többi vásárlót, hogy reggel 8 és 9 között ne próbáljanak náluk vásárolni, és tartsák tiszteletben, hogy azok vásárolhassanak, akiknek az ellátása elsőbbséget élvez – írta a Metro.
Hétvégén több brit áruházlánc is felhívta az emberek figyelmét, hogy ne vásároljanak többet annál, ami szükséges, mert akkor másoknak nem jut bizonyos árukból.
Mindenből van elég, ha együttműködünk
– olvasható a Brit Kiskereskedők Konzorciumának közleményében, amely számos lapban megjelent vasárnap. Ennek a konzorciumnak olyan láncok a tagjai, mint a Magyarországon is ismert Tesco, Aldi, Lidl, Coop, valamint az Iceland, aminek az egyik üzlete a fent említett belfasti.
Ahogy Magyarországon is tapasztalható volt, főleg az elmúlt egy hétben, Nagy-Britanniában is megrohamozták a vásárlók a boltokat a koronavírus-járvány terjedése miatt. Az ottani boltok is olyan termékekből fogytak ki, mint a száraztészta, a vécépapír és a konzervételek.
A brit egészségügyi miniszter is arra kéri az embereket, hogy élelmiszerből, vécépapírból is annyit vásároljanak, amennyire szükségük van.
Az Egyesült Királyságban hivatalosan 1372 koronavírusos esetről tudni, eddig 40 279 embert vizsgáltak meg, 35-en hunytak el a pozitív tesztet adók közül. Magyarországon ezzel szemben 1436 mintavétel történt, ebből 39 fő igazoltan fertőzött, és egy ember halt meg miatta.
Kiemelt kép: Kennedy Centre/Iceland