Szórakozás

Nyolcvan lett Chuck Norris, aki a koronavírust is képes lenne megfertőzni

Egy katonatársa javaslatára lett Carlosból Chuck, mert azt könnyebb kiejteni. Bruce Lee legendás filmjébe poénból szállt be, ezzel pedig megállíthatatlanul elindult a B-filmes akciósztárrá válás útján. Bő tíz éve vicceket kezdett róla gyártani az internet, de őt jobban foglalkoztatta felesége orvosi balesete, ami miatt kiszállt a filmiparból. Reklámokban még elvétve felbukkan, sőt, manapság billentyűzetet is ragad, ha valamit kiírna magából. Nyolcvan lett a pörgőrúgások királya, aki a Csendes-óceánt is szóra bírta.

Anyja udvarán oktatott karatét

Chuck Norris apa nélkül nőtt fel, gyerekkora viszonylagos szegénységben telt, de egy róla készült 2005-ös dokumentumfilmben arról beszélt, hogy anyja pozitív képet alkotott szinte mindenről, ez a fajta mentalitás pedig rá is átragadt.

A pozitivitás végigkísért az életemen, szerintem a sikereim nagy része mögött is ez állt

– mesélte, na meg valószínűleg a névváltoztatás, merthogy Carlos Ray Norris néven anyakönyvezték, majd mikor belépett a hadseregbe, ott egy spanyol barátja megkérdezte tőle, tudja-e, mi a Carlos angol megfelelője. Így lett belőle Charles, amit Chuckként becéznek. A seregbe azért ment, hogy később rendőr lehessen, ekkor ismerkedett meg a különböző harcművészeti stílusokkal. Kezdetben taekwondózott, amiben fekete övet szerzett, később cselgáncsot tanult, ahol a legmagasabb szintig, a barna övig jutott.

Az edzésekre csak hobbi jelleggel járt, ugyanis a seregből való kilépése után egy repülőgép-alkatrészeket készítő gyárban kapott állást, de az ottani fizetéséből nem tudta támogatni a családját – mert mindeközben megházasodott, és gyereke is született. Emiatt döntött úgy, hogy

elkezd az anyja hátsó kertjében harcművészetet oktatni.

A tanítás szenvedélyt adott, miközben jó pénzt hozott Norrisnak, aki karatestúdiót nyitott. Rögtön lett is egy fekete öves diákja, aki pár évre rá elment Vietnámba harcolni, de elesett a harcban. Ha azt gondolnánk, hogy a jelenleg a mémkultúrában helyet foglaló színésznek semmi nem okoz fájdalmat és igazi veszteséget, az nyilván marhaság, mert pont ez az eset kísérte el egész életében.

Ez volt a legfájdalmasabb dolog, amit az életemben átéltem

– árulta el a portréfilmben.

A sportban elért sikerekkel sosem voltak komolyabb céljai, pedig előbb városi, majd megyei, később országos, legvégül pedig hatszoros karate-világbajnok lett. 1974-ben fejezte be a profi versenyzést.

A popkultúra részeként

A visszavonulása előtti egyik utolsó vb-címét New Yorkban szerezte még ’68-ban, ahol Bruce Lee is megnézte, kiért rajong annyira a világ. Valamit megláthatott Norrisban, mert felkereste őt, hogy mostantól eddzenek együtt. De pár évre rá Lee eltűnt, mert teljesen ráfeszült a filmes karrierjére. Csak néhány év után, 1972-ben hívta fel Norrist, hogy csináljanak egy közös filmet, „aminek a végső harcjelenetét az idők végtelenségéig emlegessék majd a nézők”. Ez lett A Sárkány útja.

Nem akartam színész lenni, ezt a szerepet viccesnek gondoltam. Arra számítottam, hogy jó móka lesz Bruce-szal forgatni

– emlékezett vissza. Lee gyorsan leszögezte még a forgatás előtt, hogy csak ő nyerhet a film végi harcban, elvégre ő a filmsztár, nem az elsőfilmes kollégája.

Norrist ugyanakkor 1968-ban már castingolták egy mozifilmre, a Bontóbrigádra, aminek stáblistáján még nem szerepelt, de Sharon Tate oldalán játszhatott. Tate volt az a színésznő, akit a hírhedt Charles Manson hippivezér rajongói öltek meg különös kegyetlenséggel egy évvel később – részint Tarantino Volt egyszer egy… Hollywood című filmje is erre építkezik.

A Sárkány útja című film egyik utolsó jelenetében Bruce Lee-vel. Fotó: Concord Productions Inc / Golden / Collection Christophel

Később két filmmel próbált betörni Hollywoodba, ám az Országúti bunyós és A jó fiúk feketében járnak című filmek után azt tanácsolták a színész-harcművésznek, menjen vissza inkább gyerekeket tanítani, mert a színészet nem áll jól neki. Norris szerint egyedül az segített rajta, hogy a harcművészetet belevitte a filmjeibe, és saját maga csinálta meg a trükköket. Az 1979-es Egyszemélyes hadsereg című filmje a kritikusok szerint is sikeresebb volt, a nyolcvanas évek elejére pedig már a bunyós akciófilmek ismert alakjává lépett elő. Védjegyének számító szőke hajától és bajuszától megszabadult: szakállt növesztett és bebarnult. 1984-ben az Ütközetben eltűnt már komoly ismertséget hozott számára, a vietnámi háborúról szóló történetek abban az időben virágkorukat élték, két évvel korábban Sylvester Stallone hasonló sikert ért el a Rambo első epizódjával.

A B-filmek nagy sztárjává vált, ha harcművészettel kevert akciózást akartak vászonra vinni, Chuck Norris neve előkelő helyen szerepelt a szereplőválogatásokon. Filmjeinek több védjegye volt:

  • az óráin tanított pörgőrúgását behozta a filmes világba (később farmernadrágot is árult, ami nem szakad szét a pörgőrúgásoknál sem),
  • minden akciót és mutatványt ő maga hajtott végre,
  • sztereotipizálta és beültette a popkultúrába az „egyszemélyes hadsereg” jelzőt.

Utóbbira csak rásegített az 1993-as év, mikor elvállalta a CBS nyomozós akciósorozatát, a Walker, a texasi kopót, amiben Norris egy texasi rendőrnyomozót alakított. A sorozat két végletet mutatott be: voltak jó és rossz fiúk, akiknek a küzdelme nyolc évadot élt meg az amerikai televíziózásban. Walker példakép lett  az amerikaik egy részének (főként a délieknek) szemében: megjárta Vietnámot, képzett harcművész, szereti a sportokat, terepjáróval jár, és persze utolsó leheletéig küzd a bűn ellen. Végül 2012-ben, a The Expendables – A feláldozhatók 2. című akciómozival befejezte a filmezést.

A jótékonykodó hívő

Istent elhagytam tizenkét éves koromban, miután megkereszteltek. Nem is találtam később a jelet, ami jó úton vezetne, emiatt az első házasságom is tönkrement

mesélte egy évekkel ezelőtt adott interjújában. 1989-ben ismerkedett meg a korábbi modell Gena O’Kelley-vel, akit kilenc évvel később vett el feleségül, és aki visszavezette őt a baptista mozgalomhoz. Összeköltözésük után Norris észrevette, hogy O’Kelley minden reggel a Bibliát olvasgatja, egy nap megkérte, hogy innentől hangosan olvasson fel neki. Ahogy telt az idő, együtt folytatták a reggeli rituálét. Egy évvel később az akkori amerikai elnök, George H. W. Bush segítségével Norris létrehozta a Kickstart Kids nevű alapítványát, ahol olyan hátrányos helyzetű gyerekeket oktattak harcművészetre, akiknek szülei önerőből nem tudták volna fizetni az ilyen jellegű képzést. A színész itt is felhasználta a Bibliát.

A harcművészet filozófiája a Biblián nyugszik. Még ha Jézust nem is említjük, akkor is olyan dolgokról beszélünk, amit ő tanított, és le van írva a Bibliában: szeress mindenkit, légy jó ember.

Norris szerint ez az egész Isten terve volt ő és a felesége számára. Mint mondta, olyan gyerekekkel dolgozhattak együtt, akik rossz útra keveredtek, de az alapítványukkal morális értékeket ültettek el a fejükben és a lelkükben, amivel vissza tudtak térni a helyes útra. „Tudtam, hogy a harcművészet működik, az én életemet is megváltoztatta.”

Norris és a felesége. Fotó: Frazer Harrison/Getty Images

Két éve a Baptista Szeretetszolgálat hívta meg Magyarországra a színészt, hogy elindítsa a Cipősdoboz nevű jótékonysági akciót. Ekkor találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel is, aki megmutatta a színésznek a magyar TEK-esek egyik edzését. A miniszterelnök ezen a találkozón fogalmazott úgy, hogy ő maga inkább „afféle utcai harcos, nem az elitből jön”, Norrist pedig lenyűgözte a terrorelhárító csapat profizmusa.

Pár éve az amerikaiak fegyvertartása mellett is letette a voksát, többször is kampányolt a témában.

Egy-két Chuck Norris-viccet ő is szeret

Bő tíz éve tűntek fel az interneten először azok az eltúlzott, szatirikus, a maszkulinitást előtérbe helyező posztok, melyek a színésszel voltak kapcsolatosak. Ezekben komoly szerepet kapott Norris harcászati képzettsége, azon belül is a pörgőrúgások lettek a tények/viccek forrásai. Rendszerint a Walker, a texasi kopó sorozatból kölcsönöztek az emberek képeket, hogy arra rábiggyesszenek vicces szövegeket, így elterjesztve azokat olyan viccoldalakon, mint a 9GAG, ami 2008-ban indult.

Íme néhány „poén” azok kedvéért, akik nem ismernék ezeket:

  • Chuck Norris elszámolt a végtelenig. Kétszer.
  • Táguló világegyetemben élünk. Mindenki Chuck Norris elől menekül.
  • A Walker, a texasi kopó végén nem a stáblista fut, hanem a halálos áldozatok listája, akik a rész forgatása alatt hulltak el.
  • Chuck Norris elszomorított egy Happy Meal-menüt.
  • Chuck Norris a TV2-n nézi a Barátok köztöt.

Ilyen viccekből egy rakat található az interneten. A színész kezdetben szkeptikusan állt a dologhoz, igyekezett felhívni az emberek figyelmét, hogy ne vegyék ezeket komolyan. Ennek ellenére van kedvence: Chuck Norris arcképét rá akarták vésni a Rushmore-hegyre, de a gránit nem volt elég kemény a szakállához. Utolsó filmjébe, a The Expendables – A feláldozhatók 2.-be is belecsempésztek egyet: Stallone megkérdezi tőle, igaz-e a hír, hogy megmarta egy királykobra. Norris válaszolt: „Így igaz, de öt gyötrelmes kínok közt eltöltött nap után a kobra kimúlt”.

Budapesti látogatásakor a Story magazin készített vele interjút, amelyben kitért a viccekre is.

Rengeteg született rólam önöknél is, például hogy már kétszer elszámoltam végtelenig meg hasonlók. Ezek egyáltalán nem zavarnak, jókat derülök rajtuk én is. Azt hallottam, hogy a magyarok hidat akartak rólam elnevezni Budapesten, sokáig vezettem is a szavazást, de az utolsó pillanatban a politikusok nem engedték

fogalmazott akkor.

Visszavonulás és további edzés

Ugyan 2012-ben otthagyta a mozit, 2015-ben egy rövid szinkronmunkával még felbukkant A Goldberg család egyik epizódjában, de ez már tényleg az utolsó képernyős munkája volt. 2013-ban a felesége egy MRI-vizsgálat előtt kapott egy injekciót, amitől majdnem teljesen lebénult az egész teste, így Norris feladta a színészetet, hogy teljes egészében felesége ápolását segíthesse. A tünetek hatására a színész több nyilatkozatot is adott amerikai médiumoknak, miszerint feleségét megmérgezték, így pert indítanak a kórház ellen. Végül nem tudtak megoldást találni felesége fájdalmaira, emiatt alternatív gyógyászati kezelésekkel tudták csak helyrehozni a nő egészségügyi állapotát.

Amióta nem filmezik, többször feltűnt már nagy sikerű tévéreklámokban, legutóbb egy QuikTrip nevű ételmárka gyorskajáit népszerűsítette:

https://www.youtube.com/watch?v=hWDjlYUJ1g8

Mostanság filantróp tevékenysége révén kerül a sajtóba, amúgy texasi farmján éldegél feleségével és ikergyermekeivel. A birtokon persze saját edző- és tornaterem is van, ahol az alapítványával kapcsolatos munkáit végezheti. Feleségével ásványvizes céget alapított, saját weboldalán pedig elég sok bejegyzést ír különböző témákban. Nemrég viszont kiderült, a Hawaii Five-0 című sorozat tíz évad után véget ér, az utolsó epizódra pedig megszerezték Norrist, hogy ugorjon be egy kicsit a kamera elé.

Kiemelt kép: Harry Langdon/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik