Szórakozás

Szexpozitúrákat ajánlanak egy gyerekeknek szóló könyvben

Elég alaposra sikerült a kisgyerekeknek szánt felvilágosító könyv.

Egy anya éppen egy orvosi rendelőben várakozott, mikor a keze ügyébe került egy gyerekeknek szóló felvilágosító könyv. Katherine Peck a Facebookra be is fotózott pár oldalt, mert leesett az álla, miket látott benne. Babette Cole Anya tojást rakott! (Mummy Laid an Egg!) című könyvében ugyanis olyan illusztrációk is vannak, amik nem feltétlen segítik egy gyerek fejlődését, felvilágosítását. Peck úgy is nevezi a bejegyzésében a kötetet, mint egy

gyerekbarát kámaszútra útmutató.

Már a hatodik oldalon egy meztelen férfi és egy női test közé egy nyíl van rajzolva, alatta pedig az olvasható: „ez ide illik”.

Illetve azt a magyarázatot is itt lehet felfedezni, hogy „Apunak van egy csöve. Ebből jönnek ki a magjai. Anya hasába illeszkedik a cső egy apró lyukon át. Ezután a magok beúsznak a farkuk segítségével.”

Aztán arra lehet példákat találni, hogyan lehet szexelni. Így

  • misszionárius pózban egy gördeszkán,
  • egy bohócnő fejen állva, rajta pedig a bohóc fekszik, egyik kezében egy labdát pörgetve, másikban egy esernyőt tartva;
  • a Fel című animációs film felnőttverziójaként lovagló pózban, miközben a pár végtagjaira kötött lufik az égbe emelik őket;
  • vagy éppen egy ugráló labdán ülve.

Majd a spermák versenye következik a petesejthez, egyikőjük nyer, míg a többiek kifelé jövet azt állítják, hogy „becsapták” őket.

A kommentelők – akikből van jó pár, mostanáig összesen 47 ezer hozzászólás érkezett – között van, akik nem érti, hogy jelenhetett meg ilyen könyv, vannak azonban olyanok is, akik jópofának tartják. Ti melyik csoportba tartoztok?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik