Szórakozás

Shaggy állítja, hogy visszautasította Rihannát, Rihanna stábja szerint fordítva történt

Shaggy szerint rajta lehetett volna Rihanna új albumán, de nem akart. Rihanna képviselői szerint Shaggy kereste meg őket, hogy rajta lenne, de már kész volt az album.

Shaggy, aki minden idők legrosszabb tanácsát adta arra az esetre, ha rajta kapnak megcsalás közben, a Daily Starnak arról beszélt a napokban, hogy felkérést kapott Rihanna új lemezére, de visszautasította, mert meghallgatásra kellett volna mennie miatta, ő meg nagy öregként sértve érezte magát miatta.

Megkerestek Rihanna új lemezére, igen. Rengeteg nagyszerű ember dolgozik rajta, de én nem fogok meghallgatásra menni azért, hogy rajta lehessek egy lemezen, meghagyom azt a fiatalabb előadóknak.

Az énekesnő ugyan nem reagált közvetlenül a dologra, de a stábja révén gyakorlatilag tisztázta a dolgot. A Jamaica Ire FM-nek nyilatkozva az egyik hivatalos képviselője így emlékszik a történtekre:

Egy albumon dolgozunk, nem tehetségkutatón, minek tartana Rihanna meghallgatást? Miután Rihanna befejezte nagyjából a munkálatokat az új lemezén, Shaggy megkereste, hogy szeretne rajta lenni. Elmagyarázta neki, hogy az album már nagyjából kész van, már csak a mixelés és maszterelés maradt hátra, meg az, hogy eldöntsék, melyik szám legyen rajta és melyik ne.

Szerinte amit Shaggy meghallgatásnak mond, az szimplán jófejség volt Rihanna részéről, nyitva hagyva előtte a lehetőséget, hogy ha tud valamit küldeni, ami passzol valamelyik számhoz, akkor még utolsó pillanatban hozzá lehessen adni valamelyik kész számhoz.

Ugyanakkor mondta neki, hogy esetleg küldjön pár anyagot, hátha valamelyiket fel tudja használni valamelyik kész számhoz, ha passzol a lemezhez, akkor még megoldható. Dehogy hívta meghallgatásra, sőt, ezzel pont, hogy próbált neki helyet szorítani, hogy rajta lehessen.

Kiemelt kép: David M. Benett/Dave Benett/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik