Szórakozás

Miley Cyrus és Liam Hemsworth pont a házassági évfordulójukon mondták ki a válást

Mindenben megállapodtak, de a törvény szerint majd csak tavasszal válnak hivatalosan szinglivé.

Pont egy éve írtuk meg, hogy Miley Cyrus és Liam Hemsworth titokban összeházasodott szenteste sok évi járás után, aztán hatalmasat néztünk, amikor hónapokkal később már szakítottak is és beadták a váláshoz szükséges papírokat.

Miley Cyrus titokban férjhez ment Thor tesójához
Miley Cyrus és a Thort alakító Chris Hemsworth testvére, Liam Hemsworth még 2009-ben jöttek össze közös filmjük, Az utolsó dal forgatásán jött össze.

A válást ironikus módon pont akkor mondták ki tegnap, amikor az egy éves házassági évfordulójuk lett volna. A TMZ szerint az ügy gyorsan lezárult, mivel mindenben gyorsan megállapodtak, ráadásul volt házassági szerződésük is, ami szintén egyszerűsítette a folyamatot. Egyedül rengeteg házi kedvencük volt kérdés, de megegyeztek, hogy Cyrus-nál marad mind.

Ugyanakkor pont azért, mert ennyire gyorsan ment a folyamat, csak márciustól lesznek újra egyedülállóként nyilvántartva, ugyanis a válási papírok benyújtása után 6 hónapnak el kell telnie ahhoz az amerikai törvények szerint, hogy változzon a pár státusza, de mivel az ilyen ügyek simán elhúzódnak, ezért ez nem szokott legtöbbször probléma lenni. Ez egyébként azt is jelenti, hogy ha hirtelen megjönne újra a kedvük, akkor márciusig hivatalosan nem házasodhatnak össze senkivel, de csak túlélik.

Kiemelt kép: Presley Ann/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik