Szórakozás

Freddie: Jobb énekes voltam, mint azok, akik előttem végeztek

Szakmai alapon szerinte ott lett volna a helye a döntőben.

Freddie volt S. Tóth Márta szériájának, a JelenLétnek a legutóbbi vendége, ahol szóba került a Rising Star is, ahol az énekes negyedik lett. A beszélgetés során elmondta, hogy mindig is másokhoz mérte magát, éppen ezért amikor jelentkezett a tehetségkutató válogatójára, akkor hallott két ember, aki alapján eldöntötte, hogy jó lesz neki a harmadik hely is, mert megállapította, hogy jobb énekesek nála. Éppen ezért kudarcként érte meg, hogy nem fért fel a dobogóra.

A dobogóra se fértem fel, pedig úgy éreztem, hogy jobb előadó, vagy énekes voltam akkor is, mint akik előttem végeztek.

Elmondása szerint le kell szoknia arról, hogy másokhoz hasonlítja magát, de továbbra is úgy érzi, hogy szakmai alapon ott lett volna a helye a legjobb három között.

Voltak olyanok, akik ettől függetlenül megelőztek engem, de nem voltak pontosak. Ez pusztán szakma, ebben semmi emberi dolog nincsen.

Kiemelt kép: YouTube

Címkék: freddierising star

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.