Miután A Konyhafőnök VIP-ben baleset is volt a főzés közben, akadt még egy érdekes történés: Rippel Ferinek, Domokos Lacinak és Mihalik Enikőnek is ázsiai ízeket kellett megmutatniuk a zsűritagoknak, az étel egyik fő eleme pedig a szusi volt.
Csakhogy a bevásárlás során pont a lényeg, azaz a szusilap (rendes nevén: Nori-lap) maradt ki. Rippel volt a hibás Mihalik szerint, utóbbi ki is akadt emiatt:
Elszörnyedtem és egy hatalmasat néztem, és azon gondolkodtam: »háh, elindult a kártyavár, összedől az egész«. Kizárólag és csak azért segítettem, mert a csapattársam, de legszívesebben a képébe mondtam volna, hogy »apám, szüljek vagy mi?«
– fogalmazott a szupermodell, végül megmenekültek, ugyanis
Kiemelt kép: RTL Klub