Szórakozás

Ezért döntött a visszatérés mellett a Barátok közt színésze

Pesák Ádám néhány hónapja még a színpadot választotta.

A nézők szeptemberben láthatták utoljára képernyőn Harmath Gergő karakterét, akiről mindenki azt hitte, hogy meghalt a gyermekotthont elpusztító tűzben. A Barátok közt történetírói azonban visszahozzák, így Pesák Ádám is újra forgat már a sorozattal. Pedig a színész valóban felmondott korábban.

Ádám felmondott, mert nehezen tudta összeegyeztetni a színházat és a forgatásokat. Sikeres, több színpadi szerepet kap, miközben Harmath Gergőként is egyre népszerűbb lett. Úgy érezte, a kettő együtt nem megy, és a színpadot választotta. Felvetődött, hogy másik színész viszi tovább a karakterét, ami egyáltalán nem ritka a Barátok köztben, ám végül aztán mégis a sorozat mellett is döntött, mert kiderült, hogy össze tudja egyeztetni a színházat a forgatásokkal

– mondta a Blikknek Szabó Péter a sorozat sajtófőnöke.

Kvíz: 21 év elég volt, hogy mindent tudj Berényi Miklósról?
Egy szép nagy Berényi Miklós kvízzel rukkoltunk elő – nem csak Szőke Zoltánnak.

Pesák pedig arról beszélt, hogy miért gondolta meg magát.

A legnagyobb húzóerő, ami miatt újra igent mondtam, a csapat volt, amellyel szeretek forgatni. Színészileg sem kívánhatnék többet, mint az izgalmas történetszál, amely a jövőben Harmath Gergőre vár.

Kiemelt kép: Facebook/Barátok közt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik