Szórakozás

A Guardian arról ír, hogy Magyarországnak „túl meleg” az Eurovízió

Úgy tudják, hogy ez az oka annak, hogy 2020-ban nem veszünk részt a dalversenyen.

A londoni székhelyű The Guardian azzal foglalkozik az egyik cikkében, hogy Magyarország nem vesz részt a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon, mert az a hír járja, hogy a verseny „túlságosan meleg” az ország jobboldali kormányának és a közmédia fejeseinek.

Az országimázs-építő cikkben felidézik, hogy az év elején az egyik parlamenti szóvivő a pedofíliához hasonlította az azonos nemű párok örökbefogadási szándékát, egy kormánypárti televíziós riporter pedig homoszexuális bandaként aposztrofálta az Eurovíziót.

Az angol lap leírja, hogy a fenti állítást – amit egyébként az index.hu írt meg – tagadta Orbán Viktor szóvivője, Kovács Zoltán, de azon kívül, hogy hazugságnak nevezte, semmilyen más indokot nem adott arra, hogy Magyarország miért nem vesz részt a dalversenyen.

Azt MTVA pedig nekik is ugyanazt a sajtóközleményt küldte el, amit a magyar sajtónak, amiben a döntés okát ők sem magyarázzák meg, csupán leírják, hogy 2020-ban közvetlenül ők támogatják a tehetséges magyar zenészeket.

„Mi azt érzékeljük, hogy az Eurovízió évek óta a megtűrt kategóriába tartozott az MTVA-nál”
Megnéztük Magyarország két és fél évtizedes szereplését az Euróvízión és beszéltünk a legnagyobb hazai rajongótáborral is.

Kiemelt kép: Nigel Treblin/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik