Egy éve titokban együtt vagyok egy szomáliai származású lánnyal. A családja huszonöt éve menekült hozzánk a polgárháború elől. M. már itt nőtt fel és tanult. Egy éve az egyetemen találkoztunk egy buliban. Nyíltan felvállalja származását, azt is, hogy muzulmán és fejkendőt hord. Sokan emiatt furcsán is néznek ránk az egyetemen. Maximálisan elfogad olyannak, amilyen vagyok – a hibáimmal, hiányosságaimmal együtt. Soha nem adta jelét annak, hogy meg szeretne változtatni, vagy áttéríteni az ő hitére, kultúrájára. Én hívő katolikus vagyok, rendszeresen járok templomba is. Érdekes, a plébánosunk maximálisan támogat ebben a kapcsolatban. M. már bemutatott a szüleinek, akik szívélyesen fogadtak. Az tetszett meg benne, hogy nem egyből az ágyban akarta kezdeni az ismerkedést, bő fél évvel az összejövetelünk után került csak sor az első éjszakára. Előtte szerette volna megtapasztalni, hogy mint hétköznapi ember milyen vagyok. Ezzel a fajta hozzáállással korábbi, magyar barátnőimnél soha nem találkoztam. Nem érdekli se a családi hátterem, se a társadalmi helyzetem.
Az olvasói levelet Imre (ál)nevű olvasónk írta.
„A szüleimnek még nem mertem bemutatni. Sejtik, hogy van valakim, de többet nem tudnak. Szeretnek és támogatnak, de ismerem a nézeteiket. Középiskolásként közelebb kerültem az egyik osztálytársamhoz, aki roma származású volt. Az osztály legjobbja volt, a szülei tanult emberek. Nehezen ment a matek és a magyar, ő vállalta, hogy korrepetál. Amikor a szüleim megtudták, hogy egy roma lánnyal töltöm az időmet, óriási botrányt csaptak. Engem kivettek abból az iskolából, és elintézték, hogy azt a lányt is rúgják ki. Azóta nem is hallottam felőle. Előbb vagy utóbb elkerülhetetlen a találkozó a szomáliai szerelmem és köztük, de félek. Nem akarok választani M. és a családom között, akiknek ennek ellenére is sokkal tartozom. A szüleim nyíltan vállalják, hogy jobboldali beállítottságúak, ráadásul az elmúlt öt évben a gyűlöletkampánynak köszönhetően ellenséges érzéseik mások iránt csak fokozódtak. Több szomszéddal is összevesztek az elmúlt években, akikkel korábban jóban voltak. Lehet egyértelmű a válasz, hogy M.-et választom, de ez mégsem annyira egyszerű. Félek, hogy a kapcsolatomra egy általam nem befolyásolható külső tényező rányomja majd a bélyeget.”
Mit lehet tenni?
Könnyű az a párkapcsolat, amit a szülők és a barátok elfogadnak, támogatnak, örülnek neki. Rendkívül nehézzé és komplikálttá válhat, ha a közvetlen környezetünk, a szeretteink ellenzik, vagy akár keresztbe is tesznek. Olvasónk középiskolai élménye meghatározó volt az életében, hiszen az első érdeklődését a nők felé a családja kvázi bosszúhadjárattal díjazta. A jó az, hogy már felnőtt ember, tehát elmúlt 18 éves, a szülők nem tudják csak úgy kiíratni az iskolából vagy kirúgatni a szomáliai lányt az egyetemről. Ugyanaz tehát nem fog megismétlődni, viszont a konfliktusok elkerülhetetlenek. Ha a szülőknek teljesen más a politikai nézetük, más a társadalomhoz való hozzáállásuk, garantált, hogy összetűzések lesznek, pláne akkor, ha annyira vehemensek, hogy akár a szomszédokkal is hadban állnak, csak mert más a nézetük.
Az sosem gond, ha másképpen gondolkodunk, ha más a véleményünk bizonyos témákban, ez vihetné előre a világot. Az viszont probléma, ha elvárás, sőt, kötelező mindenki másnak is ugyanúgy gondolkodnia – ez nem előremutató és nem is utal érzelmi intelligenciára. Sajnos Magyarországon ez a szituáció a politikának köszönhetően sok-sok családban jelen van, frusztrációt okozva, titkokat eredményezve, mérgező környezetet teremtve. A fő kérdés, hogy megéri-e mindez, hiszen ahogy olvasónk is írta, előbb vagy utóbb választásra kényszerülhet a családja miatt.
Ha olvasónk érzelmileg, lakhatásilag, anyagilag még függ a szülőktől, akkor lehetséges, hogy ő maga ugyan felnőtt férfinek érzi magát, de a szülők szemében még gyerek. Ilyen helyzetben a szülők minden eszközzel azon lehetnek, hogy befolyásolják a magánéletet úgy, ahogy számukra kedvezőbb lehet. Mindenkinek joga van a saját életéről dönteni, hibákat elkövetni, azokból tanulni, tehát először is azokat a láthatatlan kötelékeket kellene elvágni a szülőkkel, amik ezt akadályozzák. Van egy jó oldala is ennek a szituációnak, mégpedig az, hogy olvasónk tudja jól, hogy a szülei ellenezni fogják a kapcsolatot, tehát fel tudja saját magát és a szerelmét készíteni erre.
Ideális esetben a szülőkkel felnőtt korban egyfajta partneri kapcsolat alakulhat ki, ebben több a megértés, az egyenjogúság, majd később, amikor a szülők megöregszenek és támogatásra szorulnak, átalakul ez a kapcsolat is. Ez az örök körforgás, és ez a normális. Olvasónk azzal tesz a legtöbbet a párkapcsolatáért, ha igyekszik teljesen leválni a szüleiről és ezzel utat tör a saját, önálló felnőtt élete felé. Ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem találkoznak, hanem azt, hogy olyan kapcsolatot alakítanak ki, amiben mindannyian kötnek egy egészséges kompromisszumot. Olvasónk életében biztos, hogy eljön a pillanat, amikor szembe kell majd néznie a szülőkkel és elmondani nekik, hogy szereti őket, de a szomáliai barátnőjét is, sőt, ha komolyabbra fordul a kapcsolat, akkor vélhetően ez a lány lesz a családja. Kettejükért biztos, hogy fontos lesz kiállnia a szülőkkel szemben.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
