Arnold Schwarzenegger: 2 lány és 3 fiú
Az Osztrák Tölgy legidősebb gyereke Katherine Schwarzenegger, aki most 29 éves, és a Dél-kaliforniai Egyetemen diplomázott, azóta egy rakás könyvet írt már: először önfejlesztés és motiváció témakörben, majd gyerekkönyvet is kiadott. Emellett állatvédelmi nagykövet, de a legizgalmasabb dolog kétségtelenül az volt mostanság vele kapcsolatban, hogy hozzáment Chris Pratthez.
![Itt tartanak most a ’80-as évek akciósztárjainak gyerekei 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/gettyimages-1138769091-e1571213876656.jpg)
Másik lányát Christina Schwarzeneggernek hívják, aki 28 éves, és jelenleg producerként dolgozik, miután végzett a Georgetowni Egyetemen. A Take Your Pills című netflixes sorozatnál dolgozott exkluzív producerként.
![Itt tartanak most a ’80-as évek akciósztárjainak gyerekei 2](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/gettyimages-929762198-e1571214144990.jpg)
Legnagyobb fia a 26 éves Patrick Schwarzenegger, aki követte apját a színészetet illetően, ugyanis több hollywoodi filmben felbukkant már hol mellék-, hol pedig főszereplőként. 2018-ban ugrotta meg talán a legnagyobb filmes lépést, ugyanis ő lett a főszereplője az Éjjeli napfény című romantikus drámának, Bella Thorne párjaként. A jövőben három filmet is bemutatnak majd közreműködésével.
![Itt tartanak most a ’80-as évek akciósztárjainak gyerekei 3](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/gettyimages-936727828-e1571214974355.jpg)
Christopher Schwarzenegger a legfiatalabb fiú a Terminátor és Maria Shriver házasságából, ő most 22 éves, és jelenleg a Michigani Egyetemen tanul.
![Itt tartanak most a ’80-as évek akciósztárjainak gyerekei 4](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/gettyimages-176802099.jpg)
Van viszont egy házasságon kívül született fia Schwarzeneggernek, a 22 éves Joseph Baena, aki a színész és annak házvezetőnője viszonyából született. A dolog csak hosszú évek múltán derült ki, Baena egyébként testépítő szeretne lenni, apjával már jó viszonyt ápol, elég sokszor posztolnak közös képet az Instagramon. Diplomát szerzett a Pepperdine University hallgatójaként, pár éve pedig szerepelt egy YouTube-videóban, ahol egy felhasználó kockáról kockára újraalkotta a Terminátor 2. – Az ítélet napja című akciófilm egyik kultikus jelenetét.
A főszerepben most is egy Schwarzenegger volt, még ha név szerint nem is:
Sylvester Stallone: 3 lány, 2 fiú
Stallone-nak volt egy fia, Sage Stallone, aki 2012-ben szívrohamban halt meg Los Angeles-i otthonában. Először drogtúladagolásra gyanakodtak, de végül kiderült, hogy természetes halállal távozott. A színész első házasságából született, 36 évet élt. Előtte viszonylag aktív volt a filmes világban: szerepelt több filmben és producerkedett is. Apja mellett is feltűnt a Rocky V és a Daylight – Alagút a halálba című filmekben.
![Itt tartanak most a ’80-as évek akciósztárjainak gyerekei 5](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/gettyimages-117945101-e1571216861129.jpg)
Stallone másik fia, Seargeoh Stallone szintén az első házasságából született. Ő most 40 éves, és szerepelt a Rocky második részében. A férfi autista, emiatt Stallone és családja létrehoztak egy speciális alapítványt National Society for Children and Adults with Autism néven, amivel olyan családokat támogatnak, ahol szintén jelen van az autizmus.
A színész 1997-ben elvette feleségül Jennifer Flavin modellt, akitől három lánya is született. Közülük a legidősebb Sophia Rose Stallone, aki most 23 éves, és modellkedik. Egyébként szívrendellenességgel született, de az orvosoknak sikerült megmenteniük az életét. Jelenleg a Dél-kaliforniai Egyetemen tanul kommunikációt, de már nagyon gyakran fotózzák divatmárkáknak: modellkedik például a Dolce & Gabbanának is.
![Itt tartanak most a ’80-as évek akciósztárjainak gyerekei 6](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/gettyimages-962123770-e1571217547410.jpg)
Középső lánya a 21 éves Sistine Rose Stallone, aki anyját követve gyerekkora óta modellkedik. Az IMG Models ügynökségnél kezdte, már a Chanelnél is megfordult, ahogy a Dolce & Gabbanánál is. Szintén a Dél-kaliforniai Egyetemen tanul.
![Itt tartanak most a ’80-as évek akciósztárjainak gyerekei 7](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/gettyimages-1173098322-e1571217746293.jpg)
A színész legkisebb gyereke pedig Scarlet Rose Stallone, aki most 17 és Westwoodban tanul. A színészet nem kifejezetten érdekli, IMDb-profilja szerint egy 2014-ben készült filmben, az Érj el!-ben mégis szerepelt.
![Itt tartanak most a ’80-as évek akciósztárjainak gyerekei 8](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/gettyimages-630966642-e1571218110737.jpg)
Bruce Willis: 5 lány
Willis első felesége Demi Moore volt, akitől három lánya született. A legidősebb Rumer Glenn Willis, aki 31 éves és színésznő lett belőle. Szerepelt több sorozatban, köztük a Beverly Hills 90210-ben is, legutóbb pedig Quentin Tarantino vadonatúj mozijában, a Volt egyszer egy Hollywoodban.
![Itt tartanak most a ’80-as évek akciósztárjainak gyerekei 9](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/gettyimages-1180333536-e1571218626233.jpg)
Moore-ral való házasságából a középső gyerek Scout LaRue Willis, aki 28 éves, nevét pedig a Ne bántsátok a feketerigót! című regény egyik szereplőjéről kapta. Színésznőként három filmje is van, ebből az egyikben anyjával játszott együtt, másik kettőben pedig apjával. Manapság jelmeztervezőként dolgozik különböző filmekben.
![Itt tartanak most a ’80-as évek akciósztárjainak gyerekei 10](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/gettyimages-1163671729-e1571224053863.jpg)
Tallulah Belle Willis a legfiatalabb lánya a Moore-Willis párosnak, ő most 25 éves. Kezdetben próbálkozott a színészettel, de inkább a divattervezés felé fordult, jelenleg is ezzel foglalkozik. Egyébként alkoholproblémákkal küzdött sokáig.
![Itt tartanak most a ’80-as évek akciósztárjainak gyerekei 11](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/gettyimages-1163641700-e1571224496916.jpg)
Ezen kívül Willis második házasságából született két kislány: Evelyn Penn Willis és Mabel Ray Willis. Nemrég mindegyik lány összeált egy szelfire, így láthatjuk a két legkisebbet is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Jean-Claude Van Damme: 2 fiú, 1 lány
Van Damme ötször házasodott, egy lánya született, a 28 éves Bianca Van Varenberg, művésznevén Bianca Bree. Színésznő lett belőle, gyorskorcsolyázó olimpikon szeretett volna lenni, de egy sérülés miatt befejezte a sportot. Apjával több filmben is játszott már, de produceri feladatokat is végzett.
![Itt tartanak most a ’80-as évek akciósztárjainak gyerekei 12](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/gettyimages-647347478-e1571225336636.jpg)
A színész nagyobbik fia Kristopher Van Varenberg, aki 32 éves, és szintén színészként tevékenykedik.
![Itt tartanak most a ’80-as évek akciósztárjainak gyerekei 13](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/gettyimages-145636123-e1571225612201.jpg)
Nicholas Van Varenberg a másik fia, aki nem ugyanabból a házasságból született, mint Bianca és Kristopher. Nem sokat tudni róla, most 25 éves, és volt már gondja a hatóságokkal. Mi is megírtuk, hogy lakótársát késsel megfenyegette, majd bezárta a lakásukba. Különös oka volt rá: lakótársa ajtót akart nyitni, miután kopogtak. A legkisebb Van Damme-gyerek nem véletlenül volt nyugtalan, hiszen elég sok marihuánát rejtegetett a szobájában.
Kiemelt kép: Kypros/Getty Images