1995-ben ünnepelték a film századik születésnapját (köszi, Lumière-fivérek!), ezt pedig az egyik legrégebbi szórakoztatóiparról szóló magazin, a Vanity Fair egy különleges borítóval ünnepelte Hollywood legnagyobb női sztárjaival. A borítón szerepelt Nicole Kidman, Sarah Jessica Parker, Sandra Bullock, meg Gwyneth Paltrow is többek között, akkor, amikor még jócskán csak felfutóban voltak. Azután pedig hagyománnyá vált a Vanity Fair éves Hollywood különkiadása, rajta egy halom abban az évben nagyon menő filmcsillaggal. Ha jobban megnézzük a címlapokat, akadnak viszont a befutott nevek mellett olyanok, akikről azóta szinte egyáltalán nem hallani. Utánajártunk, hova tűntek Hollywood egykori legnagyobb sztárjai a különkiadás első hat évéből –utána már kisebb hibahatárral jósolták meg, kiből lesz valaki.
1995: Linda Fiorentino
Fotók: Kurt Krieger/Corbis, Getty Images; Thos Robinson/Getty Images
Az első címlapon olyan nevekkel szerepelt együtt, mint Julianne Moore vagy Uma Thurman, így utólag egy hatalmas kakukktojásnak tűnhet a neve. Ekkor már szerepelt Martin Scorsese Lidérces órákjában, és főszereplője volt a Végső csábítás című (a kilencvenes években nagyon népszerű műfajnak számító) erotikus thrillerben, amiért egy BAFTA-jelölést is begyűjtött a brit filmakadémiától, és a címlapot követő években is olyan filmekben láthattuk, mint a Men In Black – Sötét zsaruk, vagy éppen a Dogma. Ezután öt filmet csinált, ebből három 2000-ben, egy 2002-ben, egy pedig 2009-ben jött ki.
Rengeteg pletyka keringett arról, hogy mennyire nehéz eset, és lehetetlenség vele dolgozni, állítólag Tommy Lee Jones csak akkor volt hajlandó elvállalni a Men In Black folytatását, ha Fiorentino nem lesz benne. Az egyetlen ember, aki nyíltan beszélt arról, hogy utált vele dolgozni, az a Dogma rendezője, Kevin Smith volt, aki szerint mást kellett volna választania szerepére. Ha pedig a kor egyik legmenőbb rendezője azt mondja rólad nyilvánosan, hogy rühellt veled dolgozni, és nincs mögötted olyan filmográfia, ami révén a bevételi számok igazolnak, az jóformán végítélet egy feltörekvő színésznőnek. Utolsó filmjének évében akkori pasija bevallotta a bíróságon, hogy számítógépeket lopott az FBI-tól, hogy Fiorentino segíthessen velük expasijának ügyében, akire 15 év börtön várt.
1996: Skeet Ulrich
Fotók: Mitchell Gerber/Corbis/VCG, Getty Images; Frazer Harrison/Getty Images
Bár Michael Rapapaport vagy David Arquette messze van a legnagyobb sztároktól, de azért szép karriert mondhatnak magukénak karakterszínészként. Stephen Dorff is nagyobb sztárnak indult, mint amekkora lett, de pár éve újra rácsodálkozhattunk Sofia Coppola Made In Hollywoodjának főszerepében, idén pedig az HBO A törvény nevében című sorozatában is szerepelt, rövidesen pedig jön egy sorozat az ő főszereplésével, így azért felszínen maradt valamennyire. Johnathon Schaech és Skeet Ulrich neve viszont egészen furán mutat mondjuk Leonardo DiCaprio és Will Smith mellett, akikkel együtt pózolt a számban.
Schaech az Egy apáca szerelmében tűnt fel, a listán a helyét pedig olyan filmekkel érdemelte ki, mint az Elátkozott generáció vagy a Tom Hanks rendezte Nyomul a banda. A következő évtizedben viszont lefele ívelt a karrierje, de a Ray Donovan első évadában láthattuk, sőt A holnap legendái képregénysorozatban ő alakítja Jonah Hexet.
Aki viszont a legnagyobbat zuhant a listáról, az Skeet Ulrich. Az 1996-os év abszolút az övé volt: egy éven belül Sharon Stone testvérét alakította Az utolsó táncban, szerepelt a Bűvöletben, a Winona Ryder-féle Fiúkban, és a korszak egyik legnagyobb filmjében, a Sikolyban, méghozzá egy karizmatikus pszichopatát megformálva. Egy évre rá benne volt aztán a Lesz ez még így se! című filmben, ami után már a plakátokon rendre kiemelt helyen szerepelt a neve, de kiderült, nincs meg benne az, ami egy filmsztárhoz kell. A Newton fiúk, a Robbanáspont meg A rendszer ellensége mind bukott, ő pedig messze bizonyult zseniális színésznek. Kérdés, hogy a kudarc mondatja-e ezt vele, de Viszont rengeteget barkácsol, amit kielégítőbbnek mond a színészetnél. Mostanában leginkább a Riverdale-ben láthatjuk mellékszerepben, bár nem biztos, hogy elsőre felismerjük, hogy ő a fickó a Sikolyból.
1997: Alison Elliott, Fairuza Balk
Jennifer Lopez, Cameron Diaz, Kate Winslet, egy halom világsztár, akit még ma is ismerünk. Aztán ott van Alison Elliott, akit látva az ember rögtön felteszi a kérdést: ő meg kicsoda és hogy került oda? Leginkább A galamb szárnyaiban nyújtott alakítása miatt, amivel abban az évben begyűjtött egy jelölést a színészek szakszervezetének díjátadóján, a film pedig később négy Oscar-jelölést is begyűjtött, de ő maga végül (Helena Bonham Carterrel ellentétben) lemaradt a jelölésről. Pechjére egyáltalán nem volt sztáralkat, ugyanis nem az a színésznő, akinek van egyfajta megjegyezhető stílusa, sokkal inkább egy zseniális kaméleon, aki elveszik a szerepeiben. Míg A galamb szárnyaiban egy előkelő, jómódú nőt játszik, addig az azt megelőző Spitfire Grillben egy lecsúszott rednecket. Egyébként mindkettőt kiválóan, viszont meg is maradt karakterszínésznek kisebb szerepekben.
Fotók: SGranitz/WireImage; David Livingston/Getty Images, NAMM
Fairuza Balk ellenben 11 évesen már a Visszatérés Óz földjére főszereplője volt, aztán pár évvel és apró szereppel később, felnőttként egy ideig ő a fura csaj az összes ezredforduló környéki filmben. A Bűvölettel robbant be, szerepelt az Amerikai história X-ben, A vizesnyolcasban, a Majdnem híresben, mostanra viszont csak elvétve láthatjuk filmekben és sorozatokban. Sokáig pletykálták róla, hogy boszorkány, hála annak, hogy amikor a Bűvöletre készült, egy bajban levő okkult boltnak segített talpra állni, még ha nem is hitt az ilyesmiben.
Sosem vonzotta igazán a sztárvilág, saját bevallása szerint gyűlöli Hollywoodot, ahol az emberek szerinte bármire képesek a pénzért, így nem is erőltette, hogy sok dologban szerepeljen. Ha egy filmben nem lett volna érdekes és emlékezetes szerepe, simán visszadobta akkor is, ha amúgy jót tett volna a karrierjének. Mint mondta, nem akart csak azért mindent elvállalni, hogy dolgozhasson. A kétezres évek végére elkezdett más dolgok iránt érdeklődni, például a képzőművészet és a zene iránt, amiket azóta is aktívan művel.
1998: Rufus Sewell, Claire Forlani
Fotók: Walter McBride/Corbis, Getty Images; JC Olivera/WireImage
Rufus Sewell sokáig úton volt afelé, hogy ő legyen a következő brit színházi színész, akiből világsztár lesz (mondjuk képzeljünk el egy Jude Law-t), de aztán végül sose lett az. Pedig eljátszotta 1998-ban a kultikus Dark City főszerepét, ugyanebben az évben még A velencei kurtizánét, aztán a Lovagregényben és a Zorro legendájában is fontos szerepe volt. Telt az idő, de csak nem jött össze az igazi áttörés. Szerinte tőle is mindig azt kérdezgetik, hogy miért nem lett nagyobb sztár, hisz kifejezetten jellegzetes arca van és kiváló brit színész. Ő leginkább annak tudja be, hogy az emberek sose tudták hova tenni: Úgy volt, hogy ő lesz az Interjú a vámpírral főszereplője, de aztán Tom Cruise-t érdekelni kezdte a film, úgyhogy ejtették miatta. Sokáig ő lett volna Julia Robertsszel párban a Szerelmes Shakespeare sztárja, de az se jött össze. A galamb szárnyaiban is főszerepet kapott volna, még abban a verzióban, amiben Uma Thurman szerepelt volna Helena Bonham Carter helyett, de az is szétesett. Részben pech, részben a beskatulyázhatatlansága miatt nézhetünk furán erre a címlapra.
Fotók: Frank Trapper/Corbis, Getty Images; Gabriel Olsen/FilmMagic
Claire Forlani sztorija viszont tragikusabb. A Rendőrakadémia 7 után megkapta Kevin Smith Shop-Show-jának egyik fontos szerepét, ezt pedig rögtön kilencvenes évek egyik legsikeresebb akciófilmje, A szikla követte. Amikor pedig felkerült a címlapra, éppen a Ha eljön Joe Blacket vitték sikerre, amiben Brad Pitt-tel alkotott párt. Ekkor úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg abban, hogy szupersztár legyen, viszont ekkoriban halt meg az édesanyja. Állítása szerint rettenetes időszak volt, mivel az anyja volt a menedéke a hollywoodi őrületben.
Elkezdett biztonságosnak tűnő szerepeket vállalni, mert szeretett volna némi biztonságot az életébe akkoriban, ez viszont olyan kudarcokat szűnt, mint a Bízd a hackerre!, a Balfék balhé, vagy éppen A medál Jackie Channel. Mire észbe kapott, el is úszott az A-lista mellette. Szerinte ennek az oka az volt, hogy sokkal bátrabban kellett volna szerepeket vállalnia. Az utóbbi időkben játszott pár tévés nyomozós sorozatban, de főleg színházban aktív.
1999: Monica Potter, Barry Pepper
Fotók: Frank Trapper/Corbis, Getty Images; David Livingston/Getty Images
Ebben az évben ugyan nem lett minden címlapsztárból Reese Witherspoon vagy Adrien Brody, de még csak Julia Stiles vagy Thandie Newton sem. Találhatunk olyan jellegzetes karakterszínészeket a listán, mint Giovanni Ribisi, akit rendszerint akkor hívnak, ha Sam Rockwellnek nem kell egy szerep, de az Avatarban az egész világ láthatta. Még Anna Friel is bevéste magát később legtöbbünk emlékezetébe a kultikus Halottnak a csókkal.
A kilencvenes években felfutóban volt A golyóállóval és a Con Airrel, főszerepet játszott a Három férfi és egy nőben, aztán olyan filmekben is láthattuk, mint a Patch Adams, aminek a címlapot is köszönhette. Utána pedig ő volt a főszereplője a Nyakiglove-nak, viszont ahogy Freddie Prinze Jr.-nak, úgy neki is leáldozott azzal, hogy az emberek ráuntak az általa fémjelzett romantikus komédiákra.
Fotók: Barry King/WireImage; Matteo Chinellato/NurPhoto, Getty Images
Barry Pepper neve is idegenül csenghet, pedig hatalmasat ment akkoriban. 1998-ban jött a Ryan közlegény megmentése és A közellenség, egy évvel később pedig a Halálsoron. Tehetsége alapján mindenki azt várta, hogy ő lesz a következő nagy mozisztár, aki kritikailag elismert alakításokra is képes, de az évtizedet John Travolta szcientológia sci-fijének, a Háború a Földönnek főszerepével kezdte, ami Hollywood egyik nagy legendás bukása, és örökre elásta a reputációját. Azóta láthattuk kisebb szerepekben egy halom filmben, tipikusan az a színész, aki időnként feltűnik filmekben, és valahonnan mintha ismerős az arca, de az embernek fogalma sincs, hogy honnan. Ki tudja, mi lenne ma, ha nemet mond Travolta szerelemprojektjére.
2000: Marley Shelton, Sarah Wynter, Alison Lohman
Fotók: Sam Levi/WireImage; Michael Loccisano/Getty Images
Ugyan az ezredforduló első évének címlapjáról Penélope Cruzt és a tragikus sorsú Paul Walkert leszámítva nem igazán találunk olyan arcot, aki még ma is bevinne embereket a mozikba, de mondjuk az Amerikai szépség miatt befutó Wes Bentley-t ma is rendszeresen láthatjuk kisebb szerepekben olyan nagy filmekben, mint Az éhezők viadala, a Csillagok között, a Mission: Impossible – Utóhatás, sőt az Amerikai Horror Story-ban is találkozhattunk vele, ahogy mondjuk Jordana Brewstert is láthatjuk azóta is Halálos iramban-filmekben. Annyira Selma Blair sem tűnt el, de ha elvétve meglátjuk esetleg valamiben Mena Suvarit, akkor sem kell vakargatnunk a fejünket, hogy ez meg kicsoda. Chris Kleinből nagyon sztárt akartak faragni, de hamar kiderült, nem való erre.
Az arca talán ismerős lehet, de a szereplése éppen azért fura, mert a legemlékezetesebb szerepe pont a címlap után következett, ez pedig Quentin Tarantino és Robert Rodriguez Grindhouse duplafilmje, amiben dr. Dakota Blockot alakítja. Leginkább mellékszerepeiről vált ismerté olyan filmekben, mint A grund, a Nixon, a Pleasantville, A bambanő, vagy éppen az Oltári vőlegény. Érthetetlen, miért gondolták azt, hogy ő lesz majd a következő nagy sztár, erre nem sok jel utalt azon túl, hogy szerepelt sikeres filmekben, de egyikben sem igazán kiemelt szereplőként.
Fotók: Chris Bergman/Fotos International/Getty Images; JP Yim/Getty Images
Sarah Wynter szereplése még ennél is furább. Játszott A lény 2-ben, feltűnt a Sátáni játszmában, meg A hatodik napon című Arnold Schwarzenegger-filmben, mindben mellékszerepben, és valamiért ez elég is volt ehhez a címlaphoz. Ahogy sejteni lehet, nem is lett belőle sztár, láthattuk egy évadig a 24-ben. A legemlékezetesebb alakítását a Szex és New York legelső részében nyújtotta, mert ő az első karakter, aki szexelt a sorozatban.
Fotók: Evan Agostini/Getty Images, Albert L. Ortega/Getty Images
Viszont a legnagyobb homály Alison Lohman, aki még csak igazán sikeres filmekben sem szerepelt 2000-ig, utána is olyan filmekből „emlékezhetünk rá”, mint a Fehér leander, amit 2002-ben a sztárcsináló szerepének mondtak, de végül nem lett az. Ezentúl a legtöbbre tartott dolog, amit csinált, a Pokolba taszítva 2009-ben. Nagyjából azt a tanulságot tudjuk csak levonni hármuk szerepléséből, hogy 2000-ban hatalmas hiány volt fiatal új sztárokból, nekik meg a legjobb ügynökeik lehettek a világon.
Kiemelt kép: Vanity Fair / Annie Leibovitz
