38 éves fiú vagyok, szingli, van egy fiú öcsém, aki 27 éves. Körülbelül három éve jött össze egy 27 éves lánnyal, akivel elvileg egy évvel ezelőtt szakítottak. Azt hittem, hogy vége, de öcsém úgy gondolta, javít a dolgon, majd pár hónappal később sem mondta ki, hogy szakítani akar. Szerintem halogatta. Az történt, hogy a szüleim megengedték a lánynak, hogy nálunk maradjon, mire a lány fogta a ruháit, idehozta hozzánk, és innentől nem tudom, mi történik. Együttélés van a szakítás után. Ha jól tudom, az elköteleződés csak az ötödik évben van, nincs olyan, hogy előre dobok rá egy évet és kész. Én is a szüleimmel élek, segítek nekik, jelenleg nem dolgozom. Az öcsém dolgozik, ő is segít, a lány is dolgozik, hogy ő is tudjon tenni a közösbe. Kérdéses, hogy meddig. Nemrég az exéről beszélt, hogy szőke herceg volt fehér lovon. Az öcsém egyre depisebb, hiába kérdezem, mi van, nem mond semmit. Annyit még hozzátennék, hogy a lány azt mondta, hogy a szülei kirakták otthonról, de egyszer hallottam, hogy az anyjával beszélt telefonon és azt mondta neki az anyja, hogy menjen haza. Az apámnak sem tetszik, hogy az öcsémék így vannak együtt.
Az olvasói levelet Pál (ál)nevű olvasónk küldte, iskolapéldáját láthatjuk annak, milyen az, amikor a teljes család beleszól a párkapcsolatba.
Mit lehet tenni?
Nehéz válaszolni erre az olvasói levélre, mert tulajdonképpen olvasónk csak szemtanúja a párkapcsolatnak, és bár érthető, hogy zavarja a helyzet, mégis, tulajdonképpen ez nem az ő élete, csak érintőlegesen. Mindig nehéz az a helyzet, ha a családdal együtt él egy pár, akkor pedig pláne az, ha a pár egyik tagja sem tudja, együtt vannak-e vagy sem. Egyértelmű, hogy olvasónk testvére sem érti a helyzetet, és nem boldog. A döntést azonban neki kell meghoznia, nem családi nyomásra, hanem saját belső igénye szerint. A jelenlegi helyzet valószínűleg átmeneti állapot, bármelyik is legyen, szakítás vagy együttjárás, előbb vagy utóbb rendeződik. Biztosra vehető, hogy jelenleg két tűz között érzi magát, ez hatalmas stresszt jelenthet számára.
A családon belül az énhatárok felállítása minden esetben szükséges, ez kell az érzelmi leváláshoz, pláne akkor, ha valaki felnőttként is a szüleivel él. Amikor az élet úgy hozza, hogy valaki azt érzi, nem engedheti meg magának a leválást a családban, anyagi vagy egy betegség okai miatt, vagy annyira jól érzi magát az eredeti családjában, hogy nem szeretne leválni, akkor tulajdonképpen benne tartja magát a gyerekkorában. Előfordulhat, olyan helyzet, hogy az egyik fiú odaköltözteti a barátnőjét a családi házba, változtat a testvér személyiségén, a viselkedésén, és ez okoz valójában problémát a családban. A szülők, testvérek a változást nehezen viselik el, ők nem fognak megváltozni, de ez nem is lehet feltétele annak, hogy boldogok legyünk.
Olvasónk azt írja, úgy tudja, hogy elköteleződés csak az ötödik évben van, ez határozottan nem igaz. Az elköteleződés a kapcsolat kezdete után fél évvel, egy évvel is bekövetkezhet, sőt, akár hamarabb is, attól függően, milyen mélyek az érzelmek. A kapcsolata eleje a szenvedélyről szól, majd ebből alakul ki a mélyebb, intimebb érzés. A kezdeti óriási egymásnak esések háttérbe szorulnak, és az elköteleződés válik fontosabbá. Ilyen tehát nincs, hogy csak x év után lenne szabad bárkinek összeköltözni vagy elköteleződni valakivel. A megoldás olvasónk számára az lenne, ha mihamarabb ismerkedne, kimenne a szülői házból, vagyis a saját élet kialakítása legyen az első, ne pedig a testvér és a barátnője románca.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
