Szórakozás

Zsófi és Ticián nyerték a Love Islandet, övék a húszmillió forint

Persze a három másik pár is győzött: elvileg megtalálták a szerelmet, amiről a műsor szólt.

Nemrég még azt találgattuk, melyik páros lehet a legesélyesebb a Love Island társkereső reality fináléjában. Mert tudni lehetett, hogy

  • Zsófi és Ticián,
  • Helga és Tibi,
  • Karola és Erik,
  • Andi és Rajmi

jutottak be a döntőbe. Mi azt mondtuk, Zsófiék a legesélyesebbek, annak ellenére, hogy legtöbbször vitázni láthatták őket a nézők.

Love Island-finálé: szerintünk ez a pár a legesélyesebb a 20 millióra
Október 11-én tisztázódott, mely duók küzdhetnek meg a pénzért. Végignéztük a szériát, tapasztalataink alapján pedig megjósoljuk, szerintünk ki lesz a befutó.

Megvolt azonban a döntő, ahol a négy páros a nézők szavazataira várt, Kamarás Norbert pedig a műsor végén először kihirdette, hogy az Andi-Rajmi páros lett a negyedik, majd áttért a dobogósokra. A harmadik helyezett Karola és Erik lett.

Végül pedig kiderült, hogy

a Zsófi-Ticián páros viszi haza a húszmillió forintot, 

ugyanis Helga és Tibi csak a második helyre értek be.

Zsófi és Tícián a Love Island győztes párja!

A győzelem kihirdetése után még egy próbatétel várt a szerelmesekre, mégpedig, hogy a kihúzott 20 millió forintot tartalmazó borítékot a pár egyik tagja megosztja-e kedvesével, vagy inkább a pénzzel távozik. A 20 millió forintot tartalmazó borítékot Zsófi húzta, így ő dönthetett annak sorsáról. Zsófi bebizonyította szerelmét, mivel úgy döntött, hogy a pénzt megosztja szíve választottjával, Ticiánnal.

Kiemelt kép: Instagram.com/loveislandmagyarorszag

Ajánlott videó

Olvasói sztorik