Szórakozás

Love Island-finálé: szerintünk ez a pár a legesélyesebb a 20 millióra

Október 13-án véget ér a Love Island, az RTL Klub párkereső realityje. A brit mintára felépített műsor első évada jól emelte át az alapszéria sajátosságait, és karakterekben is érdekes csapatot szedtek össze. A Való Világgal ellentétben itt szinte nincs is szex, erőszak vagy céltalan káromkodás – helyette kétfajta szinglit ismertet meg velünk a műsor: a fődíjért taktikázót és azt, aki tényleg párt keres. Október 11-én tisztázódott, mely duók küzdhetnek meg a pénzért. Végignéztük a szériát, tapasztalataink alapján pedig megjósoljuk, szerintünk ki lesz a befutó.

Húszmillió forint. Pontosan ennyit nyerhet a győztes pár, akikkel a nézők a leginkább szimpatizáltak a Love Island alatt: közönségszavazással dől majd el, melyik párról hiszik el a nézők, hogy megtalálták a szerelmet. A finálé hetében hat páros volt játékban, de csak négyen jutottak a döntőbe. A húszmilliós főnyereményt a győztes pár úgy osztja szét, ahogy szeretné, nem kötelező ugyanis együtt maradni a műsor után. Így nagyon komoly taktikázással

még az is megeshet, hogy olyan páros nyer, akik egyébként csak megjátszották a szerelmet az összeg bezsebeléséért. 

Zsófi és Ticián

Talán az ő párosuk a legfurcsább az egész műsorban, mert nehezen lehet megítélni, mennyire áldozatai a műsorkészítésnek. Vitáikra nemcsak epizódok, de közösségi médiás posztok/mémek is épültek: gyakori forgatókönyv volt, hogy Zsófi megsértődött párja valamelyik ártalmatlan cselekedetén, mondatán, Ticián pedig könyörögve próbálta megmagyarázni annak ellenkezőjét.

Elég heves vérmérsékletű mindkettő, de szerintük épp ezért egészítik ki egymást.

A játékosok szerint Zsófi és Ticián kapcsolata nem jó, mert a lány nem tiszteli eléggé az ex-bokszolót, sőt, uralkodik felette és kifejezetten rondán is beszél hozzá. Nemrég akkora vita kerekedett Zsófi miatt, hogy egyszerre három páros olvasott be neki, hogy vegyen vissza ebből a stílusból. Ezt Ticián vette zokon a legjobban, majd másnap barátaival, Erikkel és Tibivel egymás vállain sírták ki fájdalmukat, elrendezve a sérelmeket.

Abba ugyanakkor érdemes belegondolni, hogy ha a játékosok nagy részének hamisnak tűnnek Zsófi érzelmei, akkor mit gondolhatnak azok a nézők, akik nem töltöttek heteket a játék helyszínén, Cipruson, összezárva a párosokkal. Csupán rövid összefoglalók maradtak nekik naponta, amiből le kellett szűrni valamit.

De abból nem volt sok a pozitívum, főként Zsófit illetően. Azonban a viták ellenére sok-sok őszintének tűnő pillanatot is láttunk közöttük, szerintünk ők a legesélyesebbek a győzelemre.

Esély a győzelemre: 90%

Helga és Tibi

Viszonylag nehezen talált egymásra ez a páros, Tibi több csajjal is összejött a villában, rájátszva az alfahím szerepre, amit magának kiosztott. Hosszú ideig úgy tűnt, Karola oldalán lesz végig versenyben, de később megjött Zsani, akivel aztán elég csúnyán mentek szét. Helga régóta ostromolta Tibit az érzéseivel, végül pedig összejöttek egy párválasztás alkalmával – amúgy a lány vallott szerelmet utóbbinak. Nehéz megmondani, hogy Tibi érzései mennyire igaziak, mert gyakorta beszél taktikázásról az epizódokban, majdnem minden adás alatt érinti a témát. Helga kétségtelenül oda és vissza van a fiúért, koppanást nem gyanítunk, de egy esetleges második hely után sokat nem tennénk az együtt maradásukra.

Nemrég Tibi arról faggatta Helgát, hogy mihez szeretne kezdeni a húszmillióval, ha majd megnyerik a játékot. Erre Helga elmesélte, hogy autót venne a nyeremény egy részéből, Tibi viszont közös lakást akarna kettejüknek. Amióta összejöttek, stabil párosnak tűnnek, rendszerint őket említik legerősebb duóként a versenyzők is – ez amiatt is lehet, mert Tibi meghatározó szereplő a villában, gyakran szószóló többek nevében.

Tény, hogy kifelé nem mutatják úgy az érzéseiket, mint egyes párok, de ez nem is elvárás. Viszont Ticiánt kell idézzük Tibi kapcsán: „Tibi, te egy nagy, fel-alá járkáló, dobogó szív vagy.”

Esély a győzelemre: 80%

Karola és Erik

Erik hosszú ideig kegyvesztett volt a játékban, ugyanis kezdetben a villába beköltöző ex-szépségkirálynővel, Szarvas Andreával próbált szerelemre találni, ám utóbbi mindenfajta próbálkozást lecsitított a diplomás bartender részéről. Ez odáig fajult, hogy Andi inkább egy másik játékos, Rajmi mellett kötött ki, még tovább szomorítva Eriket. A dolog azért vicces, mert egy alkalommal a játékosok családtagjai is üzenhettek a villába, és mind Helga, mind Andi szülei azt emelték ki, hogy gyerekeik elég rossz férfiak mellett vannak, inkább rohanják le a jószívű Eriket, őt szívesen meghívnák egy vasárnapi ebédre is.

Szóval a szerelemben szerencsétlen Erik lett az anyukák-apukák új kedvence, csak épp a villában nem kellett senkinek. Majd kissé szövevényes módon, de a korábban Tibivel egy párt alkotó Karola – kiesése, majd visszatérése után – valahogy összekerült Erikkel. Fura ez a kapcsolat, mert Karola legtöbbször kislányként viselkedik, gyakorta üldözi féltékenységi rohamokkal Eriket, és a másokkal való flörtölést is túlzásba vitte. A fiú pedig eltűri mindezt, és azt mondja, őszintén szereti Karolát, akihez lényegében az első és egyetlen rendes kapcsolat fűzi a játékban. Viszont ha valakin elbukhatják a nézői szavazatokat, az Karola, de ugyanilyen formában pozitívan is elsülhet a dolog, ha a szavazók inkább az Erik-szimpátiájukat helyezik előtérbe.

Több csavar is van viszont: megérkezett a játékba Heni, majd később a Miss World Hungary-ben két éve induló Szintia is, a két lány pedig világosan megmondta, nekik Erik a favorit, vele akarnak párt alkotni. Utóbbi azonban kitartott Karola mellett, holott a játék végére megfordult a szerencséje, és a női játékosoknak is leesett a tantusz azzal kapcsolatban, hogy Erik egy rendes pasi.

A Karolával való viszonya hasonlít Zsófiékéhoz, azaz elég sok a mélység és a magasság, a néző pedig nehezen dönti el, hogy megérdemelnék-e a húszmilliót.

Esély a győzelemre: 70%

Andi és Rajmi

A már említett Szarvas Andrea villába költözése kissé váratlan húzás volt mind tőle, mind pedig az RTL Klubtól, de szépen felkavarta az állóvizet. Erikkel való kapcsolata zsákutca volt a kezdetektől, de úgy néz ki, Rajmi mellett megtalálta a számításait. Eléggé egymásra hangolódtak, bár a játékosok úgy vélekednek róluk, hogy nincs meg köztük a teljes bizalom, Rajmi ugyanis könnyen csábítható. Ennél durvább volt a vita, ami az Andi-Rajmi duó és Ticián között zajlott: az ex-szépségkirálynő ugyanis azt mondta, ő biztos nem akarna olyan kapcsolatot, amilyen Zsófiéké. Ezt Ticián annyira zokon vette, hogy beolvasott Rajminak, aki szerinte minden csaj után koslatott, majd papucs vált belőle Andi mellett.

Alapvetően jól megvannak együtt, nem is nagyon balhéznak – kérdés, ennyi elegendő-e a győzelemhez?

Esély a győzelemre: 30%

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik