Szórakozás

A Mokkában jellemrajzot adtak Tóth Gabi negatív kommentelőiről: pattanásosak, pizzát esznek, és heti egyszer fürdenek

Pachmann Péter láthatóan nagyon felhúzta magát, vagy csak általánosított picit.

Mint arról mi is beszámoltunk, Tóth Gabinak mostanság meggyűlik a baja az emberekkel, legutóbb egy boltban nem segítettek neki felvenni a leejtett kártyáját, így neki kellett lehajolnia terhes hassal, majd később olyan durvákat írtak neki saját Instagram-oldalán a kommentelők, hogy azonnal tiltotta a megnyilvánulási lehetőséget.

Így kapott az alkalmon a Mokka stábja, és gyorsan felhívták az énekesnőt élő adásban, hogy még egyszer elmondja ugyanazt, amit amúgy már az Instagramon is elmondott a dologról. Ám váratlan fordulatot vett a beszélgetés, mikor Pachmann Péter jellemrajzot állított ki a negatív kommentelőkről:

Gabi, mi ismerősök vagyunk a Facebookon, mármint te meg én, és én szoktam követni, sőt lájkolni azt, amiket kiírsz, de hogy feltételezzük, hogy ezek a kommentelők ilyen… ilyen pattanásos homlokú, pizzát rendelő, a pizzaszószt a klaviatúrába folyató emberkék, akik szerintem hetente egyszer fürdenek, tehát nagyjából így kell őket elképzelni, ezt tudjuk

– fogalmazott Pachmann, Mádai Vivien bólogatott is mellette, Tóth Gabi ennél diplomatikusabb volt, elmondta, hogy ezekben a véleményekben lehet némi feszültség a kommentelők életéből kifolyólag, de inkább sportolással kellene levezetniük a feszültséget.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik