Szórakozás

Kifogysz majd a jelzőkből: most egy vesebeteg tinédzser álmát valósította meg Keanu Reeves

Lassan életműdíjat kell kapnia ennyi jócselekedetért.
Korábban a témában:

Egészen elképesztő, mit meg nem tesz Keanu Reeves azért, hogy a rajongói boldogok legyenek, és mindezeket ráadásul a legtöbbször titokban teszi, hiszen évek óta támogat gyerekkórházakat is brutális pénzekkel, ami tök véletlenül derült ki.

Most azonban nagyobb publicitást kapott a tizenhat éves Emily esete, aki őrült nagy rajongója a Bill és Ted-filmeknek, és nyilvánvalóan Reevesnek is. A tinédzser viszont komoly vesebetegségben szenved, így a Make-A-Wish alapítvány karolta fel az ügyét, akik a lányhoz hasonló betegeknek segítenek egy-egy álmot valóra váltani.

Emily ugyanis azt szerette volna, ha találkozhat az igazi Teddel.

Miután az alapítvány eljuttatta az infót a színészhez, ő nem sokat hezitált, azonnal dolgozni kezdett az ügyön, hogy Emilyt minél hamarabb a Bill és Ted harmadik részének forgatására utaztassák Louisianába.

Itt egy egész napot eltölthetett Reeves-zel, aki külön megbeszélte a forgatócsapattal, hogy egy szerinte Emilynek tetsző jelenet rögzítését megtekinthesse. Ezután közös fotókat is készítettek, a lány anyja, Deborah úgy fogalmazott:

Hónapok óta nem volt ilyen boldog a lányom. Keanu láthatóan nagyon jól érezte magát Emilyvel, és ez fordítva is pontosan igaz.

Keanu Reeves visszatér Neóként, jön a Mátrix 4
Reeves mellett visszatér Carrie-Anne Moss is, aki Trinity-t alakítja majd a legendás sorozat negyedik részében.

Kiemelt kép: Instagram.com/makeawishamerica 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.