Szórakozás

Életében először lát hegyeket és tengert az amerikai nagymama

Unokája viszi el a legmenőbb helyekre.

Brad Ryan egy amerikai állatorvos, aki azzal került a hírekbe, hogy beutazza a nagymamájával az Egyesült Államokat.

2015-ben derült ki Ryan számára, hogy a nagyi, aki Ohio egyik kistelepülésén nőtt fel, és 80 éves koráig minimálbérért dolgozott, még soha életében nem járt tengernél, nem látott nagyobb hegyeket. Az állatorvosi egyetemen akkor végző fiatalember úgy döntött, elviszi a nagymamáját mind a 61 amerikai nemzeti parkba.

Brad és a 89 éves Joy most már a terv felét kipipálták: eddig 29 parkban jártak; többek közt a Yellowstone-ban, a Yosemite-ben és megnézték a Grand Canyont is.

Útjaik során 38 államot érintettek, menekültek szarvas elől, láttak grizzly medvét. Több mint 40 ezer kilométert utaztak eddig.

Brad Ryan elmondása szerint az utazás egyik legjobb pillanata az volt, amikor a nagymamából előtört gyermeki énje: Joy nevetve gurult le a Great Sand Dunes egyik homokdűnéjén.

Közös utazásaikról Instagram-oldalukon számolnak be.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Grandma Joy’s Road Trip (@grandmajoysroadtrip) által megosztott bejegyzés, Júl 21., 2019, időpont: 9:17 (PDT időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Grandma Joy’s Road Trip (@grandmajoysroadtrip) által megosztott bejegyzés, Júl 14., 2019, időpont: 8:58 (PDT időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Grandma Joy’s Road Trip (@grandmajoysroadtrip) által megosztott bejegyzés, Júl 23., 2019, időpont: 4:33 (PDT időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Grandma Joy’s Road Trip (@grandmajoysroadtrip) által megosztott bejegyzés, Júl 20., 2019, időpont: 6:53 (PDT időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Grandma Joy’s Road Trip (@grandmajoysroadtrip) által megosztott bejegyzés, Júl 8., 2019, időpont: 9:36 (PDT időzóna szerint)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik