Szórakozás

A legfiatalabb brit lottómilliomos százmilliókat nyert, de mára minden pénzét elvesztette

Fel szeretné emeltetni a lottózási korhatárt minden idők legfiatalabb lottónyertese, aki 16 évesen 1,8 millió fontos (mai árfolyamon 643 millió forint) nyereményt tehetett zsebre. Callie Rogers a Mirror brit bulvárlapnak elmondta, a nyeremény pokollá változtatta az életét, és kifejezetten örül annak, hogy a hatalmas vagyona eltűnt.

A most már háromgyerekes, egyedülálló anyukaként szociális gondozóként dolgozó nő jelenleg havi ezer fontot keres, aminek fele elmegy a lakásbérlésre. Távol van már 2003 júniusa, amikor megnyerte a hatalmas nyereményt, ami után sokak gondolhatták, hogy soha többet nem lesz semmi gondja az életben.

Először mondta el a magyar lottónyertes, miért volt számára átok a nyeremény
Szabó István hatvan évvel ezelőtt nyert több mint egymillió forintot.

Rogers elmondta, már akkor úgy gondolta, hogy túlságosan sok pénz hullott az ölébe, pont akkor, amikor nevelőszülőkhöz került, és életében először végre kezdett igazán boldog életet élni. A nyeremény után azonban hirtelen nagyon sok „barátja” lett, akik valójában semmi mást nem akartak tőle, csak a pénzét.

És ő elmondása szerint osztogatta is rendesen. Távoli rokonoknak, és barátok barátainak adott pénzt, vagy több tízezer fontos kölcsönöket, amiket aztán soha nem fizettek vissza neki. Elmondása szerint több százezer fontot szórt így el, és még mindig 200 ezer fonttal lógnak neki „hamis barátok”, akik hitelkártyáját használva drága számítógépeket és ajándékok vásároltak saját maguknak.

A nő most azért küzd, hogy a brit kormány emelje meg a lottózás korhatárát 18 évre, mert nem szeretné, ha más fiatalnak az életét is annyira tönkretenné egy nagy nyeremény, ahogy az övét.

Akiket tönkretettek a lottómilliók
Öngyilkosság, drogfüggőség, börtön – a legnagyobb lottóvesztesek tragikus sorsa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik