Szórakozás

David Harbourt nemcsak a Stranger Things-rajongók, de a fast fashion is imádja

Jim Hopper szerepében megismerte a világ David Harbourt, így karrierje legfontosabb állomása egyértelműen a Duffer-testvérek most már kultstátuszba emelkedő Stranger Things című sorozata lett. A 44 éves színészt ugyan Tony-díjra is jelölték már korábban, de a Netflix sci-fije tette fel Hollywood térképére – két Primetime Emmy- és egy Golden Globe-jelöléssel is. Ráadásul a harmadik évadban divatbombát robbantott egy Hawaii-mintás inggel, amiért a fast fashion cégek hálát rebegnek mind Dufferéknek, mind pedig Harbournak.

David Harbour Broadway-színészként kezdte a karrierjét, de a tévés szerepek hamar megtalálták, ugyanis krimisorozatokban kapott munkát először, még 1999-ben. Ez sokáig nem is változott, mert az Esküdt ellenségekben többször is feltűnt, mellette viszont továbbra is játszott színdarabokban. A Nem félünk a farkastól című darabban nyújtott alakításáért Tony-díjra jelölték, ami színházi közegben hatalmas elismerésnek minősül.

Lassú út a Mennybe, megjárva a Poklot

Harbour neve ugyan nem lett felkapott Hollywoodban, de előbb bekerült az Oscar-díjas Túl a barátságonba, majd Steven Spielberg szuperprodukciójában, a 2005-ös Világok harcában is feltűnt.

A Nem félünk a farkastól című darab premierjén, még 2005-ben. – Fotó: Paul Hawthorne/Getty Images

Igazán nagy szerepek viszont sosem találták meg Harbourt az álomgyárban, 2015-ben azonban fényt látott az alagút végén: ebben az évben Matt és Ross Duffer – akiket csak Duffer-testvérekként emlegetnek – írtak egy horror-forgatókönyvet, majd rendeztek belőle egy mozifilmet Hidden címmel. Kritikailag is sikeres lett, ezen kívül pedig néhány részt írtak a Wayward Pines című misztikus sorozathoz is, ami az azonos című novellán alapult. így gyakorlatilag megvolt az ajánlólevél a Netflixhez, akik természetesen vevők voltak a Stranger Things forgatókönyvére is.

Ez nem sikerült volna Shawn Levy nélkül, aki a script elolvasása után azonnal beajánlotta azt a 21 Laps Entertainment nevezetű filmes cégnek, akik partnerei a Netflixnek. Utóbbi cégnél is vetettek egy pillantást a Stranger Things pilot, azaz legelső epizódjára, majd meg nem nevezett összegért cserébe berendeltek egy egész évadot, és szabad kezet adtak a Duffer-testvéreknek, hogy megvalósítsák a popkultúra előtt tisztelgő, ’80-as évekre épülő, gyerekszereplőkkel támadó sci-fi sorozatot.

Ennél jobb döntésük pedig azóta sem volt, mert Dufferék ötlete kasszasikernek bizonyult, a Stranger Things tisztelgett a popkultúra előtt, majd keresztben felfalta azt, miközben a sorozat is kultuszstátuszba került már az első évad után.

Millie Bobby Brown brutális karriert épít azóta is, a Duffer-tesók most már etalonnak számítanak a misztikus sci-fik terén, és megismerte a világ David Harbourt is, akinél nem sok ikonikusabb seriffet tudnánk mondani – merthogy a sorozatban a tragédiák sújtotta, iszákos Jim Hopper hawkinsi rendőrfőnököt alakítja. A sorozat forgatásának megkezdése előtt az ő és Winona Ryder szerződtetését jelentették be elsőként.

A casting abból a szempontból tényleg érdekes, hogy úgy tűnt, mintha Harbour egész életművét végigkövették volna, és így éreztek rá: komoly főszerepet eddig még nem kapott az amerikai színész. A Duffer-testvérek kinézték maguknak, mert úgy látták, eddig csak kisebb szerepekben tűnt fel, főként gonosz karaktereket játszva. Úgy gondolták, Harbour túl sokáig várt egy ilyen lehetőségre, aki egyébként totálisan le volt nyűgözve a forgatókönyvtől. Őt választották ki a főszerepre, a színész pedig háláját fejezte ki, hogy egy megtört, gondok gyötörte antihős karaktert formálhat meg.

Winona Ryder és David Harbour a Stranger Things harmadik szezonjában. – Fotó: Netflix

Mindenfajta sorozattal kapcsolatos spoiler nélkül: gyakorlatilag Harbourre lett kitalálva Hopper karaktere, az első perctől kezdve elismerték kiváló játékát a kritikusok is: 2017 óta kilenc darab díjra jelölték a morcos, de nagyon cool seriff szerepéből kifolyólag, ebből három díjat zsebelt be:

  • egy Screen Actors Guild-díjat,
  • egy Critics’ Choice Television-díjat,
  • és egy Gold Derby-díjat.

Ami viszont szintén nagy elismerés, hogy a kilenc jelölésből kettő Primetime Emmy-díj volt, egy pedig Golden Globe, ami tekintve, hogy Harbour viszonylag ismeretlen színészként került a reflektorfénybe, és egy sorozatban nyújtott teljesítménye miatt érdemelte ki ezeket, igen jól csengő mondatok. A körülötte kialakult rajongás nyilván nem kizárólag a játékának köszönhető, hanem nagyrészt Hopper lazaságának, ami igazából folyton két véglet között mozog: egyrészt egy agresszív, iszákos zsaru, aki kvázi Mel Gibsont idézve ugrik bele a legveszélyesebb szitukba is, másfelől viszont egy gondoskodó, Bobby Brown Elevenje által könnyen lekenyerezhető apafigura.

A sorozat mellett pedig leforgatta a Hellboy című film remake-jét, ahol a képregényekből ismert alvilági szörnyvadászt alakította Harbour. A film nem lett sikeres, de legalább a színész játéka valamennyire elvitte a dolgot a hátán. Mivel Harbour alapból nem egy vékony alkat, sőt kicsit talán robusztusabb is, ezért kemény edzésbe fogott a szerepet illető felkészülés közben.

Mindenki Hopper akar lenni, a fast fashion cégek meg a jachtról dobálják ki a dollárokat

Nem nagy spoiler, meg Harbour sorozatban látott bajsza adja is az összehasonlítást, de viccből Magnumnak nevezik a harmadik évad egy epizódjában. Az egyik őrült Stranger Things-rajongó összevágott egy rövid videót a Magnum zenéjére, Hoppert középpontba állítva. Ez Harbournek is baromira tetszett, mert megosztotta Instagramján az alkotást – tényleg zseni:

De az igazi őrület megint csak a harmadik szezonnal hágott a tetőfokára: Harbour ugyanis egy Hawaii-mintás inget viselt a nyolc epizód többségében, ami akkora felhajtást okozott a nézők között, hogy mindenki ilyet szeretett volna magának. Néhány amerikai webshopból már annyira elfogyott a cucc, hogy csak S-es méretben lehet kapni, és 40 dollárt, azaz forintban közel 12 ezret kell leszurkolni érte.

A most már ikonikusnak is kijelenthető ing. – Fotó: Netflix

Az teljesen nyilvánvaló, hogy a fast fashion cégek meglovagolják a sorozat körüli hype-ot, ez egy sima piaci trend, amibe belekötni nem igazán lehet, maximum abból a szempontból, hogy lehet, sokan csak azért vásárolnak Stranger Things-feliratú pólót, sapkát, nadrágot, mert rajonganak a sorozatért, nem pedig amiatt, mert tényleg szükségük lenne a holmira – ezzel meg is érkeztünk a tudatos vásárlás fontossága és a YouTube-os haul videók legnagyobb gondjához. A legtöbb fast fashion cég körül pedig vannak ködfelhők, hogy milyen munkafolyamat után állítják elő a ruhákat és ami talán még rosszabb, hogy milyen sorsra jutnak az eladatlan termékek.

Amy Parris volt a harmadik évad dizájnere, aki megtervezte, kinek milyen ruhákat adnak majd. Az ő fejéből pattant ki Hopper Hawaii-mintás ingje is, és mint kiderült, nagyon nem volt véletlen a magnumos utalás.

A fő inspiráció a Magnum volt. Találtam egy tök jó képet Tom Selleckről, amikor hawaii ingben van, világos farmerben

mondta Parris, aki azt is felfedte, egy egész csapattal tervezték meg a zöldes-rózsaszínes inget, amit még feldobtak egy kicsit.

Davidnek tetszett az ötlet, hogy az ing ujját még fel lehetne hajtani, hogy még jobban megidézzük a nyolcvanas éveket.

Azért gyártják, mert te is hordanád

Nem Hopper ruhája az egyetlen, amit jól meglovagolnak a ruházati cégek, mert a Levi’s konkrétan egy egész Stranger Things-kollekciót dobott piacra, ugyanazokkal a ruhákkal, amiket a sorozat harmadik szezonjában is láthattunk.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Levi’s (@levis) által megosztott bejegyzés, Júl 8., 2019, időpont: 12:19 (PDT időzóna szerint)

A piackutatással nyilván nem volt nehéz dolguk, mert kevés felkapottabb dolog van jelenleg a Duffer-tesók szériájánál, és ha úgy gondolkodunk, hülyeség ilyen kollekciókat csinálni, mert hát ki akarna egy hatalmas Stranger Things-felirattal szaladgálni a hátán, valószínűleg rossz úton járunk. Ha máshonnan nem, a hazai influenszerpiacról láthatunk példákat, hiszen bizonyos követőszám felett szinte kötelezően megtámadják a webshopokat a videósok különböző saját márkás termékeikkel, legyen szó bögréről, ruhákról vagy egyszerű kiegészítőkről. És ha nekik működik (mert működik), úgy egy világméretű cég, mint a Levi’s, bizonyosan úszni fog a pénzben, ha ezt az utat akarja járni.

De ez az influenszerségnél sokkal régebbre nyúlik vissza ez a fajta kollaboráció Hollywooddal, és talán a legszerencsésebb marketingfogások egyike tud lenni, már ha a fő tematika is baromi sikeres. Ez a sorozat pedig nagyon is az. Annyiból nagy szerencséjük is van, hogy a szériában remekül dolgoztak a stylistok, elég ránézni bármelyik szereplőre:

kivétel nélkül majdnem tökéletesen passzolnak hozzájuk és rájuk a ruhák, ami csak tovább indukálja bennünk a gondolatot, hogy mi magunk is felpróbálhatnák egy-egy darabot, hátha-jelleggel.

Amúgy mindegyik karakternek hosszas odafigyeléssel és elemzéssel találták ki a szettjét, és ha a nyolcvanas évek stílusáért rajong valaki, valószínűleg jó ruhákat foghat ki magának. Az alábbi videóban például Bobby Brown fekete alapon színes mintás ruhája olyannyira betalált a fanoknál, hogy a Target webshopjában képtelenség elég gyorsnak lenni ahhoz, hogy megfelelő méretben tudjunk rendelni:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Stranger Things (@strangerthingstv) által megosztott bejegyzés, Júl 5., 2019, időpont: 7:01 (PDT időzóna szerint)

Mindegy, a lényegen nem változtat semmi, mégpedig azon, hogy Harbour végre megtalálta magának a tökéletes szerepet (vagy fordítva), ami nagy valószínűséggel élete végéig el fogja kísérni. Mivel karrierje eddig nem volt túl nagyívű, valószínűleg a bekategorizálást sem bánná annyira ebből kifolyólag. Dufferék egyébként négy-öt évadot terveznek összesen a Stranger Thingsből, egyelőre még nem tudni, hogy a továbbiakban mely színészekre számítanak és kikre nem.

Aki pedig nem fél a spoilerektől, egyben mazochista és meg akarja magát bőgetni, nézze meg újra a harmadik évad zárójelenetét.

via GIPHY

Kiemelt kép: Netflix

Ajánlott videó

Olvasói sztorik