Szórakozás

Takács Bence villával akart beletúrni Fásy Ádám tojásos lecsójába, ő meg azt mondta, inkább szed neki

Köszi, Mama! – mondta a műsorvezető.

Érdekes jelenetek voltak a Mokka pénteki adásában, ugyanis meghívták főzni Fásy Ádámot, aki hagymás-kolbászos tojásos lecsót készített. Takács Bence és Pachmann Péter odaálltak a sütőből kikapott tál felé, majd Takács megállapította az illatokról, hogy ebben bizony kolbász és hagyma is lehet.

Ezzel annyi gond volt, hogy hagymával volt megszórva, és a Holdról is ki lehetett szúrni, hogy kolbásszal van megdobálva az étel.

Ez nem rettentette el a műsorvezetőket a recept további kitalálásától, végül Fásy megunta, és elmondta, hogy tojásos lecsó. Ezt követően Takács Bence egy villával már rá is vetette volna magát az ételre, mikor Fásy ezt nem hagyta:

Őőő, szedek!

– Köszi, Mama! – nyugtázta Takács, majd kissé kínosan azt is elmondta, hogy mosott kezet evés előtt, ezen úgy fél percig elpoénkodott, Fásy nem nevetett rajta, sőt Pachmannt megkérdezte, szedhet-e még:

Kiemelt kép: TV2 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik