Szórakozás

Polgár Tünde inkább venne még egy 1 milliós kávéfőzőt, mint egy drága táskát

Egyszerűen szüksége van rá.

A magyar konyhája után, Polgár Tünde megmutatta floridai otthonuk konyháját is, valamint a hozzá tartozó “apró”, medencére néző étkezőt, ahol éppen csak a reggelit tudják elfogyasztani.

Polgár Árpád válaszolt a kérdésre, hogy „honnan van a lóvé”
Polgár luxusfeleség Tünde és műkereskedő férje válaszolt pár kérdésre.

A körbeveztés során kiderült, hogy az amerikai házban (is) három sütője van. Az igazi, amibe nagyjából a családjával együtt beférne, egy gőzsütő, ami nélkülözhetetlen a zöldségek párolásához – és mindössze 1,5 millió forintért már meg is lehet venni, – valamint egy kombinált sütő-mikró, – hasonló árfekvésben – amit amúgy nem igazán szeret használni.

A sütők mellett pedig fontos szerpet játszik még a luxusfeleség életében a beépített kávéfőző is, – szintén millió feletti értékű – ami nélkül gyakorlatilag nem is tudna létezni.

Kávéfüggő vagyok. A beépített kávéfőző egy kötelező szükség. Előbb veszek egy kávéfőzőt, mint egy drága táskát, ha választanom kell

– mondta Polgár Tünde a családi vlog legújabb részében.

(Habár nyilván nem kell választania.)

Kiemelt kép: YouTube/Polgar net

Ajánlott videó

Olvasói sztorik