Szórakozás

Kevés emberre volt akkora hatással egy doboz hajfesték, mint Mandy Moore-ra

Klasszikus szomszédlány típus. Az, akinek már a középiskolában is bátran elmondod minden bajod, mert tudod, hogy megbízhatsz benne. Valószínűleg ezek miatt nem lett végül Britney Spears-kaliberű popsztár Mandy Moore-ból, pedig minden megvolt benne. Kivéve egy valamit.

Mandy Moore-t leginkább a This is Us című sorozatból lehet mostanában ismerni, pedig karrierje bő húsz évvel ezelőtt kezdődött és közel sem úgy indult, hogy sorozatszínésznő lesz belőle. Mondjuk, innen visszatekintve lehet, hogy jobban is járt.

A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején többször is bele lehetett futni a nevébe, és olyanok mellett emlegették, mint Britney Spears, Christina Aguilera vagy Jessica Simpson. Tehetséges volt, gyerekkora óta énekelt, aztán olyan popszámokat pakoltak alá, amivel megvolt az esélye a sikerre. Ám végül legismertebb, Candy című dala is csak a 41. helyet érte el a Billboard 100-as listáján.

A probléma az volt, hogy Moore-ban nem volt semmi olyan, ami miatt bekerülhetett volna az újságokba. Nem haknizott a szüzességével, mint Spears, nem kezdett el bőrszerkóban, fekete hajjal vonaglani, mint Christina Aguilera, és realityben sem mutogatta a lehetetlen életét férjével együtt, mint Jessica Simpson. Mandy Moore élte a botránymentes, unalmas életét és csak énekelni akart. Ezzel kapcsolatban évekkel később a Cosmopolitannak azt nyilatkozta:

Amikor elkezdődött a zenei karrierem, mindig olyanokhoz hasonlítottak, mint Jessica Simpson, Britney Spears és Christina Aguilera, de valószínűleg én voltam közülük a legrosszabb. Azt hiszem, sokan gondolták azt akkoriban, hogy Mandy Moore egy éven belül visszamegy oda, ahonnan indult. De én ragaszkodtam ahhoz az úthoz, amit kitaláltam magamnak.

2000 februárjában, lemeze bemutatóján – Fotó: Steve Azzara/Corbis via Getty Images

Karrierjét 15 évesen kezdte és rögtön turnéra indult az ‘N Sync-kel, majd a Backstreet Boys-zal, de két, slágernek is nehezen nevezhető dalon kívül nem tudott többet nyújtani. Lehet hogy ezért, vagy épp ennek ellenére próbálta ki magát aztán a filmekben. Kapott egy kisebb szerepet a Neveletlen hercegnőben, illetve szinkronizált egy medvebocsot a Dr. Doolittle 2-ben, majd 2002-ben végre megtalálták egy főszereppel is. A Séta a múltba című filmet a kritikusok nem fogadták túl jól, a közönség viszont annál inkább.

De nem is a kapott kritikák miatt változott meg Moore élete ezután, hanem egy doboz hajfesték miatt, bármennyire is szomorúan hangzik. A színésznő a People magazinnak beszélt arról, hogy miért lett más minden attól, hogy a film kedvéért bebarnult, majd úgy is maradt.

Olyan időszakban történt ez velem, amikor mindenki csak a popzenén keresztül látott. Igenis volt jelentősége, hogy milyen színű volt a hajam. Amilyen hülyén hangzik, annyira jelentőségteljes volt, hogy miként látnak az emberek, de az is számított, hogy én miként látom magam. A kirakós utolsó darabja volt ez, hogy megtaláljam önmagam.

Shane Westtel a Séta a múltba című filmben – Fotó: Warner Bros./Northfoto

Ezek után Moore úgy értelmezte, hogy a színészi pálya jobban működik számára, így ezen az úton próbálkozott tovább, méghozzá egy egészen szórakoztató filmben, a Rosszak jobbakban. Ebben Macaulay Culkin, Jenna Malone, Eva Amurri és Patrick Fugit mellett alakított egy katolikus iskolába járó, szemellenzősen vallásos lányt. Moore később az Elle-nek egy interjúban azt mondta, szerinte ennek a filmnek köszönhető, hogy elkezdték őt komolyan venni színésznőként.

Mondjuk ennek ellenére sokáig nem találták meg jó szerepekkel, ha pedig igen, az is rosszul sült el.

Például a Mert azt mondtam című film Diane Keaton ellenére is szinte nézhetetlen kategória, ezt igazolja a Rotten Tomatoes 4%-a is. Ahogy a Nászfrász című filmjét sem mentette meg az, hogy szerepel benne Robin Williams, az is csak 7%-ot ért el ugyanitt. De Mandy Moore nem adta fel, és tök jól tette, mert így ő adhatta hangját a Disney Aranyhaj című meséjében a főszereplőnek, ami már csak azért is volt hálás feladat, mert megint énekelhetett.

Aztán Mandy Moore egy kicsit eltűnt. Nem voltak nagy munkái, a magánélete pedig továbbra sem volt annyira izgalmas, hogy a bulvárlapok foglalkozni akarjanak vele. Moore maga is megmondta, hogy ő olyan, mint egy fiatal testbe zárt öregasszony, úgy is öltözködik, és amúgy is korán fekszik le. Még az sem mozgatott meg sok embert, hogy férjével, Ryan Adamsszel hat év után tönkrement a kapcsolatuk és elváltak. Egyáltalán tudta bárki is rajtuk kívül, hogy házasok?

A magánéleti válsággal egy időben viszont közel húsz évnyi majdnem híresség után végre összejött valami ténylegesen értékelhető dolog Moore karrierjében. Megkapta Rebecca szerepét az NBC Rólunk szól (This is Us) című sorozatában, emiatt pedig már nemcsak a közönség, de a kritikusok is megkedvelték, annyira, hogy az első évad után Golden Globe-ra is jelölték.

2018-ban – Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic

A sorozat indulásakor még volt szó arról, hogy Moore újra zenélni fog – már korábban is beszélt arról, hogy gyakorlatilag kész van egy albuma, csak még nem adták ki. A színésznő évekkel ezelőtt azt mondta, valamikor 2016-ban jelenhet meg új lemeze a legutolsó, 2009-es Amanda Leigh után, ám ez végül nem történt meg. De nem is feltétlenül biztos, hogy baj. Mert bár lehet, hogy tényleg nem lett belőle Britney Spears, de utóbbi életútját, illetve a nemrégiben történteket elnézve, Mandy Moore valószínűleg sokkal jobban járt.

Küszöbön Britney Spears újabb tragédiája?
Lemondta turnéját, egy hónapot töltött a pszichiátrián, most pedig bírói döntésre vár, hogy szüksége van-e gyámra.

Kiemelt kép: Kevork Djansezian/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik