A párom szüleivel sokáig éltünk együtt, ők lent, mi fent, teljesen külön. Az anyósom közölte velem, hogy költözzek el, akkor voltam 28-30 hetes kismama. Azt mondta, állandóan kiabálok, abba is beleszólt, hogy miért néz tévét a gyerek iskola előtt, hogy miért alszik még. Olyan botrányokat csapott ebből, hogy a dráma ehhez képest vígjáték. Amikor megszültem a kicsit, akkor mindenáron fel akart jönni az emeletre pelenkázni egyfolytában, az is baj volt, hogy hol tologatom a babakocsit. Aztán azzal támadott, hogy inkább a közeli bisztróból eszem az ebédet, nehogy le kelljen mennem hozzá enni, pedig ő sokkal jobban főz. Ha nem dicsértem a főztjét, személyes sértésnek vette. Elmentünk családterápiára, és ott teljesen kiforgatta a szavaim. Ránk telepedett, majd el kellett költözni, mivel azt hazudta mindenkinek, hogy egy vita alkalmával én k..a anyáztam. Nem tettem ilyet, a párom is tudja, hogy nem szokásom. Még a saját unokáját is kérdőre vonta, miért tagadja a k..a anyázást. A gyerekemnek rendszeresen be kellett köszönnie hozzá reggelente, mielőtt iskolába indult, ő pedig nem tett mást, mint sírt neki, hogy én hogyan viselkedtem vele. Azt állította, hogy tönkreteszem a fiát, pedig 10 hónapon át csak hétvégén tudtunk együtt lenni, addig külföldön dolgozott, hogy legyen saját otthonunk. Az anyósommal az összeköltözés előtt jó volt a kapcsolatunk, akkor lett rossz, amikor a terhesség miatt táppénzre mentem és otthon maradtam.
A levelet Kata nevű olvasónktól kaptuk, akinek más nevet adtunk, hogy ő maga ne legyen felismerhető. A problémája nem egyedi, sok-sok nő küzd a mindennapokban a saját anyósával, aki megkeseríti a családi életet.
Mit lehet tenni?
Az anyós-meny harc alapja a versengés a szeretett férfiért, az anyós mindenáron védeni szeretni a fiát, akár a nősüléstől is, csakhogy megtartsa a maga pozícióját. A házassággal kikerül a fiú a családi, anyai ellenőrzés alól, amihez még az is társul, hogy az elengedéssel, leválással komoly gondjaik vannak. Ez nem igaz minden anyósra természetesen, de vannak ilyen emberi kapcsolatok, és ezekből történhetnek olyan kellemetlen helyzetek, mint amikkel olvasónk is szembesült. Családterápián, házasságterápián gyakran találkozni ilyen helyzetekkel, és csak akkor lehet ezen segíteni, élhetőbbé tenni a szituációt, ha mindannyian szeretnének változtatni. Olvasónk esetében a fizikai távolság megoldotta a problémát, bár ez csak látszólagos, hiszen a ritkább találkozások alkalmával is biztosan előkerül egy-egy epés megjegyzés.
Mindenkinek rosszul esik, ha felnőttként, anyaként semmibe veszik a döntéseit, a határait, viszont van ennek másik oldala is: érdemes feltenni a kérdést, mi az a konfliktus a saját eredeti családunkban, amit magunkkal hoztunk és ami miatt annyira fájnak a rosszindulatú megjegyzések, szurkálódások. Lehetséges, hogy gyerekként a gonosz anyósról hallhattunk folyton beszélgetéseket, láthattunk vitákat? Lehet-e arról szó, hogy esetleg az anyós képében találtunk valakit, akire lehet haragudni, akire kivetítjük azokat a félelmeket, szorongásokat, amiket gyerekkorunkból hoztunk? Az önvizsgálat mindenképpen fontos, hiszen a fájdalom, amit az anyós gonosz nyelve okoz, nem véletlenül talál annyira szíven.
A felnőttkori együttélés nehéz a szülőkkel, hiszen az érzelmi távolság megtartása nehézkes lehet. Nem véletlenül van annyi anyósvicc a magyar nyelvben, volt miből meríteni, mivel évszázadokon át több generáció élt egy fedél alatt. A megoldás első lépése az önvizsgálat, utána pedig jöhetnek a kézzel fogható megoldások is, például Susan Forward Mérgező anyósok, apósok című könyve. Ezt bátran tekinthetjük a téma szakirodalmának, ebben konkrét esetek és mondatok segíthetnek abban, hogyan érdemes ilyen helyzetben úgy viselkedni, hogy megtartsuk a saját határainkat és ne mélyítsük tovább a konfliktust. Arról is érdemes beszélni, hogy előfordulhat, az anyós viselkedése csak a tünete annak, hogy a családban, házasságban valami nem stimmel, a családterápia erre valóban jó megoldás lehet.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
