Szórakozás

Pirner Alma elmondta, hogy készülnek valójában a „tipikus” Insta-fotók Balin

Pirner Alma Balin járt a családjával, amiről blogot is írt. Ellátogattak Indonézia Penida nevű szigetére, ahol általánosságban nagyon sok Instagram-fotó készül a celebek jóvoltából. Erre írta azt Pirner, hogy:

mi sajnos nem tehettük meg Lenny-vel, de ide biztosan visszamegyünk még és megoldjuk. A híres instás képek nagyon viccesen születnek, egy szerencsétlen kisfa ágai közé felmászva készíti el a helyi vezető, vagy a párod. Na, ez az, amit soha nem látsz majd fent a neten, csak a szépen retusált végeredményt. Kis sorbanállás itt is volt, de nem volt vészes. Kíváncsi vagyok mi lesz majd csúcsidőben.

Ahogy a rúdtáncoktató írja, kisfiát, Lenny-t megmotozták a reptéren egy alkalommal:

A biztonsági kapuk továbbra sem a barátai, meg az őrök sem, akik közül az egyik valamilyen érthetetlen okból meg is motozta őt visszafelé Dohában, de hősiesen, bár legörbült szájjal tűrte ezt is.

A baloldali közlekedésről is megvan Pirner véleménye:

A közlekedés ellentétes, mint itthon, és kissé kaotikus. Aki nem bírja az ilyesmit, ne nézelődjön, inkább olvasson út közben, mert a sávokat nem igazán tartják, centikre kerülik el egymást és a motorosokat is, akikből rengeteg van.

Kiderült, a macskaürülékből készült kávét is megkóstolta:

A híres cibetmacskakakából kinyert Kopi Luwak kávé egyébként baromi erős. Én aztán bírom a kávét, de ettől szívdobogást kaptam.

Kiemelt kép: Instagram.com/almapirner

Ajánlott videó

Olvasói sztorik