Nyilván sokan vannak, akiknek maximum csak dereng a Fanning vezetéknév, nekik is leginkább azért, mert Dakota Fanning ugrik be róla, az a cuki szőke kislány, aki rengeteg filmben játszott a 2000-es években. Na az ő húga Elle Fanning, aki 21 éves, vagyis 1998-ban született. Mármint abban az évben, amikor a Titanic 11 Oscart nyert, amikor elindult a Szex és New York és amikor mindenki All Saints-t hallgatott.
A cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijének tagjait mindig úgy állítják össze, hogy azok különböző művészeti ágakat és nemzeteket képviseljenek – így talán már nem is annyira meglepő Fanning jelenléte. Azok után pláne nem, hogy tavaly ott volt a zsűriben Kristen Stewart, előtte pedig Will Smith. (2016-ban egyébként Nemes Jeles László is a nemzetközi zsűri tagja volt.) Itt most talán tényleg inkább az életkor, nem pedig a személy volt váratlan, mert 21 évesen egy ilyen feladat nem tűnik túl egyszerűnek. Fanning a Page Six szerint mindezt így összegezte a záró ceremónia után:
Nem tudtam, milyen hatással lesz rám ez az élmény. Szerintem másképp nézem a filmeket. Rengeteget tanultam és soha nem felejtem el ezt a tíz napot. Nem akarom, hogy vége legyen.
Fanning persze már hozzászokhatott a szerepléshez és van némi rutinja, hisz már akkor szerepelt filmekben, amikor még beszélni sem tudott. Egyik első szerepét a 2001-es Nevem Samben kapta, ahol nővére karakterének fiatalabb kiadását játszotta el. Később rengeteg sorozatban kapott szerepet, az áttörést aztán J. J. Abrams Super 8 című filmjével érte el 2011-ben, de igazán talán akkor ismerték meg a nevét, amikor Angelina Jolie mellett a 2014-es Demónában ő lehetett Csipkerózsika. Aztán váltott a független filmekre, nemrég pedig Sofia Coppola Csábítás című filmjében szerepelt Nicole Kidman, Kirsten Dunst és Colin Farrell mellett. De még mindezek ellenére is viszonylag meglepő, hogy Cannes-ban ott ült a zsűriben. Igaz, a zsűri elnöke, Alejandro Inarritu erről inkább azt mondta,
Fanning fiatalsága és jelenléte a zsűriben igazi ajándék volt.
A zsűrizés részébe mi mondjuk nem látunk bele, abba viszont annál inkább, hogy Fanning mit művelt a vörös szőnyegen. Saját maga és stylistja miatt pedig megérdemli, hogy mindenki leboruljon előtte. Ez a 21 éves lány a filmfesztivál minden napján más és más nőnek öltözött, a vörös szőnyegből divatbemutatót csinált, erről pedig olyan képek születtek, hogy azok közül legalább egynek a világ minden nappalijában ott lenne a helye a falon.
De komolyan, ki ne akasztaná ki ezt a falára?
![És akkor most mindenki boruljon le Elle Fanning előtt! 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-1150775160.jpg)
Fanning egyik nap még egy Valentino-ruhában tavasztündérkedett.
![És akkor most mindenki boruljon le Elle Fanning előtt! 2](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-1149395139.jpg)
Pár nappal később pedig már olyan volt, mint Grace Kelly.
![És akkor most mindenki boruljon le Elle Fanning előtt! 3](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-1150980361.jpg)
Volt olyan nap, amikor önmagának öltözött.
![És akkor most mindenki boruljon le Elle Fanning előtt! 4](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-1149058370.jpg)
Aztán azt is megmutatta, milyen amikor a végzet asszonyát játssza talpig Gucciban és olyan színű rúzsban, mint a szőnyeg.
![És akkor most mindenki boruljon le Elle Fanning előtt! 5](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-1149100164.jpg)
A filmfesztivált a színésznő végül tündérmesének öltözve zárta, olyan sminkkel, amivel maximum 16-nak nézett ki, ráerősítve ezzel a csodálkozásra, hogy ott ült döntéshozóként rengeteg nála idősebb és tapasztaltabb rendező és producer közt.
![És akkor most mindenki boruljon le Elle Fanning előtt! 6](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-1151636178.jpg)
Szóval igen, ez az öt nő itt valójában egyetlen egy 21 éves lány, aki zsűrizhetett az egyik legfontosabb filmes fesztiválon.
![És akkor most mindenki boruljon le Elle Fanning előtt! 7](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/fanning.jpg)
Kiemelt kép: Vittorio Zunino Celotto/Getty Images