Tíz éve vagyunk házasok a férjemmel, és most trombózissal kezeltek, kórházban kellene feküdnöm, de saját felelősségemre hazajöttem. Pihennem kellene és gyógyulni, de ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak, van két gyerekem és egy olyan férjem, aki kiabál velem, ha a vacsoráját nem csinálom meg. Ugrálok a fájós térdemmel, rohangálok a gyerekekért, mert a férjem még arra sem képes, hogy a gyerekeket ellássa helyettem. Elvárja, hogy mindent megcsináljak, ahogy eddig is, és csak most tűnik fel, hogy hogyan is élek vele évek óta, és hogy mennyire önző. Megkértem, hogy legalább mosogasson el, de kiabálni kezdett velem, hogy ő egész nap dolgozik, mit várok tőle, még ő is teregessen és mosogasson? Elegem van, úgy érzem, hogy megfulladok, sírok napközben amikor senki nem látja, de aztán erőt veszek magamon, hogy estére letudjam az otthoni műszakot. Mit tegyek? Elválni nem szeretnék, a gyerekek még kicsik.
Az olvasói levelet Júlia küldte nekünk, akinek álnevet adtunk, hogy megőrizzük a névtelenségét.
Mit lehet tenni?
Vannak olyan nők, akik szó szerint elkényeztetik a társaikat azzal, hogy mindent megcsinálnak otthon, mindent, amit csak lehet, és kiszolgálják a partnert. Ezzel addig a pontig nincs probléma, amíg az illető ezt élvezi, szereti, szeretetből teszi és nem is vár el cserébe semmit. Ha ettől boldog, és neki ez rendben van, akkor nem beszélhetünk gondról. Olvasónk levelében azonban azt olvashatjuk, hogy gondról van szó, hiába kér szívességet a férjétől, élete társától, nem kapja meg, helyette kiabálást kap, nem pedig figyelmet, törődést.
Ezek hiánya egyértelműen azt mutatja, hogy a szeretetnyelvvel biztosan baj van, de lehetséges, hogy mással is: a férj nem foglalkozik azzal, hogy a feleségét tehermentesítenie kellene, átmenetileg. Pedig ez azzal is megoldható lenne, hogy ő maga keres valakit, aki besegít a gyerekekkel – nagyszülőket, rokonokat –, vagy megkéri valamelyiküket, hogy főzzenek rájuk pár napig. Sok-sok megoldás létezhet, ha valaki keresi a megoldást, nem pedig a problémákat gyártja. Ebből is látható, hogy az alapokkal kellene kezdeni, ehhez pedig párterápia lehetne a legjobb megoldás a válás helyett.
Az összes házimunkát és teendőt közösen kellene megbeszélni, és hetente leosztani, ki mit vállal és mikorra tudja teljesíteni.
Idővel ez a mechanizmus be tud épülni a mindennapokba, és mindketten egyenlően vehetik ki a részüket a közös életből.
Az öt szeretetnyelvbe (elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés) az is hozzátartozik, hogy a problémákat hajlandóak vagyunk együtt megoldani, még ha eleinte nehezen is vesszük rá magunkat. Egyénenként változik, kinek mi a szeretetnyelve, van, aki szeret főzni a társára, van, aki jobban szereti, ha megölelik reggel és este, és van, aki számára a bókok, kedves szavak jelentik azt, hogy szeretik. Bármelyik is legyen, mindenkinek van, célszerű azt is végiggondolni, hogy a házasságban eddig melyik működött, mi az, amitől olvasónk úgy érezte korábban, hogy szeretve van, és mi az, ami most hiányzik. Ezek feltérképezésében is segíthet a párterápia.
Olvasónk férje átlépte azt a határt, ami mellett nem szabad elmenni szó nélkül. Senkinek nem kell nyelnie, ha a határait nem tisztelik, ha megbántják, vagy ha úgy érzi, semmibe veszik ez ő igényeit, szükségleteit. A párkapcsolatban működik egy csereérték alapú rendszer, mindenki beleteszi amit tud, és kiveszi belőle azt, ami őt boldoggá teszi. Amennyiben a válás nem jöhet szóba, és a javasolt munkabeosztásról se lehet szó, akkor csak és kizárólag házasságterápia, párterápia jöhet szóba. A jelenlegi helyzet túléléséhez érdemes a családtagoktól segítséget kérni, akkor is, ha nem annyira jó a kapcsolat, hiszen a trombózis nem játék, muszáj abból szövődmények nélkül felépülni.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
