Szórakozás

Radics Gigi szabadszellemű pasijáról mesélt

Az énekesnő idén is három hónapot töltött Amerikában, ahol nemcsak karrierjét egyengette, de párkapcsolatát is tudta ápolni. Habár volt, hogy párja, Kai nem tudott elszakadni a munkájától, amitől Radics Gigi kiakadt.

Ha zaklatott voltam, tudtam, hol találhatok megnyugvást: abba a gospeltemplomba jártam vasárnaponként, ahova a Kai-t megelőző nehéz életszakaszomban. Akkoriban szakítottam a párommal, meghalt a nagymamám, a keresztapám, és annyira besokalltam, igazából azt sem tudtam, mit szeretnék. Kimentünk a családommal Amerikába, ami segített az elengedésben és a továbblépésben

– idézte vissza az emlékeit Radics Gigi, aki a Best magazinnal azt is megosztotta, hogy milyen férfi a párja.

Mellette válok igazi nővé, aki egy picit visszafogottabb, nem uralja le a párját, hanem belekarol, és hagyja, hogy vezesse. Élvezem, hogy vele nem nekem kell irányítani. Szabadszellemű férfi, amit eleinte furcsa volt megszokni, mert korábban konzervatív viszonyban éltem. Végtelenül bohém, dilis es bulis. Én is szabadabbnak érzem magam, és bár az előző tapasztalataim nem ezt támasztották alá, most már tudom, hogy egy kapcsolaton belül is lehetek az. Megbízunk egymásban, nem féltékenykedünk, elfogadom hogy vannak lánybarátai és nem balhézok, ha közös videót posztol velük. Jókat beszélgetünk, szeretem hogy okos és bölcs, és kíméletlen, nyers őszinteséggel mondja el minderről a véleményét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gigi Radics (@gigiradics) által megosztott bejegyzés, Júl 19., 2018, időpont: 6:39 (PDT időzóna szerint)


Radics Gigi a jövőbeni terveiről is beszélt:

Nem titok, szeretnék nyitni Amerika felé zeneileg, Kai miatt pedig már odafűz a magánéletem is. Nem adnék fel semmit, amit itt felépítettem, a jövőben valószínűleg kétlaki életet fogok élni.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik