Szórakozás

Milliókat adományozott szegény gyerekeknek egy kínai utcaseprő

Családja eleinte nem értette, hogy kevés pénzéből miért ad olyan sokat ismeretleneknek. De amikor meglátták, hogy kik kapják, abbahagyták a panaszkodást.

Hősként tekintenek Kínában egy 58 éves utcaseprőt, aki az elmúlt harminc évben több mint 7,5 millió forintnak megfelelő összeget adományozott szegény sorban élő gyermekek megsegítésére – írta a helyi sajtó. A beszámolókban csak Zhao vezetéknéven említett férfi önzetlensége még kiemelkedőbb annak fényében, hogy havonta mindössze kétezer jüant, azaz nagyjából 85 ezer forintot keres.

A Shenyang városában élő férfi gyerekkorával magyarázta, hogy kevés pénzéből miért adományoz olyan sokan a szegénységben élő gyerekeknek. Zhao egészen kicsi volt, amikor édesapja meghalt, anyja pedig mentális betegsége miatt nem tudta ellátni a családfő szerepét.

A férfi ezért gyerekkorában mások kedvességére tudott csak támaszkodni, és örökre emlékezetes maradt számára a falusiak segítőkészsége. És úgy döntött, a segítséget azzal hálálja meg, hogy megkönnyíti más gyerekek életét.

Családja eleinte nehezen értette meg, a kemény munkával megkeresett kevés pénzből miért ad idegeneknek, és felesége gyakran veszekedett vele emiatt. Főleg azután, hogy még a házukat is eladták, és albérletbe költöztek, hogy még több pénzzel tudjon segíteni másokon.

Ekkor Zhao elvitte feleségét, és megmutatta neki a hegyek között lévő falut, hogy lássa, hogyan élnek a kisgyerekek, akiknek pénzt ad. Miután saját szemével látta, milyen körülmények között élnek, többet nem vitatkozott vele az adományok miatt.

A férfi magára szinte semmit sem költ, általában csak egyszerű és olcsó tésztát ebédel, és az elmúlt 30 évben új ruhát sem vásárolt magának. Legértékesebb tulajdona az adományait elismerő igazolásokból álló gyűjtemény. Ez alapján lehet tudni, hogy az elmúlt 30 évben több mint 180 ezer jüant (7,5 millió forint) adományozott.

A megsegített gyerekek nem felejtették el a segítséget. Amikor tavaly decemberben kórházba került és felesége nem tudott ott lenni vele, a gyerekek mentek be hozzá, hogy ott legyen az ágya mellett, és ott segítsenek neki, ahol csak tudnak.

Zaho elmondta, bár már lassan 60 éves, nem akarja abbahagyni a megterhelő fizikai munkát, hogy minél tovább tudjon segíteni a gyerekeknek, akik ugyanolyan nehéz helyzetben vágnak neki az életnek, ahogy egykor ő maga is tette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik