Szórakozás

Kalapáccsal verte szét a százmilliós luxuslakást a vevő, mert nem hozta a luxuselvárásokat

A több mint 120 millió forintot érő malajziai lakásban történt pusztításról videókat is készített.
Korábban a témában:

Nagyot futott a közösségi oldalakon több videó, amin az első beszámolók szerint egy Kuala Lumpurban vásárolt luxuslakás új tulajdonosát lehetett látni, ahogy egy hatalmas kalapáccsal szétveri a berendezést, mert az szerinte nem volt megfelelő színvonalú – jelentette a helyi sajtó. A felvételeken látni lehet, ahogy a védősisak, védőszemüveget és kesztyűt viselő férfi kezében a kalapáccsal értetlenkedve kérdezi:

Ezt adtátok el nekem kétmillió maláj ringgitért (123 millió forint)?

Majd egymás után sorolja a hibákat, amiket aztán vörös X-el jelölt meg, egy festékszóró spray segítségével. Kaptak jelet a repedt márványlapok, az olcsónak tűnő, jellegtelen szófa, a függöny és a nehézkesen használható tolóajtók is.

De úgy gondolhatta, a festéssel nem jelzi eléggé egyértelműen, milyen igénytelennek tartja a százmilliós luxuslakást. Ezért először a falhoz vágva tört szét egy széket, majd kalapáccsal esett neki a lakásnak. Elkezdte bezúzni a márványlapokat, és a bútorokat.

https://www.facebook.com/quanmazhuizhong/videos/752728958462182/?v=752728958462182

Miután a videókat felkapta a helyi sajtó, a The Residences nevű társasház tulajdonosa, a Tropicana Corporation Bhd reagált a vádakra. Elmondásuk szerint a videón látható férfi nem a tulajdonos volt, hanem a tulajdonos képviselője. A cég közlése szerint a tulaj még márciusban átvette a lakást, és mindennel elégedett volt, egyedül a márványlapok hibáival voltak gondjai, és a videón látható férfit bízta meg a panasz elintézésre.

Az férfi azonban a cég közleménye szerint „agresszívvá vált” a tárgyalások közben, és pénzt követelt az építtetőtől, azzal fenyegetve meg a Tropicanát, hogy életcéljává teszi, hogy tönkretegye hírnevüket.

Kiemelt kép: Facebook/quanmazhuizhong

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság
99,98%
Fidesz-KDNP 52,33%
DK 16,19%
Momentum 9,89%
MSZP-P 6,66%
Jobbik 6,41%
Mi Hazánk 3,31%
Kétfarkú 2,62%
LMP 2,18%
Munkáspárt 0,42%
Dr. Trócsányi László
Fidesz-KDNP
Dr. Szájer József
Fidesz-KDNP
Járóka Livia
Fidesz-KDNP
Deutsch Tamás
Fidesz-KDNP
Gyürk András
Fidesz-KDNP
Gál Kinga
Fidesz-KDNP
Hölvényi György
Fidesz-KDNP
Győri Enikő
Fidesz-KDNP
Kósa Ádám
Fidesz-KDNP
Bocskor Andrea
Fidesz-KDNP
Deli Andor
Fidesz-KDNP
Hidvéghi Balázs
Fidesz-KDNP
Tóth Edina
Fidesz-KDNP
Dr. Dobrev Klára
DK
Dr. Molnár Csaba
DK
Rónai Sándor
DK
Ara-Kovács Attila
DK
Dr. Cseh Katalin
Momentum
Donáth Anna Júlia
Momentum
Dr. Tóth Bertalan
MSZP-P
Gyöngyösi Márton
Jobbik
Részletes eredmények