Szórakozás

A történelem legbizarrabb szendvicsét alkotta meg egy New Jersey-i büfé

Alighanem a történelem legfurcsább szendvicsét sikerült megalkotni a Philadelphia mellett fekvő Haddon Township egyik étkezdéjében az Elsie’s-ben. A hely szerint az étel különlegességét titkos recept adja, holott biztos, hogy a recept legbizarrabb része nem titok, hiszen rögtön látszik: a szendvics töltelékét kenyér, vagy valamilyen péksütemény helyett egy hatalmas savanyú uborkába pakolták bele – írja a Fox29.

Dióhéjban, mi egy szendvicsező vagyunk, amelyikben nincs kenyérféle

– fejtette ki Katherine Cohen.

Fotó: Facebook

A büfében a klasszikus, szalámis, sajtos, sonkás, falafeles, meg minden egyebes szendvicseket készítik úgy, hogy kenyérféle helyett vagy a már említett, hatalmas savanyú uborkákat használják, vagy a tölteléket hosszú kígyóuborka-szeletekbe tekerik bele.

Cohen elmesélte, az egész azzal kezdődött, hogy megpróbált minél egészségesebb ételeket kitalálni a cukorbeteg anyja számára. Neki készítette az első savanyú uborka alapú szendvicseket, amit aztán meglátott egy ismerős, megkóstolta, majd lefotózta, és posztolta az egyik közösségi hálózatra, ahol akkora sikert aratott, hogy Cohen üzletet alapozott rá.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73883444, A tÌzgyermekes JoÛb M·rton Ès csal·dja. Hatalmas logisztik·t igÈnyel a 10 gyermekes JoÛb csal·d utaztat·sa a hÈtkˆznapokban. Az apuka, JoÛb M·rton ñ h·romszoros kenu vil·gbajnok ñ el·rulta, h·zass·guk kezdetÈn 5-6 gyermeket terveztek, de most, a 10. baba ÈrkezÈse ut·n sem szeretnÈnek meg·llni., Place: Szeged, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.