Szórakozás

Milliók nézték a kihívó ruhában halászó nőt, a rendőrök erre letartóztatták

A hatóságoknak nem tetszett a kínai nő „feltűnő” ruhája, de azért került börtönbe, mert úttörőnyakkendő is volt rajta.

A kínai rendőrség letartóztatott és több napra börtönbe zárt egy fiatal nőt a „forradalmi mártírok meggyalázása” miatt, mert egy videóban úttörőnyakkendővel egészítette ki „feltűnő, és sokat mutató” ruháját – jelentette a South China Morning Post. A Szecsuán tartományban élő, Tang nevű nőnek majdnem két hetet kellett eltölteni egy börtönben, és még pénzbüntetést is kellett fizetnie.

A helyi rendőrség szerint Tang csak azért volt alulöltözött, hogy „több nézőt vonzzon, növelje rajongói táborát és videói nézettségét” a kuashou.com című kínai videómegosztó oldalon. Ez önmagában azonban még nem lett volna elég ok arra, hogy letartóztassák.

A puszta kézzel halászó Tang videóit milliók imádják – biztos az ősi hal- és angolnafogási módszer bemutatása miatt. Fotó:Weibo

A hibát a hatóságok szerint azzal követte el, hogy a nyakában ott volt az úttörők vörös nyakkendője. Ezzel ugyanis szerintük megsértett egy tavaly májusban életbe lépett jogszabályt, amit a kínai népköztársaság hőseinek és mártírjainak védelmére hoztak.

Ahogy azt elmagyarázták, a nyakkendő az ország vörös zászlajának egy darabja, „amit a mártírok vére festett meg”. A rendőrség szerint Tang a videóval „meggyalázta, amit a vörös nyakkendő képvisel: a hazafias mártírokat, az úttörők becsületét és az emberek hazafias érzéseit”.

A nőt így 12 napig tartó szabadságvesztéssel sújtották, valamint ezer jüanos, azaz nagyjából 42 ezer forintos pénzbüntetést is kellett fizetnie. A videót készítő férfit közben csak egy figyelmeztetést kapott.

A Post cikke szerint a döntés nagy vihart kavart a kínai közösségi oldalakon, ahol többen értetlenül álltak a büntetés előtt, nem értve, miért is lett volna túlságosan kihívó a nő öltözéke.

Kiemelt kép: Shanghaiist

Ajánlott videó

Olvasói sztorik