Szórakozás

Majka visszaszólt a MAHASZ elnökének: Getziség, hogy ti nem vagytok sem objektívek, sem szakmaiak

Miután az idén két jelölésből egyet sem váltott Fonogram-díjra, Majka a közösségi oldalán mondta el, hogy mit gondol a hazai zenei élet működéséről. Válaszul erre a MAHASZ elnöke, Szűts László azt mondta, hogy a rapper nyafog, majd azt is hozzátette, hogy akkor bezzeg nem volt semmi baja, amikor korábban két alkalommal is hazavihette az elismerést.

Majkáék kiakadtak, amiért nem nyertek Fonogram-díjat
A MAHASZ elnöke is reagált a rapper kifakadására.

A reakció nem maradt el, Majka újabb posztban osztotta a zeneipart és a felemlegetett díjairól is beszélt a saját szemszögéből.

Kedves Szűts László!! 2013-ban igazad van, megnyertük a Fonogram-díjat. Viszont a közönség által megítélt díjat nyertük meg, tőletek szakmai díjat akkor sem kaptunk. (…) Igazad van abban, hogy 2005-ben én nyertem a Fonogram-díjat, ami azért volt egy elképesztő emlék, mivel ha emlékszel, abban az évben csináltatok egy kissé kifigurazott díjátadót az A38-as hajón. Kicsit kiparodizálva az akkori zenei helyzetet. Akkor kezdett az internet miatt totálisan visszaesni a kiadók és nyilván minden zenével foglalkozó platform bevétele, ezért a díjátadó se a szokásos rangos módon zajlott, hanem direkt puritánabb környezetben, olyan vendégekkel mint Szinti Boy, aki a legjobb mulatós zene kategória díjat adta át. Aztán arra is emlékszem, hogy megkaptam, elvittem, de hajnalra lemált a sárga fújós festék a díjról, és mire hazaértem befogta a kezem. Nem mondhatni, hogy nem volt egy kicsit izzadságszaga annak az estének, amit az akkori időszámítás szerint egész életemben vártam

– írta Majka, aki kikérte magának a nyafogás kifejezést.

Amit mondani szeretnék neked az az, hogy ez nem nyafogás. Már a szó is sértő, de leginkább az bánt, hogy egy hónappal ezelőtt jöttél oda hozzam jópofizni egy sajtótájékoztatón, ahol beszéltünk és szóba jött az idei Fonogram is. Arra a mondatomra, hogy ti úgysem adtok nekünk soha semmilyen díjat, te azt mondtad ez nem igaz, nincs semmi bajotok velünk. (…) Ugye emlékszel? Nem volt olyan régen… Majd most nyafogásnak tűnik, hogy elmondom az igazat? Innen meg getzisegnek, hogy ti nem vagytok sem objektívek, sem szakmaiak. Legközelebb legalább tedd meg azt a szívességet, hogy nem rabolod az időmet a felesleges kamu jopofizással, mert lehet nálatok ez egy bevált és működő módszer, én viszont maradok egy ilyen egyszerű fasz, aki ugyan lehet rossz politikus, de legalább őszinte, és nem is akarok veled/veletek látszat jóban lenni.

A teljes poszt IDE kattintva olvasható.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik