Szórakozás

Kiss Ramóna elmondta, miben változott, amióta anya lett

Korábban a témában:

A színésznő egy “régi” baba-mama fotót posztolt közösségi oldalán, ahol elmondta, hogy mit jelent számára az anyaság és azt is részletezte, hogy milyen képességekett fejlesztett ki, amióta megszületett a kisfia. Noé.

Vigyázat érzelmes poszt következik! Ez a kép a hazajövetelünk első napján készült. Majdnem három hónapja. Azóta sok minden történt. Megtanultam 3 perc alatt zuhanyozni (borotválkozással együtt), már nem húzom az időt a bevásárlással, három boltot simán intézek egy óra alatt és abban benne van az oda és vissza út is. Már mindent tudok egy kézzel csinálni

– kezdte Kiss Ramóna.

Na, de viccet félretéve az elmúlt pár évben tudtam, hogy valami hiányzik az életemből de nem tudtam, hogy mi vagy Ki. Most már tudom…..Ő! Szeretem!!! Az életemnél is jobban! Az illatát a kezét a lábát a kis tokáját ami kitakarja a finom nyakát. A szemeit. Ahogy rámnéz amikor gagyog… úgy ahogy van tetőtől talpig. Minden nap Hálát adok, hogy az Anyukája lehetek. Nem csak az életem, hanem Én magam is most lettem teljes! Az ok amiért ezt leírtam és megosztom Veletek az az, hogy elmondhatatlanul jó érzés, hogy mennyi szeretetet kapunk itt Tőletek! Köszönöm!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vigyázat érzelmes poszt következik!❤️☝🏻 Ez a kép a hazajövetelünk első napján készült. Majdnem három hónapja. Azóta sok minden történt. Megtanultam 3perc alatt zuhanyozni (borotválkozással együtt🤷🏼‍♀️😅), már nem húzom az időt a bevásárlással😇 három boltot simán intézek egy óra alatt és abban benne van az oda és vissza út is.😎 Már mindent tudok egy kézzel csinálni. 💪🏼😂 Na, de viccet félretéve az elmúlt pár évben tudtam, hogy valami hiányzik az életemből de nem tudtam, hogy mi vagy Ki. Most már tudom…..Ő!💙 Szeretem!!! Az életemnél is jobban! Az illatát a kezét a lábát a kis tokáját ami kitakarja a finom nyakát. A szemeit. Ahogy rámnéz amikor gagyog… úgy ahogy van tetőtől talpig. Minden nap Hálát adok, hogy az Anyukája lehetek. Nem csak az életem, hanem Én magam is most lettem teljes!❤️ Az ok amiért ezt leírtam és megosztom Veletek az az, hogy elmondhatatlanul jó érzés, hogy mennyi szeretetet kapunk itt Tőletek! Köszönöm!💙💙 #Noébaba💙

Kiss Ramóna (@ramona_kiss) által megosztott bejegyzés, Ápr 7., 2019, időpont: 12:36 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@ramona_kiss

Címkék: kiss ramóna

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Gyula, 2013. február 6.
Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó (j) távozik a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt évadnyitó frakcióüléséről a gyulai Erkel szállóból 2013. február 6-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.