Szórakozás

VV Veronika visszatért és van egy nagy híre: anya lett

VV Veronika a Való Világ ötödik szériájában szerepelt, igaz már korábban megismerte a nyilvánosság, amikor Alekosz feleségkereső műsorának a “győztese” lett. A VV5-ben VV Cristofellel jött össze, azt követően pedig balhés kapcsolatukkal volt tele a sajtó.

vv veronika (vv veronika, )
Cristofel: Drog miatt vertem Veronikát
A volt valóságshow-szereplő szerint a szintén volt villalakó exbarátnője, Veronika kiprovokálta a verést.

Néhány éve azonban már nem lehetett hallani róla. Most azonban visszatért egy nagy bejelentéssel.

Sokáig kint éltem Amerikában, többek között ezért is tűntem el a nyilvánosság elől. És hát nemrégiben anyuka lettem, van egy hét hetes kisbabám. Még soha életemben nem voltam ilyen boldog

– mondta a Fókusznak VV Veronika, aki annyira titokzatos, hogy semmit nem hajlandó elárulni a kicsi apjáról, de állítólag még a baba nevét, sőt nemét sem árulja el. Mondjuk a videó hátterében látható rózsaszín babaholmik tömkelege mintha sejtetné a dolgot.

A riportból az is kiderül, hogy VV Veronika továbbra is imádja a plasztikát, már egy konzultáción is részt vett a mellei átszabása miatt, de az orvos közölte vele, hogy muszáj lesz még várnia. A szoptatás befejezése után csak fél évvel operálható.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik