Szórakozás

Barbra Streisandnak Michael Jackson kapcsán sikerült a gyerekmolesztálás mellett érvelnie

Most, hogy Michael Jackson pedofilügyei újra a figyelem középpontjába kerültek a Leaving Neverland című dokumentumfilmnek köszönhetően, elárasztották az internetet a legrosszabb, már-már bizarr konspirációs teóriákig jutó érvek a sztár ártatlansága mellett, ugyanakkor azokról legalább elmondható, hogy az illető Jackson ártatlansága mellett érvel. Barbra Streisand viszont a The Times-nak adott interjújában viszont eljutott mindennek az aljára, ugyanis ő képes volt úgy érvelni Jackson mellett, hogy, mint elmondta, abszolút hisz mindabban, amit vádlói állítanak a legendáról.

A szexuális vágyai az ő szexuális vágyai voltak, amik a DNS-éből, vagy a gyerekkorából jönnek. Mondhatod rá, hogy molesztált, de azok a gyerekek, ahogy hallhattad, izgatottak voltak, hogy ott lehetnek. Mindkettő házas és mindkettőnek gyereke van, szóval nem haltak bele.

Ha ez esetleg úgy hangozhat, mintha Streisand azt mondaná, hogy a gyerekek molesztálása oké, ha nem halnak bele, akkor az nem véletlen, mert pontosan ezt sugallja. Persze azért sajnálja az áldozatokat, egy kicsit.

Vegyesek az érzései. Sajnálom a gyerekeket. A szülőket hibáztatom, akik engedték, hogy a gyerekeik vele aludhassanak.

Valahol a távolban felsírt Streisand sajtósa és PR-osa. A dokumentumfilmről egyébként írtunk bővebben is.

Pornó és cukor: ezt adta Michael Jackson a gyerekeknek
Az HBO egy megrázó dokumentumfilmben meséli el, hogy a világ leghíresebb korabeli előadója, hogyan gyűjtötte maga köré a fiúkat, és senkinek nem tűnt fel, mi zajlik a zárt ajtók mögött.

Kiemelt képek: Kevin Winter/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik