Szórakozás

Nagy Ervin a Katona József Színház előtt verekedett össze egy férfival

A színész a KrizShow-ban mesélt arról, hogy nemrég a nyílt utcán verekedett össze egy ismeretlennel, miután az fellökött egy anyukát és a gyerekét.

Még dolgom van az életben azzal, hogy a bennem felgyülemlett feszültséget jól adjam ki magamból. Most felrugdaltam valakit, mert fellökött egy gyereket meg egy nőt. Vagy tizenkétszer belerúgtam

– mesélte Nagy Ervin, aki azt is megmagyarázta, hogy miért fajult tettlegességig a dolog.

Pedig én vagyok az utolsó, aki ilyet csinál, de amikor egy úr teljes erőből fellökött egy anyukát és vele együtt a hatéves gyerekét, akkor nem bírtam visszafogni magam. Odamentem hozzá, beszéltem vele egy kicsit, mondtam neki ezt-azt, aztán el akartam lépni, és torkon vágott. Ezt pedig már nem hagytam. Nem vagyok rá büszke, mert nem szeretem az erőszakot, de nem bírom, ha belém kötnek. Én nem szoktam kezdeményezni a verekedést, de ha kapok egyet, akkor nem kell kétszer mondani. Nem bírom az igazságtalanságot. Ez a szituáció pedig az volt, mert volt benne egy gyerek. Hozzáteszem, mindez a Katona József Színház főbejáratánál történt, úgyhogy na­gyon vicces volt.

(Bors)

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik