Szórakozás

Vajna Tímea: Amerikában mindenki felszínes, rosszul vagyok az amerikai picsáskodásoktól

Vajna Tímea még 2018 novemberében adott interjút Hasulyó Jánosnak, az erről készült videót viszont a Story magazinnak köszönhetően csak most fedeztük fel a tévés operatőr Facebook-oldalán. A maratoni hosszúságú interjút még december közepén, egy hónappal Andy Vajna halála előtt töltötték fel az oldalra. Vajna Tímea beszél benne többek közt bozóttüzekről, Hollywoodról, melegekről, a gyerekvállalásról, na meg egy kicsit a közpénzről is, ami nem is úgy van, ahogy azt írják.

Hasulyó János, vagyis a John Hasulyo művésznéven riporterkedő magyar operatőr Facebook-oldala szerint már több magyar celebbel is interjúzott Los Angelesben – ezeket Kalifornia utcáin című online videosorozatában mutatja be, nagyon eredeti formátumban, ugyanis vezetés közben beszélget velük, ahogy teszi azt James Corden, illetve itthon D. Tóth Kriszta is. Legutóbb decemberben került fel oldalára interjú, akkor Vajna Tímeával találkozott. Utóbbi mondatait az alábbi cikkben szó szerint idézzük.

Mivel az interjú idején hatalmas erdőtüzek voltak Kaliforniában, így a beszélgetést is ezzel kezdték. Vajna arról beszélt, hogy leginkább a kisállatokért és lovakért aggódott, majd kissé tört magyarral azt fejtegette, vajon mi okozhatja az ilyen természeti katasztrófákat.

Szerintem itt az lehet a hiba, hogy általában electricity okozza ezt a tüzet, és nem gondozzák eléggé, el vannak száradva azok a bozótok nagyon sok részen, vagy pedig még arra is gondoltam, hogy ez egy nagyon jó biznisz azoknak, akik új házakat építenek, és most fel kell húzniuk új házakat.

A tűz egyébként az ő életére is hatással volt, mert megfájdult tőle a feje.

Arra is gondoltam, hogy az én fejem is azért fáj, mert borzasztó itt a levegő itt, aki érzékeny, azt nagyon megviseli. Amikor volt az a nagy tűz Malibun, olyan volt itt Beverly Hillsben is, mintha barbecue-znának folyamatosan.

Hasulyó az interjú alatt többször is arról kérdezte Vajna Tímeát, hogy az újságok miért nem arról írnak inkább, hogy milyen jó ember is ő, ezzel kapcsolatban Vajna azt mondta, „a jó hír az nem hír. Ezt tapasztalom Amerikában is. Próbálnak rosszul beállított fényképeket is csinálni mindenkiről, hogy például látszik a narancsbőre szegénynek”. Majd kifejtette, hogy a negatív kritikák szerinte irigységből fakadnak, ezeket azonnal törölni szokta, illetve szerinte „Magyarországon hergeli a baloldal mindenféle hülye hamis cikkekkel az embereket”, de aki megismeri őt, az tudni fogja, hogy „ő nem mumus”.

Akinek eddig sejtése sem volt arról, hogy mivel üti el az időt Vajna Tímea az USA-ban, az most végre válaszokat kaphat, mert erről is beszélt, így megtudhattuk, hogy:

  • megy hozzá angoltanárnő,
  • jár angol iskolába,
  • edz,
  • este színiiskolába jár, ami éjfélig is tart,
  • másnap házi feladatot csinál,
  • szavakat tanul,
  • vagy találkozik a barátnőivel, akik mind magyarok.

Vajna ugyanis kint is csak magyarokkal barátkozik, nincsenek amerikai barátai, ennek pedig az az oka, hogy szerinte

Amerikában mindenki olyan felszínes. Rosszul vagyok az ilyen amerikai picsáskodásoktól, csak szinte ez megy.



És bár a felszínességet nem szereti az amerikaiakban, azt már igen, hogy mindig mosolyognak, és bárkihez odamennek megdicsérni a cipőjét vagy a parfümjét.

Arnold Schwarzeneggerrel jó a viszonya, de Barbra Streisandról nincs jó véleménye, szerinte a színésznő egy fura öregasszony, az ugyanis bezárta őt egy szobába.

Nyilván a Schwarzenegger és a Banderas örök barát marad és nagyon jófejek, de például a Barbra Streisand, amikor mentünk az Andy-vel hozzá, az kivezetett engem egy ilyen babaszobába két órára, hogy ne halljam azt, amiről beszél az Andy-vel. Tehát ilyen fura volt az öregasszony.

Tom Cruise viszont nagyon szimpatikus volt neki, legalábbis amikor találkoztak, Vajna úgy érezte magát, mintha jógázna:

Azt vettem észre, amikor a szemébe néztem, hogy elfogott egy olyan érzés, hogy egy nyugodtság, mint jógaórán kábé. Nagyon tiszta volt az embernek a lelke, úgy éreztem.


Vajna Tímea ideje nagy részét viszont nem csak Hollywoodban tölti, így az utazás is szóba került, amit újabban ingyen szeretne megoldani, mert egyébként túl sokat kellene fizetni érte. Elmondta, hogy „építi az Instagramját”, mert úgy tudja, „lehet kooperálni szállodákkal”, aminek köszönhetően „ingyen lehet utazni”. Az interjú ezen pontján egy nagyobb kereszteződéshez értek az autóval, amivel kapcsolatban Vajna Tímeának az jutott az eszébe, hogy

a mexikóiak szörnyen vezetnek, és az a durva, hogy ha van egy baleset, akkor cserbenhagyással eltűnnek a picsába.

Bár Vajna évek óta él már Amerikában, és tervei közt szerepel, hogy megszerzi az amerikai állampolgárságot is, nem úgy jött le a beszélgetésből, hogy túlzottan szeretné Hollywoodot. Zavarják például a melegek, hogy az emberek fegyverrel mászkálnak és gyógyszert szednek, szerinte beteg ez a világ, és azt sem érti, hogy idősebb férfiak mellett miért vannak fiatalabb nők.

Egy idő után már elege lesz az embernek ezekből a partikból, mert mindig ugyanazok az arcok vannak, általában már a fontos emberek csak benéznek, utána elmennek és már csak a slepp marad ott. Az a baj, hogy én imádom a melegeket, de ez a szakma most már nagyon nagyon elment ebbe az irányba és a bulikban a partikon is nagyon sok meleg van már, hogy ha meg akarnék ismerkedni valakivel. Vagy biszexuális, ami most nagyon nagy trend, vagy mondjuk egy 40-50 év körüli pasi pedig húszéves kislányokkal nyomul. Tehát igazából nem tudom, hogy születnek a gyerekek, mert itt nagyon-nagyon beteg világ van. Amikor idejöttem 6-7 évvel ezelőtt, akkor előre engedtek, de most egyre agresszívabbak, mint az olaszok, kábé. Itt vigyázni kell akkor, ha rászólsz, akkor milyen idegállapotban van az illető, mert kiránt egy pisztolyt, aztán jól agyonlő, kábé. Itt mindenre kell vigyázni, mert itt borzasztó, hogy itt lehet legálisan fegyver nálad. Itt Amerikában nagyon sokan gyógyszert szednek, antidepresszánsokat, arra jól ráiszik, meghülyül és gondol egyet és lelő, szörnyű! Az iskolákban nagyon sokan mentálisan betegek.


Vajna elmondta, hogy Hollywoodban „nincs idő a szeretetre”, az anyukákat is csak „beauty shopokban látja, nem pedig a játszótéren”.

A gyerekek nyomkodják az iPadet. Bár lehet, hogy ha nekem is lesz gyerekem, akkor néha én is azt választom majd, hogy a bébiszitter legyen az iPadje

– mondta Vajna, aki valószínűleg inkább arra gondolt, hogy az iPad lesz a bébiszitter. Itt nyilván szóba került a gyerekvállalás kérdése is, pláne mert 2018-ban már hormonkezelése is volt. Ennek kapcsán azt mondta, hogy 36 évesen „már benne van a korban”, eddig soha nem érezte azt, hogy eljött volna a gyerekvállalás ideje, de 2019-ben „már komolyabban is elgondolkodik a dolgon”, pláne mert szerinte jó anya lesz, hisz a „macskáival is jól foglalkozik”.

Hasulyó a macskák hallatán gyorsan rákérdezett arra hogy Vajna miért kapott annyi gyűlöletet, miután magánrepülővel vitte ki Los Angelesbe macskáját, amivel kapcsolatban Vajna Tímea azt mondta:

Tíz éve vagyok az Andy-vel és tíz év alatt kétszer utaztam magángéppel Andy nélkül. Nekem nem adja ide a magángépet, mert nem egy olcsó mulatság, de vannak barátai, akiktől kölcsön tudjuk kérni, vagy velük jövünk éppen, és azt fényképezem le. De most kifejezetten én kértem az Andy-t, hogy hadd jöhessek ki most az egyszer géppel, mert most műtötték szeptemberben Chanelkát – kivették az egyik veséjét, és annyira rosszak voltak az eredményei, hogy nem tudtam volna bealtatni, hogy hozzam egy kereskedelmi járaton, de most már jobban van, úgyhogy visszafelé Lufthansával fogunk menni.

Hasulyó ezek után továbbra is arról érdeklődött, miért kap ennyi gyűlöletet Vajna Tímea, amire újabb izgalmas válasz érkezett:

Azért, mert ezek a hülye site-ok azt mondják, hogy közpénz, meg a te adóforintjaidból van, amikor semmi köze az egészhez. Az Andy 89 filmet csinált, semmi szüksége nincs a magyar emberek pénzére, sőt! Nagyon sok pénzt fizet be adóba, mint azt az emberek gondolnák, mert ugye a cégek bevétele után adózni kell ugyanúgy, mint ahogy nekem is az én cégeim után.


Aztán mintegy mellékesen megemlítette, hogy céljai közt szerepel egy Mr. Funk nyitása Beverly Hillsben is, csak sajnos túl magasak a bérleti díjak.

Mivel az interjút nem sokkal hálaadás előtt vették fel, így a beszélgetést ezzel a témával zárták. Vajna Tímea elmondta, hogy

a magyarok sajnos nem ünneplik a thanksgivinget.

Ezek szerint nem tudja, hogy ez egy kifejezetten észak-amerikai ünnep, amit először 1621-ben ünnepeltek azon telepesek, akiket az éhezés elől mentett meg egy indián törzs. A történet szerint az őszi bőséges termés után az életben maradt telepesek nagy ünnepséget rendeztek, ahova az indiánokat is meghívták, hogy hálát adjanak nekik. Vajna Tímea a hálaadást egyébként Andy Vajna korábbi feleségénél töltötte, akit Vajna Tímea csak „kínai hölgy”-ként nevezett meg az interjúban, majd megemlítette, hogy Schwarzenegger is meghívta magához, de ő inkább férje volt feleségéhez megy, mint mondta azért,

mert oda elígérkeztem, meg neki beteg a párja, meg szüksége van rá, hogy jó emberekkel vegye körül.


A teljes interjút itt lehet megnézni:

Vajna Timivel Kalifornia utcáin beszélgetett John Hasulyo

Közzétette: Kalifornia utcáin – 2018. december 13., csütörtök

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Aerial panorama of modern business financial district with tall skyscraper buildings illuminated at night, Tallinn, Estonia
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.