Az utóbbi időkben hajlamosak lehetünk elfelejteni, hogy bő egy évtizede még Justin Timberlake volt az egyik legmenőbb dolog a popzenében. Pedig olyannyira lenyűgöző és hirtelen volt az átalakulása ciki boyband tagból a legmenőbb mainstream popsztárrá 17 éve, hogy azóta is mindig kérdés sikeres boybandeknél, hogy ki lesz a formáció “Justinja”, hála többek között első szólólemezének, a Justifiednak.
Ki volt Justin Timberlake a Justified előtt?
Timberlake még gyerekként tűnt fel először a Mickey Mouse Clubban, akárcsak Britney Spears, az első csókjuk is itt csattant el. Aztán a Jive Records a 1993-ban indult Backstreet Boys sikerén felbuzdulva leszerződött az *NSYNC-kel 1995-ben. Ugyanennél a kiadónál volt Spears is, adta magát 1998-ban, hogy a kiadó közös turnéra küldje két népszerű produktumát, a húzás pedig bejött — főleg annak fényében, hogy ezalatt összejött Spears és Timberlake, a sajtó pedig imádta őket. Összeöltöztek a vörös szőnyegen – a kollektív emlékezetből sosem törlődik ki már az valószínűleg, amikor egyszer tetőtől-talpig farmerbe öltöztek – pofátlanul fiatalok és cukik voltak, minden tinilány odavolt értük.
Közben az *NSYNC folyamatosan turnézott és három listavezető albumot is kiadott. Mindenki tincselt ramen frizurájával azonosította, és Britney Spears-szel, ő volt a tinipop hercegnőjének a pasija. Rettenetesen népszerű volt, de gagyinak volt elkönyvelve, leginkább azért persze, mert egy fiatalabb, alapvetően kiskorú közönségnek szólt, így feltétel is volt, hogy annak a srácnak tűnjön, akit az ember nyugodtan be tud mutatni a szüleinek.
Ő viszont valami mást szeretett volna
2002-ben az *NSYNC bejelentette, hogy szünetelnek, ami akkor meglepett mindenkit, hisz éppen a csúcson voltak. Azzal indokolták, hogy kissé elfáradtak a folyamatos turnézás és szereplés miatt, szükségük van egy kis pihenésre. A tagok nagy része is úgy tudta, hogy ez csak rövid, ideiglenes pihenő lesz, hogy aztán majd újult erővel térhessenek vissza. Timberlake be is jelentette nyomban, hogy szólókarrierbe kezd és érkezik hamarosan a lemeze. Akkoriban még tagadta, hogy ez a csapat végét jelenti, de már akkor voltak jelek, hogy irányt váltana, a következőket mondta a New York Postnak akkoriban:
A szólókarrierem egyáltalán nem indokolja, hogy ne működjön tovább az *NSYNC velem. Nincs veszélyben a banda. A szünet közös döntés volt. Mind akartuk és vártuk. Stadionokban fellépni minden este 50 ezer rajongónak leszívja az embert. Ezzel így voltak a többiek is.
Ez így szépen hangzott, de itt már úgy lengette be az új lemezét, hogy végre megcsinálja azt, amit mindig is akart, ami már előrevetítette, hogy az őt népszerűvé tevő formáció sose volt az. A tagok többsége vakációként fogta fel, sőt, lélekben készültek a következő lemezre. Hat hónapról volt szó, mint szünetről, de amint visszatértek róla, Timberlake jelezte, hogy esze ágába sincs újabb lemezen dolgozni a többiekkel egy darabig. Később Timberlake sikeres szólókarrierje fényében a kiadó sem erőltette, Joey Fatone, a banda másik tagja így fogalmazott utólag:
Úgy tudtuk, hogy a szünet után újra összeállunk. Úgy voltunk vele, hogy oké, Justin megcsinálja a saját kis izéjét, blablabla, újra összeállunk, aztán csináljuk tovább. De szép lassan kiderült, hogy tévedtünk. A lemezcég Justint akarta nyomni. Aztán túlnőtt minket. Őszintén örülök a sikereinek, de furcsa volt, hogy soha nem mondták el nekünk, hogy nincs tovább, vagy ilyesmi. Szimplán szüneteltettek minket, amíg azt nem mondtam, hogy ha nem csinálunk semmit, akkor ez ennyi volt.
Az *NSYNC hivatalosan sose oszlott fel. A tagok szerint nem voltak nagy veszekedések, semmi látványos szakítás, szimplán csak nem folytatódott, Timberlake pedig szép lassan és diszkréten kifarolt, ez pedig a tagoknak igencsak lassan és fájdalmasan esett le. Chris Kirkpatrick a HuffPostnak így beszélt erről évekkel később:
Nem tudom, hogy készen álltam-e rá, hogy véget érjen. A 20-as éveimben voltam, egy banda tagja voltam, minden nap turnéztam, bejártam a világot. Felkeltem, és ott volt a beosztásom a padlón, amiben volt egy fotózás, egy rajongókkal való találkozás, egy rádióinterjú, aztán egy tévészereplés, meg egy fellépés később. Aztán egy nap felkeltem, és nem volt többé ott semmi. Azt gondoltam, basszus, mit fogok csinálni mostantól?
Mit akart Justin?
A rövid válasz erre az, hogy teljesen átformálni az imidzsét. Erre pedig a két legjobb ember Pharrell Williams és Chad Hugo volt, akik a The Neptunes producerduót alkották, akiknek a kétezres évek legnagyobb slágereit köszönhetjük a Hollaback Girltől a Milkshake-en át a Drop It Like It’s Hotig. Kapóra jöttek, hisz dolgoztak már Timberlake-kel az *NSYNC utolsó lemezén, a 2001-es Celebrity-re együtt írták a Girlfriend című számot.
Állítólag pont azért is dolgoztak utána, mert jól kijöttek a szám írása alatt, így adott volt, hogy velük készítse a szólóanyagát Timberlake. 2001-ben meg már segítettek Britney Spears-nek is lerázni magáról a jókislány imázst. Az Oops… I Did It Againt követő lemezének, a Britney-nek a legelső kislemeze az az I’m A Slave 4 U, aminek a The Neptunes nem csak producere volt, de kifejezetten az énekesnőnek írták. A kislemez nem lett listavezető, nincs a legnagyobb sikerei közt se az énekesnőnek, de rengeteget tett azért, hogy az emberek ne a cuki, naiv, jól fésült kislányként gondoljanak rá, erre a fajta imázsváltásra pedig Justinnak is szüksége volt, húgy a következő évtizedben is sikeres popelőadó lehessen.
A legmenőbb felfutóban levő hip-hop és r’n’b producerek segítettek neki
A The Neptunes ezen a ponton a legforróbb producerduó volt a hip-hop világában. Előttük a műfaj hangzását valósággal uralta Dr. Dre, ők jelentették a fiatal alternatívát. Velük akart dolgozni mindenki Busta Rhymes-tól Ludacris-on át Ice Cube-ig. Sőt, már a legnagyobb popsztárok is akartak maguknak egy darabot a hangzásukból. Ők pedig fejükbe vették, hogy bebizonyítják, Justin Timberlake sokkal több annál, mint amit az emberek addig gondoltak róla.
Azt hitték róla, hogy egy élére vasalt vinnyogó gyerek, némi mesterséges vagánysággal. Meg akartam mutatni, hogy valójában nagyon kreatív és tehetséges. Most már kezdenek rájönni.
Ezt Pharrell mondta egy 2004-es egy dokumentumfilmben a közös munkáról.
Csatlakozott hozzájuk még a produkciós csapatba régi cimborájuk, Timbaland, aki Missy Elliott és Aaliyah állandó producere volt ekkoriban, őt egyébként nemcsak onnan ismerték Pharrellék, hogy szomszédos városban nőttek fel, de DJ Timmy Tim néven a DJ-je is volt egy korai formációjuknak, a Surrounded By Idiots-nak, mondhatni együtt indultak és futottak be. Timbalanddal annyira egymásra hangolódtak, hogy Timberlake mindegyik szólólemezén dolgozott eddig.
Leginkább olyan zenét akartak csinálni vele, amit addig főleg fekete előadókkal azonosítottak. Chad Hugo az MTV News-nak így tekintett vissza arra, hogyan jutottak közös nevezőre a lemez irányát illetően:
Felkaptuk egy furgonnal rögtön azután, hogy becsekkolt a hoteljébe. Furikáztunk vele egy csomót, közben Earth, Wind & Fire lemezeket hallgattunk és teljesen odavolt értük. Azoknak a daloknak a hangulatát akartuk belevinni a dalokba. Azt mondta, hogy senki nem látott még olyat, hogy egy fehér srác ilyen típusú zenét énekeljen, de nem érdekelte, hogy mit fognak gondolni az emberek.
Számról-számra hittük el az új Justint
Az első kislemez 2002. augusztus 26-án jött ki, ez volt a Like I Love You, ami csak Ausztráliában és Nagy-Britanniában lett listavezető, Amerikában csak a 11. helyig jutott a Billboardon. Cserébe vezette az Államokban a klubzene listát, ami nem is csoda, nehéz nyugton maradni a The Neptunes bombasztikus dobtémáira. Ráadásul Pharrellék hozták magukkal a Clipse gengszterrap duót is a dalhoz, akik még inkább legitimálták Timberlake-et mint kúl előadót. Gyakorlatilag ez volt Justin I’m A Slave 4 U-ja, amivel üzente, hogy maga mögött hagyta a megszokott rágógumipopot, és egy r’n’b szexistenné vált, aki amúgy gengszterrapperekkel lóg. Ráadásul az első Grammy-jelölését is meghozta legjobb rap/énekes kollaboráció kategóriában.
Ugyanebben az évben, novemberben kijött a lemez is, amitől a Jive hatalmas sikert várt, de csalódniuk kellett, nyitóhetét se sikerült megnyernie, és mindössze második tudott csak lenni a 8 mérföld filmzenéje mögött, ami második hete vezette az országos lemezlistát. Elmaradt a várt számoktól eladásban, de ez részben a túlzott elvárásoknak is volt köszönhető, ugyanis egy teljesen másik célcsoportnak szólt a Justified, mint az *NSYNC.
Ráadásul az igazán nagy dobások még csak ezután jöttek a lemezről, a Cry Me A River volt a következő kislemez, ami már eljutott a Billboard dobogójáig, az év végi összegzésben a 30. legtöbbet játszott dal lett. Ez az a dal, amiről mindenki tudta, de Timberlake csak pár éve ismerte el, hogy Britney Spears-szel való szakításáról szól. A pár ugyanis a Justified megjelenésének évében ment szét, a pletykák szerint azért, mert rajtakapta Spears-t valaki mással. Ezt a verziót az énekesnő egy tévéinterjúban sem cáfolni, sem tagadni nem tudta. Akkoriban mindenki erről beszélt, ez pedig kiváló hátszele volt Justin első, igazán nagy szólóslágerének.
A következő év elején közreműködött egy Nelly kislemezen, aminek klipjében a Playboy villában mászkált és Hugh Hefner is kameózott benne, ami szintén jót tett nőcsábász imázsának. De még mindig hátra volt a lemez legnagyobb dobása, az áprilisában kiadott Rock Your Body, ami Timberlake első aranylemezét hozta szólóelőadóként. A dal kétmilliós eladást produkált, mindezt az internetes kalózkodás hajnalán, a streaming éra előtt, pusztán fizikai eladásokban mérve.
A lemez utolsó kislemeze, a Senorita már csak levezetés volt, a Rock Your Body volt 2013 nyarának egyik legnagyobb slágere és a dal, ami véglegessé tette, hogy Justin Timberlake nemcsak sikeres szólóelőadó, de menő popsztár, akit többé nem ciki már hallgatni. Pláne, hogy összességében a kritika is pozitívan fogadta, a 23. lett a mérvadó Pitchfork év végi, az 50 legjobb kislemezét rangsoroló összeállításában.
A Justified nem a legsikeresebb, de a legfontosabb lemez volt Justin karrierjében
A furcsa szabályok miatt 2004-ben tudták csak jelölni a Justifiedot a Grammy-n, hiába jött ki 2002 vége felé. Jelölték az év lemezére és elvitte a legjobb férfi popelőadó díját, ezzel megnyerve élete első Grammy-jét. Az *NSYNC-kel ez sose jött össze, sőt, év lemezére se jelölték őket sose. Ugyanebben az évben nyerte el első Grammy-jét a The Neptunes is, ők lettek az év producerei. Összességében szolid siker volt a maga idejében, közel négymilliós eladott példányával háromszoros platina lett, pusztán csak elmaradt azoktól a számoktól, amiket a korábbi boybandjével produkált, vagy éppen exe, Britney Spears azon a ponton. Azóta már persze túl van a tízmilliós fizikai eladáson is, manapság már klasszikusként kezelik, és rengeteget nőtt nemcsak a népszerűsége, de a megítélése is az évek alatt.
Sokan hasonlítják Michael Jackson Off The Walljához, ami Jackson kvázi első igazi szólólemeze volt, pontosabban az első, ami már nem a Jackson 5 franchise-on belül készült, és nem épített az aranyos gyerek imidzsére. Valószínűleg sokan túlzásnak érzik az összevetést, de a párhuzam erős, hisz mindketten szerették volna megváltoztatni a róluk kialakult képet, jelezni, hogy cuki fiúból nőcsábász férfiakká váltak. Jackson a Motown hangzást cserélte diszkóra, Timberlake a rágógumipopot szexi r’n’b-re. Ami Jacksonnak Quincy Jones volt, az Timberlake-nek Pharrell és Chad Hugo. Érdekesség még, hogy mindkét lemez első kislemeze hasonló motyogós intróval kezdődik. Ráadásul mindkettő esetében ízelítő volt valamennyire a következő, a korszakot meghatározó lemezükhöz, Jacksonnak a Thriller volt ez, Timberlake-nek pedig a FutureSex / LoveSounds.
Kiemelt kép: Scott Gries/Getty Images
