Szórakozás

A férje informatikus, a telefonja buktatott le minket

Ha a recept címe az lenne, hogy jó párkapcsolat, akkor az alábbi összetevők kellenének hozzá: kémia, jó szexuális összhang, zöld út a kapcsolathoz (körülményeket megteremteni), érzelmek és szerencse. A múltat, a válást, a szakításokat meg kell gyászolni, hogy utána felépüljön egy jobb, szebb kapcsolat, mint amilyen volt. Ha te is egy vagy azok közül, akik szeretők lettek, vagy te a féltékeny partner vagy, akit rendszeresen megcsalnak, esetleg választ szeretnél arra kapni, miért csalhattak meg, írd meg nekünk az igyjartam@24.hu e-mail-címre.

A történetem megosztásával szeretném, ha mások is tanulhatnának az esetemből. 2014-ben indult köztünk a kapcsolat, akkor még csak egy vonzó lány volt számomra Szilvi. Én 33 éves voltam, ő 26, és egy sporteseményen ismerkedtünk meg. Randira hívtam, amibe belement, annak ellenére, hogy férjnél volt és gyerekük is van. Sokat gondolkodtam, hogy belemenjek-e, de megtettem. Lefeküdtünk, és rengeteget voltunk együtt, 5 hónapig tartott a viszonyunk. Akkoriban volt egy betegségem, azt mondta, hogy át kell gondolnia a kettőnk kapcsolatát. Azzal búcsúztam tőle, hogy amin gondolkodni kell, azt már megette a fene. Úgy volt, hogy vége. Egy hónappal később telefonon megkeresett, elmondta, hogy a Tescóban van éppen, és hogy a férje minden tud, lebuktunk, az összes részletet tudja kettőnkről. Megbeszéltünk egy találkozót, de pár perccel később visszahívott, és inkább azonnal felvett a környékemen. Amikor beültem mellé a kocsiba, próbált hűvös lenni, diplomatikusan válaszolt, mire számon kértem, hogy mire fel ez a viselkedés. Ahogy megjelent egy mosoly az arcán, már csókoltam is meg, aztán mentünk tovább bevásárolni egy plázába.

Az olvasói levelet Attilától kaptuk, akinek álnevet adtunk, hogy ne lehessen felismerni a történetről. A téma a hűtlenség és a nem működő házasság.

8 gyakori ok, amiért félrelépünk
Azt már tudjuk, hogy ismerősökkel lépünk félre, de azt nem, hogy pontosan miért nem tudunk nemet mondani.

„A lebukásról beszéltünk főleg, erről kérdezgettem, mire kiderült, hogy az iPhone-ja buktatott le minket, a férje informatikus, és rárakott egy programot, ami megmutatja, hogy hol van éppen a telefon. A Facebook üzenetekkel is lebukott, voltak olyan üzenetek, amiket nem akart törölni, mert tetszett neki amikor részleteztem, hogy miket fogok vele csinálni. Annyit fűzött a történethez, hogy a férjével minden rendben, csak nem működik köztük a szex. Tudom, hogy egy nőnek is szüksége van arra, hogy megélje a szexualitását, és ha ezt nem kapja meg a kapcsolatában, akkor keresni fog valakit, aki megadja neki. Kettőnk közt pedig iszonyatos a kémia, ahogyan beülök mellé a kocsiba, áll a cerka és azonnal kívánjuk egymást. Ott is elmondtam neki, hogy nagyon kívánom, mire azt részletezte, hogy neki fontos a családja, nem csinálhatja ezt, és inkább most hazavisz. Aztán megcsókoltam, mire azt mondta nekem: nem kívánlak. Megvizsgáltam a punciját, ami forró volt és nedves. Elköszöntünk egymástól egy röpke orális szexszel, és csak idén januárban hozott minket újra a sors egy szórakozóhelyen. A történet vége az lett, hogy odahívtam magamhoz és beszélgettünk. Elmondta, hogy a viszonyunk után egy évvel elvált a férjétől, majd próbált ismerkedni, de senki nem ütötte meg az én szintemet. Újra elkezdtünk találkozgatni, és hamarosan összeköltöztünk. Megbeszéltük a határokat, bemutatott a fiának, jól érezzük magunkat együtt. Mindenkinek kívánom, hogy eljusson oda ahol én vagyok, hogy megismerhettem a szerelmet és megtaláltam a számomra megfelelő partnert, akivel passzolunk.”

Szeretőből is lehet társ, miért is ne?

Az olvasói levélben némi bepillantást nyerünk a nő házasságába, és ez máris megmagyarázza azt, mikor, miért választhatja egy nő egy másik férfi ágyát. A férj féltékeny, feltehetően nem először figyelte, ellenőrizte a feleségét, ami nem sok jót árul el a kölcsönös bizalomról. Emellett a szexuális életükkel a nő nem volt elégedett, elképzelhető, hogy a nem működő szex miatt lett annyira féltékeny a férj, hogy odáig is elment, hogy telefonos applikáción keresztül figyelje, hol van éppen a felesége. Az ilyen házasságok, párkapcsolatok ideig-óráig működhetnek, de a bizalom, a kölcsönös tisztelet nélkül nem lesz sírig tartó a dolog. Mindketten egyenlően hibásak abban, ha egy kapcsolat idáig eljut, ezt szexuálterápián időben lehetett volna rendezni, kevesebb lelki sérülésekkel.

Ha már megtörtént a lebukás, gyakori, hogy a nagy érzelmi viharok még egy kicsit összetartják a két embert, de ritka, ha együtt maradnak. Tapasztalataim szerint párterápiás segítséggel sem tudnak sokan megbocsátani a hűtlen félnek. Ilyenkor a válás a legjobb megoldás, még akkor is, ha van gyerek, hisz az ő egészséges érzelmi fejlődését is befolyásolja az otthoni helyzet. Hogy gyerekkel hogyan és mikor érdemes válni, arról egy másik olvasói levélben fogok válaszolni, visszatérve a szeretőből lett társ témára, a szexuális vonzalom és a kémia jó alapja lehet a párkapcsolatnak.

A férfiak többségének a szexuális reakciója inkább fiziológiai, mint a nőké, és ezt alátámasztják a pornófilmek is, amik nyílt szexuális cselekményekre összpontosítanak. A nők nagyjánál egyértelműen az érzelmek kerülnek középpontba, az erotikus novellák, lányregények, romantikus szerelmi regények létezése és fogyasztói csoportja is ezt bizonyítja. Ebből a feltételezésből kiindulva, amit már tucatnyian alátámasztottak kutatásokkal is,

ha egy nő eljut odáig, hogy hosszabb ideig fennálló viszonyt kezd egy harmadikkal, akkor feltehetően erős érzelmi motivációja is van rá, nemcsak a szex. A jó szex és a meglévő kémia mellett az érzelmek is hozzátesznek ahhoz, hogy akár később harmonikus, kiegyensúlyozott párkapcsolat legyen a szeretősdiből.

A folyamatot látva egyértelmű, korántsem biztos, hogy fordított esetben ez működne hosszabban és tartósabban, hiszen sok-sok férfi bonyolódik úgy afférokba, hogy a feleségét szereti, de a testiséget begyűjti máshol, akár prostituáltakkal is – erre is akadnak bőven példák a szexuálterápiás rendelőkben.

Olvasónk levelében az is ott van, hogy mi is szükséges még feltétlenül ahhoz, hogy a szeretőkből több is legyen később: le kell tenni a szeretősdit, és új alapokra kell helyezni a kapcsolatot. A levélben az látható, hogy ők ketten szakítottak, nem keresték egymást jó ideig, közben a nő elvált és lezárta az életének azt a részét. Ez a legfontosabb, amit muszáj megtenni, ha félresikerül a házasság, hiszen az senkinek se jó, ha hazugságban él évekig, évtizedekig. A gyász folyamatában a szerető elvesztését is meggyászolta, kvázi lezárva azt a pár hónapot, amit együtt töltöttek. Végül a történet ott folytatódott, ahol kellett, és a megfelelő időben a megfelelő helyen voltak mindketten. Ez utóbbihoz kell az a bizonyos szerencse, ami szintén az egyik összetevője a jó párkapcsolat kezdetének.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik