Szórakozás

Segítséget kért az orosz, aki betörés közben lett atom részeg

Alkoholt talált, nem volt mit tenni.
Kapcsolódó cikkek

Az oroszországi Kirovban letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy két alkalommal is betört egy ismerőse otthonába.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 46 éves férfi február 22-én a padláson keresztül hatolt be a lakásba, és mivel ismerte a tulajt, tudta, hogy a nő éppen nem tartózkodik otthon.

A férfi számításait az húzta keresztbe, hogy a lakásban alkoholra bukkant. Miután elfogyasztotta a szeszes italt, megpróbált távozni az eltulajdonított értéktárgyakkal, de sikertelenül: ekkor már annyira részeg volt, hogy nem tudott visszamászni a padlásra. Jobb ötlet híján felhívta telefonon a lakás tulajdonosát, és megkérte, hogy szabadítsa őt ki.

A nő azonban a rendőrséghez fordult.

A járőrök megtalálták a részeg férfit, aki bevallotta, hogy egy korábbi alkalommal – szintén a padláson keresztül behatolva – már betört ugyanoda, és akkor két aranygyűrűt vitt magával. (Akkor sikerült kimásznia, vélhetően szerencséje volt, és nem talált alkoholt).

A férfi ellen eljárás indult.

 

via Kirovi rendőrség, kiemelt kép: iStock.

Így ne szállj le részegen emeletes ágyról – videó
Bizonyos mennyiségű alkohol elfogyasztása után célszerű az alsó fekhelyet választani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik