Rowan Atkinson legnagyobb hibája Mr. Bean volt

Erős kijelentés, de ami igaz, az igaz: Rowan Atkinson sokkal tehetségesebb komikus annál, minthogy örök életében Mr. Beanként azonosítsuk őt. Ugyanis a botcsinálta figura karakterében egyszerűsödik le leginkább az a fajta intelligens és sokrétű humor, amit Atkinson talán mindenki másnál magasabb szinten űz. Megmagyarázzuk, hogy a világhírnév miért vetül sötét árnyként az angol színész karrierjére (még ha ezt sokan nem is így gondolják), illetve hogyan jutott a C-kategóriás mozik bevállalásáig. 

Szögezzük le gyorsan: Rowan Atkinson amilyen jó humorista, legalább annyira frenetikus drámai színész. De erről majd később. Gyerekkorát egy farmon töltötte, szülei ugyanis mezőgazdász emberek voltak, Atkinson pedig legszívesebben a családi autóban ücsörgött — ami történetesen egy Mini volt, ez később feltűnik Bean autójaként a brit sorozatban. Az Oxfordi Egyetemen szerzett diplomát, de életének ezen fejezete nem azért fontos, mert a komikus egyébként villamosmérnökként végzett. Brian May meg asztrofizikából doktorált, ezek viszont csak apró szegmensei két nagy-nagy karriernek. Atkinson egy olyan jelenség, ami a brit humort gyakorlatilag egy emberben testesíti meg, emellett viszont képes univerzálissá tenni annak nyelvezetét, befogadhatóságát.

Introvertált kissrác, extrovertált haverral

Atkinson visszahúzódó gyerek volt, nem szeretett barátkozni, viszont az oxfordi szemeszter első évében írókat kerestek komikusi vénával, itt pedig találkozott Richard Curtisszel, akinek az olyan filmeket köszönhetjük, mint a Négy esküvő és egy temetés, az Igazából szerelem, a Notting Hill, a Bridget Jones naplója vagy hogy ne menjünk túl messzire: a Mr. Bean-sorozatot.

Mindez 1976-ban történt, Curtis szerint Atkinson úgy jött el a megbeszélésre, hogy egy kukkot sem mert szólni:

Rettenetesen csendes volt. Semmit nem mondott, annyira unalmas volt a kis gyűlésünk.

Curtis aztán meggyőzte Atkinsont, hogy lépjen színpadra, hiszen lenne érzéke a dologhoz: ez meg is történt, az előadás pedig nagyot szólt. 1979-től feltűnt a tévében is a Not The Nine’O Clock News című humoros szkeccseket bemutató show-ban, ami nagyjából a korábban itthon futó Szeszélyes évszakokhoz volt hasonlítható, csak brit humorral átitatva. Azt persze rögtön szögezzük le: nehéz volt az angoloknak jó paródiaműsort készíteni, tekintve, hogy a Monty Python csúcsra járatta azt 1969-től kezdve. A pythoni stílus ugyanakkor annyira átütő, eredeti és nagyon más volt a korabeli humorral ellentétben, hogy a Curtis-Atkinson párosnak is egyértelművé vált: ha van irány, amit követni érdemes, az csakis ez lehet. Ugyanazt persze nem lehetett más szereplőkkel újraalkotni, ehhez viszont kellett egy színpadképes Atkinson, aki a ’79-től vetített show-ban lényegében úgy festett, mint aki a tévézésre, az emberekre szórakoztatására született.

Az alábbi szkeccsben például bizonyítja, mennyire sokrétű komikus. A politikai humor mint műfaj nagyon nem egyszerű, ebbe sok humorista bele szokott bukni, ellenben Atkinson nagyon jól érzi, mit és hogyan kell bedobni a közönségnek. A műsor egyik részében konzervatív politikusokat figuráz ki, mondván:

Két fő problémát kell megvitatnunk: első a migráció. Az emberek általában rosszul ítélik meg ezt a dolgot, ugyebár. Az isten szerelmére, mi nem hisszük, hogy a migránsok állatok lennének. Én hiszem, hogy a legtöbb migránsnak nagyszerű személyisége van, és fantasztikusan kedves emberek. Nyilván feketék, ami szégyen, de néhány munkát ugyanolyan jól tudnának végezni, mint a fehérek. A legtöbb migráns indiai, pakisztáni, én pedig imádom a curryt. Most már megvan a receptünk, ami egy apró ok is lehet arra, hogy maradjanak

— meséli Atkinson sorok közt helyet foglaló politikus-közönségnek, ami azt is jól mutatja, milyen állapotok uralkodtak a ’80-as évek elején az angol tévézésben. Közel 40 évvel ezelőtt. Politikusokat éget. A szemük láttára. Ízlelgessük:

Később jelentősebb, sokkalta komolyabb főszerepet kapott a tévében: első nagy sikere a Fekete Vipera című szituációs komédiasorozat volt, amit közösen írt Curtisszel, ebben pedig az angol történelmet figurázták ki. A sorozat természetesen óriási kultusszal rendelkezik Magyarországon is, az pedig tökéletesen kivehető belőle: Rowan Atkinson amilyen jól tud szavak nélkül játszani, legalább olyan frenetikus, ha megfelelő szövegkönyvet adnak a kezébe. És hát utóbbi bőven megvolt 1983-ban, tekintve, hogy saját maga fogott tollat az ügy érdekében, Richard Curtis pedig épp a szárnyait bontogatta a direktori székben. Itt fedezték fel Hugh Laurie-t is, aki a sorozat egyik mellékszereplőjeként szerzett hírnevet az Egyesült Királyságban.

A Vipera ugyanakkor nem indult jól: az első évad mérsékelt sikereket aratott a nézők körében, állítólag főleg azért, mert Atkinson nem jól nyúlt az alapanyaghoz az írási folyamat közben, ám az azt követő három évad a brit humor legnagyobb csillagai közé emelte a színészt. Ehhez kellettek a zseniális partnerek, mint Laurie, Stephen Fry vagy Tony Robinson, akik Atkinsonnal kiegészülve (és talán ez a sorozat sikerének fő kulcsa) megalkottak valami egyedi és utánozhatatlan miliőt, ami sikerre vitte a Fekete Viperát.

Megszületik Mr. Bean, Atkinson pedig skatulyába kerül

Kétségtelenül fontos — sőt, a legfontosabb — állomás Atkinson karrierjében az ügyefogyott, néha rosszindulatú Mr. Bean figurája, akinek megformálásával elindult a világhírnév útján. A karaktert Curtisszel együtt találták ki, és 1990-ben volt az első megjelenése a tévében. Először még az oxfordi egyetemen tűnt fel egy előadás során, ám akkor még nem Bean, hanem Robert Box néven. Ez lement az ITV-n később, már 1979-ben. Talán az első hivatalos megjelenését Beannek 1987-re vezethetjük vissza, amikor egy montreali komédia fesztiválon csinált egy színpadi előadást, egy kísértetiesen ügyetlen, ostoba figurával:

Miután a karakter megjelenése láthatóan pozitív visszajelzéseket kapott, Atkinson tudta, mire van szükség:

egy mindenki által befogadható és értelmezhető humorral operáló, csetlő-botló fazonra, aki akár a némafilmek világából is előbújhatott volna.Ő lett Mr. Bean, aki 1990-ben tűnt fel először a tévében. A műsor Anglián kívül is iszonyatosan sikeres lett, amin nem lehet csodálkozni, hiszen Atkinson tökéletesen tud a mimikájával és a nonverbalitással játszani. Bean karaktere úgy lett világhírű, hogy nem volt szükség nyelvileg értelmezni a látottakat, mert alig szólalt meg, pusztán a mozdulatai adták el a show-t. Mindenki értette, hogy mit csinál a képernyőn, és amit tett, az többnyire vicces volt — ráadásul úgy humoros, ami cseppet sem klisékkel támadta a nézőket. Ahogy Atkinson is fogalmazott korábban, Bean egy felnőtt testbe zárt gyerek, akinél olykor nincs rosszindulatúbb ember a Földön. A sorozatot több mozifilm is követte, amik tulajdonképpen nem hozzáadtak a karakterhez, hanem inkább rombolták annak nimbuszát. Az 1997-ben készült első Bean-film sok eredetit nem tett hozzá a karakter történetéhez, csak a jól ismert bohóckodásokat nem 30, hanem 130 percig nézhettük.

Az, hogy jó döntés volt megalkotni a karaktert, nem lehet kérdés, hiszen ettől lett mindenki számára ismert és szeretett színész Rowan Atkinson, bár arról már nem lehetünk 100%-ig meggyőződve, hogy mindez jót tett a karrierjének — szigorúan művészi szempontból. Konkrétan annyira nem, hogy 2016-ig kellett arra várnunk, hogy végérvényesen megszabaduljon a barna öltönyös, játékmacival alvó Bean személyiségétől, és főszerepet kapjon egy totálisan más produkcióban. Holott Atkinsonnak minden képessége megvan vagy megvolt azt illetően, hogy kitűnő karakterszínész legyen egész karrierje során.

Bár itt azért érdemes elgondolkodni azon, mi a jobb:

• egy világhírű szerep, amivel évtizedekre eggyé válik, vagy
• több, színesebb és másmilyen figurákat megtölteni élettel egy teljes karrieren keresztül, kisebb publicitással?

Választása mondjuk nem volt: Mr. Bean végigsöpört a világon, talán a készítők sem gondolták, hogy ekkora siker lesz belőle. De nézzük meg, mi történ ezután: képtelenség volt úgy ránézni Atkinson szerepeire, hogy abba ne az ügyefogyott figurát lássuk bele. Kezdve a Négy esküvő és egy temetés rutintalan, beszédhibás papjával, de talán az Igazából szerelemben se feltétlenül sikerült eladni, hogy egy angyal szerepében improvizál a 64 éves színész, mintsem beaneskedik éppen. Holott ezekben a produkcióban is Curtis keze volt, amit kvázi problémának is nevezhetünk ennyi év távlatából — persze kellő komolysággal nyugtázva a felvetést. Jött aztán a botcsinálta ügynök, Johnny English, aki egyfajta James Bond-paródiát akart a nézőknek mutatni, ám annyival volt másabb Mr. Beannél, hogy English beszélt, menőnek akart tűnni, közben pedig épp olyan volt, mint a 90′-ben megjelenő karakter.

Milyen az, amikor Rowan Atkinson tényleg Rowan Atkinson?

Zseniális, többnyire. És sajnálatos módon ezt kevesen tudják a briteken kívül. 1992-ben kijött a Rowan Atkinson Live című doku, ami tulajdonképpen egy válogatás volt a színész legjobb egy személyes showműsoraiból 1981 és 1986 között. Az összes színpadi produkció legendássá vált, köztük ott van az, mikor takarítóként besétál egy szobába, és talál egy egész dobfelszerelést. Persze a színpadon semmit nem látunk ebből, hiszen az egész egy óriási pantomimelőadás, ami Atkinson fantasztikusan jó fizikai humorral ad el. Egy pillanatra gondolkodjunk el, mennyire nagy feladat lehetett memorizálni az eredeti dobszólót, majd pontosan úgy lekövetni azt kézmozdulatokkal, hogy ennyire hiteles előadást kapjunk:

Egy másik legendássá vált előadása a Piszkos nevek címet viseli, amikor egy tanár szerepében áll színpadra, és elkezdi felsorolni a tanulók nevét, amik általában rendes nevek obszcén átiratai, többnyire szexuális tartalmú poénok köré felhúzva az egészet. Sajnos nehéz ezt magyar nyelven jól átadni, hiszen az egész egy hatalmas szójáték, de olyan neveket olvas fel (jó pár megjegyzéssel), mint például

• Klitorisz (hol vagy Klitorisz?)
• Ánusz
• Herpesz (szóval még mindig velünk vagy?)

Az atkinsoni humor pedig végső soron tényleg abban csúcsosodik ki, hogy totális faarccal képes mindent előadni.Ezt pedig élvezi a közönség, a tévénézők és igazság szerint mindenki. Ehhez pedig őrült nagy rutin és előképzettség kell, mert nem lehet egyszerű végig szerepben maradni, ennyi röfögés közepette. Ezt nem tudják jól csinálni a stand-uposok (főleg itthon), mert elkezdenek együtt nevetgélni a közönséggel, ezáltal a humor bizonyos része is odavész a lazázásban.

Nagyon sok jó Rowan Atkinson-pillanat van, nehéz is lenne egyet kiemelni közülük, ám van egy kifejezetten jól összerakott kamuinterjú, ahol találkozik a humor és a globalizált szórakoztatóipar. Atkinson beszélgetésre hívja Sir Elton John énekest, akivel egy színpadra kiülve folytat beszélgetést. Érdemes végig Atkinson mimikáját figyelni, ebben is látható, hogy nincs olyan szituáció, amikor kiesne az aktuális figura bőréből. A beszélgetést alapból segíti, hogy John is egy jó humorú ember, az egészet pedig arra hegyezték ki, hogy Atkinson minél jobban felidegelje az énekest, ezzel együtt egy jó nagy újságírói-paródiával is kikacsint a médiának.

Gondolkodtál már azon, hogy inkább úgy hívjanak, John Elton?

— indít Atkinson, majd folytatja:

Az első albumodat csak úgy hívták: Elton John. Nem volt ez fura neked? Nem jutott eszedbe, hogy az emberek majd azt mondják, »Várj egy picit, mármint John Elton.«. A vevőktől meg jön majd a sok visszajelzés, hogy ez az istenverte név fordítva lett felírva.

Ez többször is előkerül a beszélgetés során, Atkinson előkapja az énekes legnagyobb slágerét, a Your Songot is, aminek egyik sorát kiemeli:

Van egy sor ebben a dalban, amikor egy másik ember szeméről beszélsz. »Bocsáss meg, de mindig ezt teszem — most is elfeledtem, hogy kék vagy zöld a szemed.«. Ez nem véletlenül egy krónikus memória problémáról szól, ami téged is arra sarkallt, hogy az Eltont keresztnévnek gondold? Amúgy se hangzik valami jól.

Majd egy végső, megint a névre irányuló kérdés után Elton John feláll és lelövi Atkinsont, ezzel lezárva a jelenetet:

A fentebbiekből talán jól látható, hogy Rowan Atkinson sokrétűbb művész annál, minthogy kizárólag Mr. Bean karakterébe skatulyázzák be. Érthetetlen egyébként, hogy még több komoly, egyben drámaibb stílusú szereppel miért nem találják meg, holott a 2016-ban debütáló, nyomozós Maigretben kimondottan hitelesen hozzá a regényhős nyomozó figuráját. Ezt némileg rombolta, hogy a 64 éves színész igent mondott a Johnny English katasztrofálisra sikeredett harmadik felvonására, ami a kritikusokat teljesen kiborította. Nem is csoda, hiszen semmifajta eredetiség nem volt a filmben.

Az pedig, hogy akkor most nagyot hibázott-e Bean karakterével, az ő népszerűségének meglovaglásával, olyan kérdés, amit ugyan meg lehet válaszolni, de erősen kontextusfüggő a dolog. Egyfelől, már a Fekete Vipera által sikeres lett, Curtis pedig nem véletlenül írta bele utána majdnem minden filmjébe színészbarátját — teljesen függetlenül Mr. Bean karakterétől. Valószínűleg így is, úgy is sikeres lett volna tehetségének köszönhetően. Másik oldalról viszont, nyilván csupa pozitívuma is van a karakter megformálásának, és igazából csak azok bánkódhatnak, hogy túl nagy publicitást kapott Bean, akik ismerik Atkinson mély és intellektuális humorát, amiben csak kevésszer tudott tündökölni, akkor sem az igazi reflektorfényben. 

Graham Norton late-night show-jában is feltűnt nemrég, ahol megint megcsillogtatott valamit abból a humorból, ami őt annyira jellemzi. Nem véletlen, hogy pár hónapja úgy nyilatkozott, most már végleg maga mögött hagyja a karaktert, és más utakon fog haladni. A Maigret kitűnő lehetőség volt erre, azonban néhány hete az is kiderült, a brit színész alkotói szabadságra megy legalább egy évre.

Rowan Atkinson visszavonul, de csak egy évre

Szerencsére nem megy nyugdíjba.

Az viszont vitathatatlan, Rowan Atkinsonhoz hasonló nevettető zseniket nem dob ki a gép minden évben. Ahhoz, hogy így röhögjünk egy emberen, valami más kell. És talán akkor sincs nagy baj, ha valaki visszahúzódó kissrácként tengődik gyerekként.

Kiemelt kép: Helene Wiesenhaan/WireImage