A férjemet négy évvel ezelőtt ismertem meg az unokatestvéremen keresztül, ő 38, én 32 éves vagyok. A kapcsolatunk kellemes, jól megvagyunk együtt, vannak gondjaink ugyan, de nem olyan jelentőségűek, hogy ne tudnánk megoldani. Amiatt írok, hogy pár héttel ezelőtt a családi ünnepen az anyukám megjegyezte, hogy a férjem egy az egyben olyan, mint az apám, fiatalabb korában. Azóta ezen rágódom, és figyelem a jeleket, valóban olyan, mint apu, hasonlóan autóimádók, mindketten inkább csendesebb emberek, konfliktuskerülők, szeretnek jót enni, nehezen beszélnek az érzelmeikről, hűségesek, kitartóak és mindent megtesznek a szeretteikért. Amióta rájöttem arra, hogy a saját apámat választottam, a szexhez is máshogyan állok, nem igazán vágyom rá, és nem tudom, hogy ez azért van-e, mert egy az egyben apu a férjem, vagy azért, mert azon rágódom, jól választottam-e társat.
Az olvasói levelet Abigél küldte nekünk, akinek álvenet adtunk, a többi olvasónkhoz hasonlóan. Olvasónk párválasztása elsőre nézve furcsa lehet, mégis, szakmai szemmel nézve jól döntött, hiszen az ilyen választásból született kapcsoaltok sokáig eltarthatnak.
Mit lehet tenni?
A párválasztásban abban, hogy kit tartunk vonzónak, közrejátszik az is, hogy milyen kapcsolatunk volt az ellenkező nemű szülővel gyerekként. Akkor is ha jó volt, akkor is ha rossz, mindenképpen befolyásolni fogja, hogy felnőttként milyen személyiségű partner mellett érezzük magunkat biztonságban. Fejlődésünk során gyerekkorunkban felfedezzük szüleink hibáit, és elfogadjuk, megszokjuk a hibáikat, alkalmazkodunk hozzájuk. Egyik szülő sem tökéletes, és a hibák egyértelműen kibontakoznak a gyerekek számára is, ezért is beszélünk felnőttként arról, hogy az én anyám ilyen, az én apám olyan – és általában a negatív tulajdonságaikat emeljük ki. És itt jön a képbe a csavar a párválasztásban, hiszen ezek a negatív tulajdonságok jelentik a valóságot számunkra, egész életünkben. Ezek fogják meghatározni választásunkat.
Amikor gyerekkorunk óta folyamatosan gyakoroljuk az egyűttműködést a szüleink hibájával, nemcsak mi magunk találjuk ki a módszert, hanem azt is ellessük, hogy édesanya vagy édesapa hogyan kezeli a másik hibáit. Így alakul ki az is, hogy az elviselhető negatív tulajdonságú szülőhöz hasonlító partner elviselhető lesz számunkra a házasságban, együttélésben. Ezek a kapcsolatok általában nagyon jól működnek.
Ha olvasónk gyerekkorában azt tapasztalta volna, hogy édesapja rossz ember, kibírhatatlan, és egyfolytában ezt hallgatta volna az édesanyjától, a nagyszülőtől, akkor egész biztos, hogy az édesapa karakterével, személyiségével telejsen ellentétes társat választott volna. Minden embernek vannak hibái, és nehezebb alkalmazkodni olyan emberhez, akinek a negatív tulajdonságaival kapcsolatosan nincsenek együttműködési módszereink. Olyan férfi mellett olvasónk nem biztos, hogy ennyire jól érezné magát, akinek minden megnyilvánulása új, szokatlan, másmilyen, mint amit ismer, és a nehézségek garantáltak lennének.
Több tehát a remény a tartós kapcsolatra akkor, ha a nő olyan férfit választ, aki valamiért hasonlít az édesapjára. Ehhez könnyebben, jobban tud alkalmazkodni, kevesebb nehézséggel kell szembenézni. Ezzel együtt természetesen a hibákban lehetnek eltérések, lehet, hogy egyik vagy másik erősebb, mint amivel gyerekkorunkban találkoztunk. Természetesen garancia nincs a sikerre az ismerkedésnél, és az ilyen párválasztásból képződő házasság is tönkremehet, ha nem óvják.
Olvasónk másik kérdése az, hogy a szex valamiért nála most nem múgy megy, ahogyan szeretné, ehhez ajánlatos, ha végiggondolja, miért is választotta a partnerét, és igyekezzen benne újra meglátni azt a férfit, akibe beleszeretett. A hasonlóságok mellett megtalálhatók a különbségek is, és egész biztos, hogy nem teljesen ugyanolyan a férj, mint az édesapa. A libidó meg fog változni, ha randizgatnak, ha igyekeznek több időt tölteni egymással, és még több különbséget felfedezhetnek egymásban.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
