Szórakozás

Vicces, ahogy Mádai Vivien mélyenszántó gondolatait pont letojja a kisfia

A műsorvezető és családja kirándulnak a hétvégén és többek között a Bélapátfalvai Ciszterci Apátságba is ellátogattak, ami Mádai Vivien számára egy meghatározó helyszín. A tévés négy és fél éves kisfiának is megpróbálta elmagyarázni a hely különlegességét, de Zénó nem igazán volt vevő rá.

Photoshopmentes, fehérneműs képek készültek Mádai Vivienről
Ezek még nem a végleges fotók, pedig azok is lehetnének.

17 perc üvöltve sírás és duzzogás után, hajlandó volt kiszállni a kocsiból. Majd ismét 9 perc hiszti után, hajlandó volt hozzám szólni, így el tudtam neki mesélni, hogy ennek a helynek különleges szellemisége van. Amikor még a hasamban volt, akkor is itt kirándultunk és azóta is minden évben visszatérünk, mert spirituális erő van ezen a helyen

– kezdte közösségi oldalán Mádai Vivien.

Hozzátettem azt is, hogy itt mindig lehet kívánni valamit, általában olyan dolgokat, amiket nagyon szeretne megvalósítani az ember, jó kívánságokat a másiknak, vagy útmutatást a jövőre nézve, és persze, ha van kedve (nyilván nincs), akkor nyugodtan kívánjon Ő is valamit. Ő pedig döntött. Egy Playmobilos rendőrségi helyszínelőt kért. 😂✋ #aspiritualitasgyermeke.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

v i v i e n m á d a i (@vivienmadai) által megosztott bejegyzés, Febr 16., 2019, időpont: 4:20 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik