A barátnőmmel majdnem három éve vagyunk együtt, és tavaly eléggé összeszólalkoztunk a Valentin-nap miatt, mert szerintem az egész hülyeség és mondvacsinált ünnepnap. Ő szereti, neki fontos, és ahogy én látom, elvárja, hogy piros szivecskés lufikkal és randival lepjem meg – ami már nem meglepés, hiszen számít rá. Egyáltalán nem szeretnék 30-40000 Ft-ot kidobni az ablakon erre, és szerintem az év más napjaim is gyakran meglepem virággal vagy vacsorával, randikkal, nem értem, miért elvárás, hogy február 14-én odategyem magam. Hogy mondjam meg neki, hogy nem akarom ünnepelni a Valentin napot, és hogy ez nem azért van, mert nem szeretem, hanem mert hidegen hagy ez a kitalált ünnep? Attól félek, hogy félreértené, és azt fogja hinni, hogy már nem elég fontos nekem.
Az olvasói levelet Károlytól kaptuk, akinek a naptárból választottuk a nevet, nem a sajátja, ezzel is őrizve a névtelenségét.
A Valentin-nap legyen a törődés napja!
Hazánkban február 14-ét sokáig nem ünnepeltük, ellenben Amerikával és az Egyesült Királysággal, ahonnan már csak egy lépés volt, hogy a fogyasztói társadalom és a mostani screen age, azaz a telefonhoz, Facebookhoz, Instagramhoz szokott szerelmesek Magyarországon is ünnepként tartsák számon. A Valentin-nap egy átvett ünnep, ami eredetileg a tavasz kezdetét jelentette – tartották a pogányok, az ókori rómaiak, igaz, ők mindannyian más-más jelentéssel társították február 14-ét. A szerelmesek napjává a XX. században választották, az angolszászok Szent Bálint miatt tartják, aki nemcsak a szerelmesek, hanem a lelkibetegek védőszentje is. Ma már szerte a világon a szerelmesek ünnepének tartják ezt a napot, a boltoknak ez jó biznisz, olvasónk viszont azok közé tartozik, aki ezt az ünnepet nem szeretné bevezetni a kapcsolatába.
Általában az ünnepek arról szólnak (vagy legalábbis kellene szólnia), hogy több figyelmet, több gondoskodást, több kedvességet kapunk egymástól, leülünk egy asztalhoz ebédelni, vacsorázni, szánunk egymásra időt, kifejezzük, hogy mit szeretünk egymásban és pozitív visszajelzésekkel tudatosítjuk, mennyire szeretjük egymást. Ezért is várjuk az ünnepnapokat és emiatt is fontos egy pár, egy leendő család életében, hogyan is állnak az ünnepekhez. Olvasónk abban a helyzetben találta magát, hogy nem szeretne február 14-én ünnepelni, de a partnere igen, tehát ez egy olyan élethelyzet, ahol kompromisszumot kell kötni. A kompromisszum csak úgy történhet meg, ha megbeszélik egymással, mi legyen, és nem pedig azt, hogy ki mit, nem szeretne, vagy hogy kinek van igaza. Ez nem vezeti előre a kapcsolatot, hanem pontosan azzá teheti, amit a levélben is olvashatunk: az egyik fél azt fogja érezni, hogy ő nem fontos, elutasításként is veheti.
A megoldás az, ha együtt megbeszélik, mit csináljanak, és ha ellentmondásba ütközünk, akkor kérdezzünk rá, mi a másik javaslata? Azt bátran elmondhatja az olvasónk, hogy neki többet ér a kapcsolata és a szerelmük, minthogy sablonos ajándékkal hazaállítson kötelezően, helyette ajánljon fel valami mást: menjenek el oda, ahol először randiztak együtt, vagy ahol az első csók történt. Esetleg menjenek el éjszakai fürdőbe, vagy kérjenek egymástól egy órán át tartó simogatást meztelenül, gyertyafényben. Főzzön a párjának vacsorát, szolgálja ki őt mindenben: eressze meg a kádba a vizet, készítsen be romantikus filmet. Rengeteg olyan lehetőség van, amivel ez a nap sokkal intimebb, hangulatosabb lehet, mint 3 darab szívecskés lufi a sarki boltból.
A hangsúly azon van, hogyha az egyik fél igényli a törődést az ünnepeken keresztül, akkor azt megkapja, de úgy, hogy az a másik partnernek is jó legyen, ne érezze úgy, hogy össze kell szorítania a fogait, hogy kibírja. Adjunk több kedvességet, törődést és szerelmet ezen a napon, mint szoktunk, és máris tettünk azért, hogy a kapcsolat ne laposodjon el.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
