Szórakozás

Selena Gomez bikinis fotói Zac Efront is lázba hozták

Miután Selena Gomeznek tavalyi rettenetes éve következtében idegösszeroppanása volt és kórházba kellett vonulnia, az utóbbi időkben egyre jobb formát mutat. Mint beszámoltunk róla, nemrég új, bikinis fotókat rakott ki magáról.

Látszólag egyre jobban van Selena Gomez
2018 katasztrófa volt számára.

Ezek a képek pedig tökéletes thirst trapnek bizonyultak. A kifejezésnek nincs magyar megfelelője, az olyan képekre szokták használni, amivel a posztolónak titokban a figyelem felkeltése a célja, tükörfordításban leginkább kanos csapdának fordítható. Ebbe a csapdába pedig úgy tűnik Zac Efron is belesétált, ugyanis rögtön bekövette Gomezt Instagramon. Természetesen az internet azonnal észrevette ezt, és elkezdett spekulálni, számolt be róla az Elle. Ez az egész egyébként azért érdekes, mert Efron már dolgozott Gomezzel a Rossz szomszédság 2-ben 2016-ban, egy interjúban pedig dícsérte is őt, de eddig egyáltalán nem követték egymást. Előfordulhat persze az is, hogy most jött csak rá, hogy eddig nem követte, az is lehet, hogy hamarosan újra együtt fognak dolgozni, és mondjuk nem is Efron maga kezeli az Instagramját. De simán lehet, hogy a bikinis fotókra nyomott azonnal követést.

Kiemelt kép: Rich Polk/Getty Images, IMDb

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik