Szórakozás

Chris Pratt szerint az egyháza nem homofób, mert elfogadóak voltak vele a válása alatt

Chris Pratt a Late Late Show-ban bepromózta a celebek körében népszerű Hillsong egyházát, Ellen Page pedig számon kérte őt az egyháza homofóbiájáért.

A nyíltan leszbikus Ellen Page nekiment Chris Prattnek és a másságot ellenző gyülekezetének
A színész olyan templomba jár, ahol nem túl befogadóak a LMBTQ emberekkel szemben.

Pratt bizarr választ adott, ugyanis Instagramra posztolt egy bárányos képet, amire különböző színekkel és méretben írt dolgokat, bizonyítva, hogy az isten is grafikusnak teremtette. A szöveg tartalma se kifejezetten jobb, ugyanis nagyjából az az érve, hogy amikor elvált Anna Faris-tól, akkor az egyház támogatta őt és mellette volt. Ergo biztos elfogadó az egyháza a melegekkel, mert elfogadó a válással is, nagyjából ez a következtetése.

Annak ellenére, mit mond a Biblia a válásról, az egyházközösségem ott volt mellettem végig, sose ítélkezve, csak kegyelmesen elkísérve az úton. Rengeteget segítettek, szeretetet és támogatást nyújtva. Én ezt láttam tőlük mindenki irányába, szexuális orientációtól, rassztól, vagy gendertől függetlenül.

Azt is hozzátette ugyanakkor, amolyan menekülési útvonalként, hogy bár fontos számára az egyháza, nem az határozza meg őt és az életét.

Ez elméletben szépen hangzik, de gyakorlatban az egyház egyik alapítója ezt mondta 2015-ben:

A Hillsong Egyház szívesen fogad bárkit, de nem fogad el mindenféle életstílust. Nem támogatjuk a másságot, és éppen ezért nem tudunk róla, hogy lenne a vezetőségnek meleg tagja.

A probléma nem csak a nem elfogadással van, hanem annak gyökerével is, miszerint a homoszexualitás egy választott életstílus lenne, és nem valami, aminek születik az embe, ami ugyan egy népszerű, de már rég meghaladott tévhit.

Kiemelt kép: Jeff Spicer/WireImage

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik