Szórakozás

Könnyed interjúnak indult, aztán Liam Neeson elmesélte, hogy rasszista gyilkosságot akart elkövetni egyszer

Ha azt gondolták a kedves olvasók, hogy az egészen fura 2018 után a 2019 egy kevésbé szürreális év lesz, akkor Liam Neeson szeretné, ha megfognák a sörét, mert egy, az új filmjét reklámozó könnyed interjúban olyant vallott be, amire a mellette ülő filmbeli partnere, Tom Bateman is csak annyit tudott reagálni, hogy

Te szent szar!

Az egész úgy indult, hogy az Independent készített vele és Batemannel interjút az új bosszúállós filmje, a Dermesztő hajsza kapcsán, mire a színész az interjú közben a sztár elkezdett mesélni egy történetet arról, hogy egy nő ismerőséről megtudta, hogy megerőszakolták.

A leglenyűgözőbb módon kezelte a szituációt, hogy megerőszakolták. De az azonnali reakcióm az volt, hogy megkérdeztem, tudja-e, hogy ki volt. Azt mondta, hogy nem, úgyhogy megkérdeztem, milyen bőrszínű volt.  Azt mondta, hogy fekete. Szóval egy furkósbottal jártam az utcákat – már utólag szégyellem, – ez kb. egy hétig ment, és reménykedtem, hogy valami fekete rohadék kijön valamelyik kocsmából és belém köt valami miatt, hogy megölhessem.

via GIPHY

Egyébként a fekete rohadékot a kezével idézőjeleket formálva mondta, jelezve, hogy ma már nem feltétlenül használná ezt a kifejezést. Aztán rögtön rájött ő is, hogy kissé fura volt elmesélnie ezt.

Rettenetes volt, rettenetes, ha visszagondolok rá, hogy ezt tettem, és soha nem mondtam el senkinek, és most elmondom egy újságírónak. Isten kegyelmezzen nekem.

Ugyanakkor már utólag ő is látja, hogy ez rémes volt, elmondta, hogy ez egy lecke volt számára, amiből fontos dolgot tanult.

Megértem ezt a fajta bosszúvágyat, de a bosszú csak még több bosszúhoz vezet, gyilkossághoz és még több gyilkossághoz, és további gyilkosságokhoz, és Észak-Írország a bizonyíték erre.

Nem lennénk Neeson PR-osának a helyében, a többi ügyfele valószínűleg nem vallja be egy könnyed promóciós interjúban, hogy feketéket akart ölni egyszer, mert egy barátját pont egy fekete erőszakolta meg. Egyébként netes kommentekre reagált a film promóciójaként korábban, de ott nem vallott be semmilyen rasszista bűncselekmény elkövetésének szándékát.

Kiemelt kép: Jared Siskin/Getty Images, Netflix

A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, miközben ő a szervezet tanácsadója, és a hírek szerint ő tett javaslatot a támogatottak névsorára is. A pénzosztás akkora feszültséget okozott, hogy a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.