Szórakozás

Pintér Tibor sokadszorra is elvitt egy új barátnőt a Mokkába

Új barátnője van Pintér Tibornak, aki ezúttal is a Mokkában mutatkozott aktuális kedvesével, ahogy azt korábban már megtette Ács Beatrixszal és Rubos Friderikával is — utóbbival például balhéztak is a stúdióban. Legutóbb pedig új kedvesét ismertette meg a TV2 nézőivel: Ilyés Jennifer, akivel együtt dolgoznak a lovasszínházban, boldogan ücsörgött Pintér mellett:

Végre révbe értem. Nekem kell mindig valahol próbálni magyarázni a bizonyítványomat, de tényleg legyen annyi elég, hogy ilyet azért nem mondtam, vagy nagyon régen

— olvasztotta el barátnője szívét Pintér, ami miatt meg is jegyezte Pachmann Péter műsorvezető, hogy

fogalmad sincs közben, Jeni milyen cukin néz rád.

A beszélgetés során kiderült, hogy Pintér és Ilyés már 9 éve együtt dolgoznak a lovasszínházban, a legutóbbi előadáson pedig teljesen egymásba gabalyodtak. Pintér egyébként úgy fogalmazott, ő soha nem hitt igazán az ilyen erős szerelemben, de új párjával nagyon könnyű helyzetben van, hiszen régóta ismeri. A 44 éves színész azt is hozzátette, hónapokig hurcolta haza próbák és előadások után Jennifert, mivel egyfelé laktak, de soha nem fordult meg a fejükben, hogy a munkakapcsolatnál és barátságnál több is lehet a dologból.

Pintér Tibor összejött a 23 éves X-Faktor énekesnővel
Ilyés Jenifer a szépségversenyekről is ismerős lehet.

Ilyés Jennifer beszélt az első randevúról is, akkor Tenya karácsonyi vásárba vitte a lányt:

Abszolút lovagias volt.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik