A világ legtöbb pontján népszerű hagyomány az újévi csók, mikor amint elüti az éjfélt az óra, megcsókolunk valakit, hogy a lehető legjobban kezdődjön az előttünk álló esztendő.
Ilyen esetben határozottan előnyt jelent, ha a szerelmünk, vagy a randipartnerünk a közelben van, így várhatóan nem fog csalódás érni bennünket. Persze az új évet köszöntő csók arra is remek lehetőséget teremt, hogy az elképzelhető legromantikusabb módon kerüljünk közelebb a vágyott kiszemelthez, ám ilyenkor nem árt, ha száz százelékig biztosak vagyunk a dolgunkban – nem úgy, mint ez a férfi.
A Mirror szúrta ki a videót a Twitteren, amelyen a világ talán legszerencsétlenebb újévi “csókja” látható.
A meg nem nevezett férfi erősen koncentrál, miközben visszaszámolja a másodperceket, majd ahogy éjfélt üt az óra, vágyakozva hajol a mellette álló nő felé. Pechjére a a nő nem viszonozta a lelkesedését, először mintha zavarba jönne, aztán grimaszolva elhúzódik a férfi ajkai elől, majd a végén még ki is neveti.
Ha ez még nem lett volna elég, a jelenetet rögzítette egy holland TV csatorna, így emberünk kudarcát az egész világ élőben láthatta.
Az internet népe persze egyből rákapott a sztorira. A kommentek között vannak együttérző sorok is, de valaki szerint a férfi magának köszönheti a kudarcot, mivel nem volt képes értelmezni a jeleket. Más viccesen csak úgy fogalmazott,
könnyen lehet, hogy a legkínosabb dolog, amit idén láttam.